SZABÓ RUDOLFNÉ DR.

Full text search

SZABÓ RUDOLFNÉ DR.
SZABÓ RUDOLFNÉ DR. (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A munka törvénykönyve jelenlegi módosításának szavazásánál a Szabad Demokraták Szövetségének frakciója megosztott volt. Voltak, akik végül is igennel szavaztak, annak ellenére, hogy egyes pontjaival nem értettek egyet. Voltak, akik az egész törvényjavaslatot elutasították, mert számukra elfogadhatatlan, hogy a kormány nem következetes az Érdekegyeztető Tanácsban meghozott döntések, illetve lefolytatott egyeztetések továbbvitelénél. Sor került persze arra is, hogy éppen a parlament kérdőjelezte meg és szavazta le a kormány ésszerű javaslatát.
A módosítások egy része a munkaadók hátrányára történt, mely úgy tűnhet rövid távon, hogy a munkavállalók érdekeit szolgálja. De hosszabb távra tekintve valójában a munkahelyek megtartása vagy a munkahelyteremtések szolgálják igazán a munkavállalók érdekeit, és inkább ezeket kellene elősegíteni. Persze nem tételezzük fel, hogy bárkinek is szándékában állna például a zöldmezős beruházások megélénkülő ütemét visszafogni, hogy a munkaadók jogainak túlzott csorbítása következtében ne Magyarországon, hanem valamelyik más országban következzenek be a munkahelyteremtések - ez nem lehet tudatos. Az átmeneti munkavállalói előnyök fontosságának túlhangsúlyozása inkább csak szűk érdekeket szolgálhat.
Természetesen több vonatkozásban szükség volt a munka törvénykönyvének módosítására az európai uniós csatlakozásra való felkészülés miatt, s a gyakorlatban fölmerült jogalkalmazási problémák rendezése is indokolt volt. Itt kiemelném a munkáltatói jogutódlás kérdésének rendezését vagy a tömeges létszámleépítés során ellátandó feladatok meghatározását.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me