SZABÓ SÁNDORNÉ

Full text search

SZABÓ SÁNDORNÉ
SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! E parlamenti ciklus fontos törvényét tárgyaljuk jelenleg. Kósa Lajos képviselőtársamnak szeretném azért elmondani, hogy a reklámtörvény kapcsán a szociális és egészségügyi munkacsoport és a szociális és egészségügyi bizottság végig konzekvensen a dohányzás ellen, illetve annak reklámja ellen lépett fel. Ezt csak zárójelben szerettem volna elmondani rögtön azután, hogy ő megrótta a kormánykoalíciót.
A parlamenti patkó mindkét oldalán ülőket aggasztja a lakosság romló egészségi állapota. A dohányzás az egyik felelőse ennek a romlásnak. Az Amerikai Egyesült Államokban és a fejlett nyugati országokban évtizedekkel ezelőtt felismerték a dohányzás súlyos veszélyét a társadalomra, ezért ott erőteljesen fellépnek a dohánygyártókkal szemben. Az Egyesült Államok egészségügyi minisztériuma által kezdeményezett és irányított dohányzás elleni harc hatására 10 év alatt 25 százalékkal csökkent a dohányosok aránya, s ennek hatására 25 százalékkal a rákos és érrendszeri megbetegedéseknek a számaránya is.
Mi fáziskésésben vagyunk. Egyrészt az idén elfogadott és az előbb már hivatkozott reklámtörvény liberalizálta a dohányzás reklámozását, másrészt az egészséges életmód iránti igény még nem hatja át teljesen társadalmunkat. Ma, '97-ben Magyarországon minden második felnőtt férfi és minden negyedik felnőtt nő dohányzik. Ma Magyarországon, úgy gondoljuk, a helyzet tarthatatlanná vált. A fogyasztás fejenként évente 3300 szál cigaretta a teljes lakosságra számítva.
Ennek hatására a lakosság egészségügyi kockázata óriási. De a dohányzás évente közvetlenül 20-25 ezer honfitársunk haláláért is felelős, és ennek többszöröse a dohányzással összefüggésbe hozható megbetegedések száma. A tüdőrák, az agyvérzés és a koronáriás szívbetegségek jelentős mértékben vezethetők vissza közvetlenül a dohányzásra. A gyermekvállalásra a várandós anya dohányzása jelenti a legnagyobb veszélyt, ezt kollégáim már említették de azt nem mondták, hogy például a magzat végtaghiánya kétszer gyakoribb, mint egy nem dohányzó anya esetében, és a magzatelhalálozás emiatt tizennyolcszor gyakoribb, mint a rettegett rubeóla miatt.
Egyetlen cigaretta elszívása során körülbelül 2 liter füst keletkezik. Ennek legismertebb összetevője a nikotin. A dohányos kátrányanyagokat is a tüdejébe szív, tíz év alatt körülbelül 1 kilogrammot. Ennek 70 százaléka le is rakódik. De ezt a füstöt nemcsak az nyeli, aki szívja a cigarettát, az is, aki nem akar "hódolni" ennek a szenvedélynek.
Ez a törvénytervezet nem a dohányos jogait akarja csorbítani, hanem a testi egészséghez és az egészséges környezethez való alkotmányos alapjogot védi. A tegnapi szavazásokkal már elfogadott egészségügyi törvény kimondja: "A nép egészsége közügy". Ehhez viszonyítva csak alárendelten érvényesülhet a dohányzás joga. A passzív dohányzás káros volta is bizonyítást nyert.
Tehát e törvény elfogadása után és a bevezetés 3-5 éves türelmi ideje után már a zárt légterű közforgalmi helyiségben nem lehet dohányozni, csak a kijelölt helyiségekben.
E törvénynél a papír mindent elbír. Azonban nem a papír kitöltése e törvény célja, hanem a betarthatóság, elfogadás, elfogadhatóság! Nem a dohányzók és nemdohányzók szembeállítása a cél, hanem a társadalmi elfogadottságnak megfelelő törvényi szabályozás. Tavaly volt egy felmérés Magyarországon és 80 százalékban válaszolták a megkérdezettek azt, hogy szeretnék, ha a dohányzás korlátlan lehetőségét törvényi úton keretek közé lehetne terelni.
A magyar nyelv nagyon gazdag, szólásai, közmondásai fontos dolgokat fejeznek ki tömören. Az alkalom szüli a tolvajt - és e törvény kapcsán ezt a mondást is értelmezhetjük. Az alkalmakat kell ritkítani, nehezebben elérhetővé tenni, s talán csökken a "tolvajok" száma. Különösen igaz ez a gyermek- és ifjúkorban lévőkre is. Ezért elfogadható számomra és számunkra a teljes tiltás az iskolákban, illetve a bentlakásos gyermekintézményekben. A teljesíthetőség és a számonkérhetőség miatt azonban a felsőoktatási intézményekben már megoldhatatlan a teljes tiltás.
Még ha az első lépés is ez a törvény, akkor is nagy jelentőségű, hiszen az alkotmányban rögzített jogból indul ki, az egészséghez fűződő jogból. Szemléletében, megvalósíthatóságában, szabályozási célkitűzéseiben, reményeim szerint e Ház falain kívül is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) társadalmi elfogadottságot jelenít meg.
(14.50)
Még egy mondatot, elnök úr! Jó érzés lenne 5-10 év múlva e törvény pozitív hatásaként azt hallani: jelentősen csökkent a dohányzásra visszavezethető halálozások száma és aránya hazánkban.
Tegyünk meg mindent, kérem képviselőtársaimat, hogy így legyen. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me