DR. SALAMON LÁSZLÓ

Full text search

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaink! Éppen egy évvel ezelőtt tartottunk a Házban politikai vitát a nyugdíjrendszer reformjáról. Ebben a vitában még függetlenként volt szerencsém felszólalni. Az akkori felszólalásom is bizonyos fokig rendhagyó volt, és rendhagyó lesz a mostani is. Ugyanis akkor is és most is a nyugdíjreform egy más, ha úgy tetszik, magasabb társadalmi dimenzióját kívántam és kívánom körbejárni.
Nevezetesen azokkal az összefüggésekkel foglalkoztam és foglalkozom most is, melyek a demográfiai viszonyaink és a nyugdíjrendszer finanszírozása között fennállnak. A kiindulópont egyszerű. Mivel ma a nyugellátások alapját a járulékbefizetések képezik, nyilvánvaló: a negatív demográfiai tendenciák és a nyugdíjrendszer finanszírozási gondjai egymáshoz kapcsolódnak. Ha csökken a munkaképes népesség, csökken a járulékbefizetés, és csökken az a finanszírozási forrás, melynek elvben az ellátások finanszírozása meghatározó forrásának kellene lennie. Ebből következően nő a költségvetés kompenzációs szerepe, vagyis nőnek azok a terhek, melyek az államot a bevételek növelésére kényszerítik.
Természetesen a járulék mértéke sem lehet független attól, amit fedeznie kell, és az egy főre eső járulékterheket alapvetően befolyásolja az, hogy a járulékokból összeadódó pénzalapot hány járuléktermelőnek, járulékbefizetőnek kell előteremtenie. Ma hazánkban mintegy 2 millió 700 ezer nyugdíjas van, és 4 millióra tehető a lakosság aktív, kereső foglalkozást űző része. Ma ennek a 4 millió keresőnek kell befizetnie azt a járulékot, melyből az egész magyar társadalom szociális és egészségügyi ellátórendszerét és közöttük a nyugdíjakat finanszírozni kellene.
Azt hiszem, nem nehéz belátni, hogy ilyen kedvezőtlen demográfiai arány mellett ez az irdatlanul nagy pénzt igénylő ellátórendszer rendkívüli teherrel nehezedik a járulékfizető népességre. Úgy gondolom, az előbbiek tükrében nagyon is praktikus igazsággá válik, nagyon is gyakorlati értelmet nyert a demográfiai viszonyaink alakulása miatti aggódás. E problémák tükrében könnyen belátható, hogy amikor a népesség fogyása felett aggódunk, amikor szóvá tesszük, hogy a nemzet évente több tízezres létszámmal fogyatkozik, akkor nagyon is gyakorlatias jelentőségű tendencia tölt el minket aggodalommal. A népesség fogyásának negatív következményeit számba véve, a kérdésnek csupán egyik oldala az, hogy magáról a nemzetünk hanyatlásáról, fogyásáról kell folyamatosan elszomorító bizonyságot tapasztalnunk. Ennek elemzésébe most nem kívánok belebocsátkozni, csupán annyival elégedjünk meg: tudjuk, a magyarság sorvadása annak a közegnek a sorvadását jelenti, melyben létezésünk, szocializáltságunk, kultúránk, identitásunk, azaz önazonosságunk elválaszthatatlanul hozzákapcsolódik, mely közegben az egyén természetszerűen létezésének gyökereivel belekapaszkodik.
De e népességfogyásnak van egy másik - gazdasági - oldala is: a nemzet, a társadalom elöregedése elkerülhetetlenül elsúlyosodó, krónikus gazdasági problémákkal párosul. Ha ma élne néhány millió azok közül, akik az elmúlt évtizedek kedvezőtlen társadalmi-politikai viszonyai következtében - de tegyük hozzá: saját jól felfogott távlati érdekeink szem elől vesztése, saját rövid távú önzésünk miatt - nem születhetett meg, egészen más gazdasági viszonyaink lennének; egészen más helyzetben kellene gondolkodni a nyugdíjreform kérdéseiről. Ha ma 4 millió aktív kereső helyett 6, 8 - vagy egyesek 5 millió meg nem született magyar állampolgárról beszélnek -, 9 millió aktív kereső produktuma utáni járulék állna rendelkezésünkre, akkor egyrészről az egyes embert illetően sokkal kisebb tehervállalással sokkal bőkezűbb szociális ellátási rendszert lehetne fenntartanunk, és sokkal magasabb szinten lehetne a nyugdíjas-társadalom ellátásáról gondoskodni.
