RUSZNÁK MIKLÓS

Full text search

RUSZNÁK MIKLÓS
RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mint köztudott, az ország éghajlata - miniszter úr, illetve államtitkár úr előtt is ismeretes - Magyarországon szélsőséges és sok esetben rendkívüli. Az utóbbi években egyre többször és egyre nagyobb károkat okoznak a mezőgazdaságnak az aszály és az egyéb természeti károk, gyűjtőnéven: elemi károk. Egy-egy tájegységen belül jelentkezik árvíz, belvíz, aszály és ugyanakkor a tavaszi fagy és a súlyos jégverés is. Ez mind-mind sújtja a mezőgazdaságból élő vidéki lakosságot.
Úgy gondolom, ebben az évben, de az elmúlt években is a mezőgazdasági termelőket nemcsak a pénztelenség, a tulajdonviszonyok rendezetlensége sújtotta, hanem az egyre-másra jelentkező természeti csapások is. Ezek megmutatkoztak az idei gyümölcstermelés eredményeiben, de a gabonatermés is kevesebb lett a vártnál. Ebben az évben a becslések szerint mintegy 25-30 milliárd forint elemi kár érte a mezőgazdaságot, ezen keresztül a termelőket.
A kártérítés végleges technikája még nem ismeretes az elemi kárt szenvedettek körében. Annyi biztos, hogy az eredetileg elkülönített, de a pótköltségvetésben visszavont 200 milliós katasztrófaalap kevés lesz, és nem valószínű, hogy a kár egészét meg lehet téríteni, de az sem, hogy a termelők több milliárd forintot kapnak majd kézhez. A súlyos anyagi nehézségek egy önfelszámolási hullámot indíthatnak el a mezőgazdasági termelők körében, és ezért minél hamarabb határozott kormányzati intézkedésre lenne szükség, mert fennáll annak a veszélye, hogy a jövő évi kenyérnek való nem kerül elvetésre az ősz folyamán.
Kérdezem ezért az államtitkár úrtól, hogy a vidéki emberek, a mezőgazdasági termelők mikor és milyen módon juthatnak valamilyen támogatáshoz, kárenyhítéshez, vagy egyáltalán kapnak-e és mire elég ez a pénz. Várom válaszát. (Taps.)
(14.20)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me