DR. SZABÓ ZOLTÁN

Full text search

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr, csak néhány pontosítás:
Az Országos Köznevelési Tanács természetesen a miniszter tanácsadó szerve, ugyanakkor azonban tagjait a pedagógus szakmai szervezetek demokratikus eljárással választották meg. A miniszter nem tehette, nem teheti vagy nem kívánja megtenni, hogy az első konfliktus esetén, amely jelen esetben, mondjuk, a pedagógus-továbbképzési programok akkreditálásával kapcsolatos, feloszlassa ezt a testületet és új választást írjon ki.
Azt gondolom, hogy vannak a dolgoknak normális demokratikus eljárásban meneteik. Ez a demokrácia sajnos nagyon hátrányos abból a szempontból, hogy lassítja az ügyeket, de mint Churchill mondta, ennél jobb megoldást mégsem találtak ki.
Azt gondolom, hogy lehet, hogy a nyári két hónapos időszak a pedagógusszabadságok miatt éppen nem lesz elegendő, ettől függetlenül csak az az eljárás kínálkozik számunkra, hogy az Országos Köznevelési Tanácsnak törvény által erre a célra felhatalmazott albizottságával egyezzünk meg, és nem az ő hátuk mögött, az ő fejük felett vagy az ő megkerülésükkel.
Köszönöm. (Szórványos taps az SZDSZ padsoraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me