HAJDÚ LÁSZLÓ

Full text search

HAJDÚ LÁSZLÓ
HAJDÚ LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szabad György képviselőtársam megszólított engem, de a vita korábban azért alakult ki közöttünk, mert én a környezetvédelmi bizottságnak vagyok a tagja és alelnöke, és így ennek a módosító indítványnak az egyik véleményezője volt a mi bizottságunk. Megmondom őszintén: ismételten azt kell megemlítenem, hogy a területfejlesztésről szóló törvény, amelynek bizonyos pontját módosítja a képviselő úrnak a módosító indítványa, az azért problematikus, mert itt nem egyszerűen csak költségvetési pénzekről van szó, hanem a területfejlesztési törvény azt teszi lehetővé, hogy itt a vállalkozói tőke, az önkormányzati tőke, a költségvetési tőke, a hiteltőke együtt jelenik meg. Tehát itt alkuba alakulnak ki ezek a döntések, márpedig ennyi tőkét együtt itt parlamenti döntéssel nagyon nehéz lenne eldöntenünk, ezért van az, hogy a döntést decentralizáltan akarjuk meghozni, és a helyi, térségi, területfejlesztési tanácsok a legilletékesebbek, akik el tudják dönteni, hogy ez a fejlesztés végrehajtható, finanszírozható, és ebben az esetben a kormány ehhez teszi hozzá a maga 49 százalékát. Ezért mi a bizottság részéről továbbra sem tudnánk ezt támogatni. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me