KAPRONCZI MIHÁLY

Full text search

KAPRONCZI MIHÁLY
KAPRONCZI MIHÁLY (független): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A H/5306. számú országgyűlési határozattervezet - amely előttünk fekszik - megszavazása esetén a mai napon egy olyan jelentést fogadna el a Ház, melynek törvényessége felől a benyújtó Országos Választási Bizottságnak is kétségei vannak. Hiszen az Országos Választási Bizottság is megállapítja: "A jogalkotói mulasztás következtében a népszavazás végleges eredményéről szóló határozatunkat a jogállamban végszükségben alkalmazott elvek alapján voltunk kénytelenek meghozni. Ezek a jogértelmezési problémák jelennek meg a népszavazás eredményének megállapítását érintő kifogásokban is."
Itt fejeződik be az idézet, és itt kezdődnek azok az aggályaim, melyek alapján a tisztelt Háznak azt javaslom, hogy ne hozzunk ebben az ügyben döntést, azt halasszuk el, nehogy a jelentésben is említett törvényhozói mulasztást azzal tetézzük, hogy formájában és tartalmában is helytelen határozatot hozzon a tisztelt Ház.
Javaslatomat az alábbiakkal kívánom alátámasztani. Az 1997. évi C. törvény 130. §-a fölött a "jogorvoslat" szó olvasható, mely paragrafus (2) bekezdése kimondja, hogy "Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság határozatát helybenhagyja vagy megsemmisíti, és az Országos Választási Bizottságot új eljárásra utasítja."
(14.50)
Ez a paragrafus kimondottan az országos népszavazásokra vonatkozik, ami azt jelenti, hogy az Országos Választási Bizottság határozata csak akkor válik jogerőssé, ha az Alkotmánybíróság döntött a hozzá beérkezett megsemmisítési javaslatokról.
Ez a döntés azonban még nem történt meg, és tekintve a jelentésből előbb idézett jogi bizonytalanságot, valamint hogy egyáltalán nem biztos az, hogy az Alkotmánybíróság az általa ez év december 31-éig hatályban tartott, 1989. évi XVII. törvény 28. §-ának (1) bekezdését alkotmányellenesnek fogja minősíteni, hiszen ez a paragrafus nem mond ellent az Alkotmánybíróság e tárgyban hozott 2/1993. alkotmánybírósági határozatnak, és a fenti paragrafust az 1997. évi C. törvény 154. §-a, mely ez év november 6-án lépett hatályba, megerősíti, mely megerősítés kizárja a lex posterior derogat priori alkalmazásának a lehetőségét (Derültség a kormányzó pártok padsoraiban. - Dr. Orosz István: Még egyszer!), megállapítható tehát, hogy a folyamatban lévő ügyben, melynek a kimenetele kétséges, országgyűlési döntésnek nincs helye.
Erre csak akkor nyílik meg a lehetőség, ha az Alkotmánybíróság a másodfokú jogorvoslati döntését meghozta. Az elkapkodott döntés - azon kívül, hogy tetézné az ügyben kialakult jogalkotási zűrzavart - a parlament tekintélyének további csökkenéséhez vezetne.
Nyomatékosan szeretném jelezni a tisztelt Háznak, hogy jelen felszólalásom nem politikai okból (Moraj a kormányzó pártok padsoraiban.) történt, hanem annak oka az előbb elmondottakból ered.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a függetlenek padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me