HAJDÚ JÁNOS

Full text search

HAJDÚ JÁNOS
HAJDÚ JÁNOS (MSZP): Elnök Asszony! Hölgyeim és Uraim! Azért kértem szót, mert a Ház magyar-kínai baráti tagozatának vagyok az elnöke. Azt szeretném megosztani önökkel, hölgyeim és uraim, hogy természetesen ebben a Házban minden személynek és minden frakciónak szuverén joga, hogy politikai és erkölcsi ítéletet alkosson a világ bármelyik országának bármilyen politikai, társadalmi intézkedéséről, berendezkedéséről. Ez magától értetődő.
Úgy gondolom azonban, hogy ennek a Háznak az első számú kötelessége az, hogy Magyarországnak, a mi hazánknak az érdekeit artikulálja. És úgy gondolom, hogy ezen a napon, amikor a Német Köztársaság elnöke Pekingben befejezte első tárgyalási napját, amelynek lényege az volt, hogy az Európában ma vezető szerepet játszó Németország megtalálja a modus vivendit a Föld legnépesebb államával, amelynek évi gazdasági növekedése, mint önök mindannyian tudják, hölgyeim és uraim, 10 százalék. Ebben a helyzetben én tisztelettel javasolom mindazoknak, akiknek az álláspontját egyébként értem, és képes vagyok, van bennem annyi empátia, hogy tiszteletben is tartsam. Én azt kérem, hogy a hazánk szolgálatában, az érdekeink védelmében ebben a kérdésben ne foglaljunk állást. Köszönöm. (Beszólás jobbról: Micsoda? Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me