(11.40)
Mert arról is említést kell tennünk, hogy az a nyugdíjas-társadalom, mely ma nyugtalan érzésekkel, aggodalommal terhelten figyeli ezt a vitát, történelmünk egyik legnehezebb időszakában cipelte a vállán az ország gondjait. Átélte a történelem súlyos megpróbáltatásait, újjáépítette ezt az országot, erejét felemésztve dolgozott és munkálkodott egy jobb jövő érdekében; és többek között maga is viselte élete során a járulékterheket, melyekből generációk szociális ellátását, nyugdíját évtizedeken át biztosítani lehetett. Ennek a nyugdíjas-társadalomnak elvitathatatlan joga a békés és szociális biztonságban megélt öregség, melyet nem árnyékol be a szegénység, az önfenntartás nyomasztó gondja vagy a megélhetés biztosításának idős korban már nehezen vállalható egyéb, éppenséggel esetleg megalázó módjai.
Az előző gondolatra visszatérve, látnunk kell tehát, hogy az a törekvés, hogy a nemzet fogyását, a negatív demográfiai folyamatokat megállítsuk, nem egyszerűen ideológiai kérdés és nem is pusztán a nemzeti önféltés aggodalma, hanem anyagi jövőnk, emberhez méltó életünk és öregségünk kérdése is. Lehet ilyen vagy olyan szociális ellátórendszert létrehozni, lehet ilyen vagy olyan szociális reformot megvalósítani, lehet a nyugdíjrendszert így vagy úgy átalakítani, de minden megoldás, minden reform csak féloldalas megoldást jelent olyan eltorzult nemzetgazdasági viszonyok között, melyeket a társadalom beteg állapotához tudunk csak kapcsolni, mely reform nem párosul a nemzet egészséges, önbizalommal megerősített fejlődésével.
Demográfiai viszonyaink befolyásolása nem egyszerű kérdés. A siker érdekében a politikának és az egyénnek is megvan a maga teendője.
Az utóbbival kezdem: az egyénnek okosan végig kell gondolni a jövőjét, mindig előrelátóan kell gondolkodnia, és nem szabad szem elől tévesztenie a távlatait. Az egyénnek át kell látnia, hogy minden biztosításnál erősebb - akár úgy is mondhatom: az igazi biztosítás -, minden reformnál biztosabb mögöttes garancia a jövőjére, ha lesznek őt vállaló, szerető és rászorultsága esetén őt ellátó és gondozó utódok, ha soha nem kell megízlelnie a egyedüllét vagy a magárahagyatottság keserű ízét.
Demográfiai viszonyaink befolyásolásának nélkülözhetetlen eleme, hogy értékszemléletünk torzulásait kiigazítsuk, melynek megvalósulása már nem feltétlenül az egyén felelőssége: felelőssége ez mindazoknak, akik a társadalom értékszemléletére befolyással bírhatnak, a közvéleményt formálóknak, a médiának és magának a politikának is. És itt elérkeztem a politika más részeinek, az előbb említett kérdésnek az összefüggéseihez is. A megfelelő családpolitika, a gyermekvállalást ösztönző, a gyermek felnevelésének feltételeit megkönnyítő politika mellőzhetetlen ahhoz, hogy demográfiai viszonyaink kedvező alakulást vegyenek. Legyen szabad ezzel kapcsolatban utalni a Fidesz-Magyar Polgári Párt "Polgári Magyarországért" című vitairatára, melyben a családot a társadalom legfontosabb intézményének minősíti és említi a vitairat.
Tisztelt Ház! Elismerem, hogy az eddigiekhez képest más dimenzióban foglalkoztam az előttünk fekvő reformcsomag tárgyával. Tettem ezt azért, mert meggyőződésem, hogy a családpolitika, a gyermekbarát politika, a demográfia és a nyugdíjpolitika kérdései egymástól elválaszthatatlanok. Tettem ezt azért, mert az ellenzék jogos aggodalmai, az előttünk fekvő javaslat kapcsán megfogalmazott ellenzéki bírálatok és kritikák joggal érinthetik a javaslat meghatározó részeit, azonban a szociális ellátórendszer reformját, így a nyugdíjrendszer-átalakítás kérdéseit nem szemlélhetjük pusztán önmagukban, más problémáinktól elszakítva. Azt szeretném, ha világosan érzékelnénk: olyan súlyú társadalmi gondjainkra, mint a szociális biztonság, csak komplex, valamennyi problémánkat együtt szemlélő, összefüggéseiket szem előtt tartó, azt együttesen kezelő, egyszersmind torzulástól mentes értékszemlélet alapján adható csak jó válasz.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Elnök Asszony! A megmaradt időt Für Lajos javára szeretném átadni.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me