VARGA MIHÁLY

Full text search

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha van rendkívüli ügy, amely az Országgyűlés plénuma elé tartozik, akkor úgy gondolom, hogy a fűtőolaj-kompenzáció valóban ezt a kérdéskört érinti. Ez a kérdés ugyanis közel 250 ezer családot érint valamilyen módon, és sajnos, a családok többségét olyan módon érinti, ami az ellehetetlenülés irányába taszítja őket.
Mi történt ebben az esetben? Tavasszal a kormány hozott egy döntést, amely a hto-utalványrendszer megszüntetésére vonatkozott. Akkor ezt a parlamenti pártok többsége támogatta, hiszen az utalványrendszerrel több probléma volt, költséges volt, bonyolult volt, és visszaélések sorozatára is alkalmat adott.
Akkor azonban mi, ellenzéki pártok felhívtuk a figyelmet arra, hogy az utalványrendszer visszavonása, megszüntetése olyan anomáliákat vet fel - a kompenzáció kiesése, a tüzelőolaj-árak emelkedése -, ami családok ezreit hozhatja lehetetlen helyzetbe.
Mint ahogy Dávid Ibolya is utalt rá, korábban a kormány ösztönözte azt, hogy tüzelőolajra álljanak át családok, most ezzel a döntéssel ezek a családok kerültek nagyon nehéz helyzetbe.
Abban bíztunk, hogy fél év elegendő lesz a kormány számára, hogy egy megfelelő kompenzációs rendszert kidolgozva, valóban azokat támogassa, azokat kompenzálja, akiknél ez a jövedelem a családi költségvetés olyan mértékű megterhelését jelenti, amit a családok többsége nem tud elviselni. Az anomáliákat több önkormányzat, önkormányzati szövetség jelezte az ősz folyamán a kormány számára, a kormány azonban ezekre sorozatban nem reagált.
Ma már kimondhatjuk: nem is kívánt reagálni, a kompenzáció kérdését altatni kívánja. Ez a lépés beleillik abba a lépéssorozatba, amely hatástanulmányok nélkül, a társadalmi hatások felbecsülése nélkül hoz meg különböző kormányzati döntéseket, ezáltal több ezer embert hozva igen-igen nehéz helyzetbe. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
(15.40)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me