DR. TÍMÁR GYÖRGY

Full text search

DR. TÍMÁR GYÖRGY
DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Igen tisztelt Belügyminiszter Úr és általam mélyen tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Rendkívül köszönöm az ügy ezen szakára nézve részletes és kimerítő tájékoztatást. Úgy gondolom, itt elsősorban nem arról volt szó, hogy egy parlamenti képviselő, jelen esetben én, megtudom-e azt, amik itt elhangzottak az Önök szájából. Én most ebben az ügyben megpróbáltam hangot adni a közvéleménynek, a közvélemény érdeklődését, nyugtalanságát valamilyen formában kifejezni.
Természetesen mindkét választ akceptálom, elfogadom érdemében, részleteiben. Úgy gondolom, ha ennyire precíz egy ilyen súlyos bűncselekmény-sorozattal szembeni büntetőeljárás, az mindenki számára, minden állampolgár, minden adófizető számára és minden olyan ember számára, aki becsületesen betartja a törvényeket, megnyugtató.
Mindkettőjük számára lenne viszont egy javaslatom. Akkor, amikor a közvéleményt ennyire érdeklő, a cselekményt ennyire irritáló dologról van szó, talán megfontolandó, hogy több információt kapjon az átlagember azon kívül, amit igen tisztelt belügyminiszter úr említett, hogy a sajtóban azért szerepeltek elszórva. Én ezt nem is vitatom, hiszen én - mint magánember - is csak a sajtóból szereztem tudomást az egész ügyről. De talán célszerű lenne összefoglaló tájékoztatót is adni azért, hogy az állampolgári kedélyek megnyugodjanak abban, hogy a magyar bűnüldöző hatóságok feladatuk magaslatán állnak, és hogy semmi alapja nincs annak a közhiedelemszámba menő feltételezésnek, amit az interpellációm írásbeli részében is megfogalmaztam, hogy állítólag olyan személyek is vannak érintve az ügyben gyanúsítottként, elkövetőként, akik miatt kicsit lassabban megy az ügy.
Rendkívül örülök, hogy ez az Önök előadásából megcáfolást nyert. Én a magam részéről mind az igen tisztelt belügyminiszter úr, mind a legfőbb ügyész úr válaszát teljes mértékben megnyugtatónak tartom, elfogadom. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me