DR. RAPCSÁK ANDRÁS

Full text search

DR. RAPCSÁK ANDRÁS
DR. RAPCSÁK ANDRÁS (KDNP): Tisztelt Belügyminiszter Úr! A múlt csütörtökön avattuk Hódmezővásárhelyen néhai Grezsa Ferenc irodalomtörténész professzornak, a város díszpolgárának mellszobrát, a Batthyány Gábor Református Gimnázium tudós-sétányán.
(14.40)
Ez intézménynek Grezsa Ferenc, a híres Németh László-kutató 17 éven át volt tanára és igazgatója, rendkívüli megbecsülést élvezve a város közönsége körében életművével.
Néhány nappal az avatás után vandál tettesek a szobrot ledöntötték és szétverték.
Kérdéseim a következők:
Van-e tudomása a miniszter úrnak az otromba, brutális rombolásról? Ha van, kérdezem, hogy a nyomozás jelenlegi szakaszában felmerült-e politikai motívum, mert a város a minősíthetetlen, brutális tett miatt elemi felháborodást érez. A város úgy érzi, hogy egyértelműen politikai motivációk jelennek meg a tett mögött. A város egy része úgy érzi, hogy egy megfélemlítési akcióról van szó, és nem a végrehajtó kezet hibáztatja, hanem azt a mohó revansvágyat, s azokat a restaurációs törekvéseket, melyeket a jelenlegi belpolitika retorikája indukál a médiában.
Kérem a miniszter urat, válaszában kitérni szíveskedjék ezekre a feltételezésekre is a város, Hódmezővásárhely lakosságának megnyugtatása érdekében.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me