DR. NAGY FRIGYES

Full text search

DR. NAGY FRIGYES
DR. NAGY FRIGYES földművelésügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Először is köszönöm az interpellációt, mert egy nagyon lényeges kérdésre mutat rá. Azt hiszem, aki elkötelezettséget érez a mezőgazdaság iránt, azt feltétlenül kell hogy foglalkoztassa az a gondolat, hogy a mezőgazdaság rendelkezésére álló pénzeket milyen módon tudjuk felhasználni.
(13.30)
Vajon el tudjuk-e juttatni azokhoz, akik hivatásszerűen a mezőgazdaságból élnek? És azok, akik ezeket a pénzeket megkapják, vajon ésszerűen és okszerűen tudják-e felhasználni?
Való igaz, hogy a mezőgazdaságban rendkívüli évekkel is számolnunk kell, hisz majdnem mindegyik termék esetében előfordul, hogy az egyik vagy a másik évben nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Nyilván ezért a mezőgazdaságot csak több év átlagában lehet értékelni.
Az agrárkormányzat - mint ahogy ön is kezdte az interpellációját - megpróbált lépéseket tenni ebben az irányban. Ezeknek a lépéseknek voltak eredményei, de korántsem lehetünk velük megelégedve, mert nekem is az a véleményem, hogy szélesebb körben kell hozzájutni az állami támogatásokhoz, illetve a finanszírozáshoz, a banki finanszírozáshoz, és még több gazdálkodónak kell ezeket a pénzeket megkapnia.
Szeretném megemlíteni, hogy összetett kérdésről van szó, hisz nemcsak a hitelezésnek, hanem a különféle káresemények megsegítésének is szerepelnie kell ezen a palettán. Meg kell említenem, hogy 1997-ben az FM 787 millió forintot fordított az elemi károk egyszeri, vissza nem térítendő enyhítésének finanszírozására. Én tudom, hogy nem sok ez a pénz, és csak a legfontosabb első károknak az elhárítására elégséges, vagy pedig valamennyit könnyít a helyzeten. Jelezni szeretném, hogy 1998-ra 700 millió forintot már a költségvetésben is elkülönítettünk, hogy többet tudjunk segíteni.
Ami a biztosítási díjakat illeti: a 30 százalékos állami támogatást 35 százalékra emeltük fel a '98-as támogatási rendszerben - ez annak a bizonyos tőkepótló hitelnek a kérdése, amire tulajdonképpen a képviselő úr is rákérdez. Nem vagyunk megelégedve ennek a technikai lebonyolításával; azt hiszem, nyugodtan állíthatjuk azt, hogy szükség lenne a pénzintézeteknek egy olyan szemléletére, amely a mezőgazdaság sajátosságait jobban figyelembe veszi.
Azt kell mondanom, hogy módosítottunk is az elgondolásunkon, mert szeretnénk 10 milliárd forintot kimondottan a kisvállalkozók részére elkülöníteni, amelyhez csak ők juthatnának hozzá, természetesen a megfelelő feltételek biztosítása mellett. Itt is jelentkezik az, hogy egy év türelmi időt biztosítanánk, öt év lenne a visszafizetésnek az ideje, és a kamatoknak az 50 százalékát az állami költségvetés magára vállalná.
Szeretném azt mondani, hogy a kamatok elengedésére nincsen lehetőség, hisz a kamatokat tulajdonképpen azoknak meg kell kapniuk, akik a pénzüket a bankba tették. Tehát tulajdonképpen hogyha kamatelengedés vagy kamatcsökkentés van, akkor azt az állami támogatásból kell finanszíroznunk; és több milliárd forintot fordítottunk erre az elmúlt évben is, és a jövő évben is az állami támogatásoknak egy jelentős része éppen ezekből fog kitevődni.
Szeretném jelezni, hogy esetenként szembetaláljuk magunkat azzal a problémával is, hogy adott feltételek mellett egyáltalán mennyi pénzt képes a mezőgazdaság okszerűen és megfelelő célra hasznosítva felvenni.
Azt hiszem, 1997-ben ez az összeg rendelkezésre állt; szeretnénk 1998-ban ezt az összeget emelni, hozzátéve azonban: olyan irányba lépni, hogy a kisebb vállalkozók is hozzájussanak ehhez. Megismétlem: 10 milliárd forintot szeretnénk erre elkülöníteni; a fogadókészséget szeretnénk erre nagyobb mértékben látni, mert (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) pénzt úgy tudunk biztosítani, ha a megfelelő fogadókészség is megvan.
Köszönöm szépen, és kérem az interpellációra adott válaszom elfogadását. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me