DR. VILÁGOSI GÁBOR

Full text search

DR. VILÁGOSI GÁBOR
DR. VILÁGOSI GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársam! Az 1997. évre, tehát erre az évre a költségvetésben mintegy 340 millió forint áll rendelkezésre az önkormányzatok részére partfalveszély elhárítására. Ilyen célra - megjegyzem - ez az első alkalom, hogy elkülönített pénzösszeg áll rendelkezésre, hisz a korábbi években mindig csak a bekövetkezett kár enyhítésére volt megfelelő összeg a vis maior keretében. Ebben az évben pedig már tehát nemcsak a bekövetkezett kár elhárítására, hanem a kárveszély megelőzésére is szolgálhat ez az összeg.
(14.10)
Ugyanakkor a 340 millió forint felosztása úgy történik, hogy az első fél évre is 150 millió, a másodikra is 150 millió, 40 millió pedig tartalékot jelent, és ez a 40 millió kifejezetten csak a bekövetkezett károk enyhítésére szolgálhat. Nos, ebből már, azt hiszem, látható, hogy az egész országban mintegy 150 millió forint áll rendelkezésre, és ebből Fonyód városa mintegy 80 millió forintot igényelt. Erre a 150 millió forintra egyébként az első fél évben közel 1,2 milliárd forint értékű igény jelentkezett.
Egy tárcaközi bizottság hivatott javaslatot tenni ennek a pénzösszegnek az elosztására, és amikor Fonyód pályázatára került sor, megállapítást nyert, hogy bizony, az hiányos, így több feltételnek nem tesz eleget. Többek között például nem csatolta az építési engedélyt, és egyáltalán nem vállalt önrészt. Tehát nem arról van szó, hogy nincs 80 millió forintjuk, hanem a benyújtott pályázat szerint egymillió forintjuk sincs erre, hiszen egyáltalán nem vállaltak önrészt. Az tény, hogy pontosan az ön által is említett tulajdonviszonyok miatt van lehetőség az önrész korlátozására, csökkentésére, de ez nem értelmezhető úgy, hogy egyáltalán nem kell, hogy ők önrészt vállaljanak. - A többit majd az egy percben.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me