DR. TORGYÁN JÓZSEF

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Mindenekelőtt köszönöm miniszter úr válaszát. De úgy gondolom, abból a tényből kell kiindulni, hogy Nyugat-Európában számos önkormányzat tiltja a PVC-csövek használatát legalább húsz-huszonöt éve - erre azért fel kell figyelni -, így többek között Németországból konkrét adataink vannak arra, hogy Hamburg, München, Frankfurt, Berlin önkormányzata tiltja. Miniszter úr is utalt arra, hogy az Európai Unióban egészen más szabványrendszerek vannak. Nekünk az európai uniós csatlakozás kapcsán figyelembe kell vennünk az európai uniós előírásokat. E tekintetben nem alkalmazhatók a nálunk rendszeresített PVC-csövek.
Külön felhívom a figyelmet arra, hogy Magyarországra vámmentesen hozhatók be a PVC-csövek, és ami még megdöbbentőbb, a PVC-hulladék is vámmentesen hozható be. Ez viszont egyértelműen arra utal, hogy egy Európában, pontosabban Nyugat-Európában el nem fogadott, sőt az Európai Unióban tiltott gyakorlattal szemben mi most a PVC-csövekkel való ellátottságot erőltetjük. Miután Magyarországon középtávon mintegy 10 ezer kilométer szennyvízcsatorna-hálózatot kell építeni, nyilvánvaló, hogy ha ez nem az Európai Unióban elfogadott módon történik, hatalmas megterhelést jelent a magyar költségvetésre, amely később mindenképpen teherként fog jelentkezni.
Azért nem tudom elfogadni a miniszter úr válaszát, mert nekünk most már a pazarló megoldásokat nem szabad előnyben részesítenünk.
Köszönöm a türelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me