KUNCZE GÁBOR

Full text search

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az első felkérés kapcsán azért nem kívántam szólni, mert Torgyán képviselő úr támogatásáról biztosította a benyújtott javaslatokat, és elmondta a véleményét egy most előttünk nem fekvő, de egyébként valamilyen módon ide kapcsolható kérdéssel kapcsolatban. (Dr. Torgyán József bólogat.)
Kapronczi képviselőtársunk azonban kétségbe vonta azt, hogy egyáltalán meghozható-e vagy megszavazható-e a határozat. Ezért hadd hívjam fel arra a figyelmét, hogy a választási bizottság a bizonytalanságot arra mondta, hogy egy népszavazási törvény alapján kellett eljárni, amivel kapcsolatban korábban alkotmányos aggályok merültek fel, de az egyébként hatályban van, tisztelt képviselő úr, ahogy ön is mondta.
Ezzel szemben viszont az alkotmány alapján kellett megállapítani a választás eredményét; pontosan ezt tette az Országos Választási Bizottság, amikor az állásfoglalásának a negyedik pontjában kimondja: az Országos Választási Bizottság megállapítja, hogy az alkotmány 28/C § (6) bekezdésében foglaltak alapján a népszavazás eredményes, mert az összes választópolgár 41,5 százaléka szavazott a többséget kapott válaszra.
Ez szerintem teljesen egyértelmű állásfoglalás, ezért azt mondanám tisztelt képviselőtársaimnak, hogy a felszólalástól függetlenül nyugodt lelkiismerettel szavazzák meg, és fogadják el a - Magyarország számára egyébként nagy sikert hozó - népszavazás eredményét, illetve a lebonyolításáról szóló beszámolót. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me