AKAR LÁSZLÓ

Full text search

AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretnék emlékeztetni arra, hogy a kormány 1105/97. számú nyilvános határozatában döntött a Budapest Bank privatizációs szerződéséből fakadó egyes kötelezettségek teljesítésének módjáról. Az eredeti szerződés szerint '97-98 között a Budapest Bank többször élhetett volna az úgynevezett eszköz-visszavásárlási garancia lehetőségével. Ennek mértékénél korlátként a '95. évi árfolyamon számított kétszer 4125 millió forint jelentkezett.
A kormány előzőekben hivatkozott határozatával és az annak alapján kötött megállapodással ez a szerződéses kötelezettség teljesült oly módon, hogy a magyar állam részére 900 millió forint megtakarítás mutatkozott. Az előzőekben hivatkozott kormányhatározat 5. pontja egyértelműen rögzíti a pénzügyi tranzakció feltételeit. Az eszköz-visszavásárlási garancia az úgynevezett feltárási nyilatkozathoz kapcsolódó állami kezességet jelentette. Azon ügyletek esetében, amelyek a feltárási nyilatkozatból valamilyen oknál fogva kimaradtak, és ezen ügyletek a bank számára későbbi időszakban veszteséget okoznak, érvényesíthető a magyar állam felé további kártérítési igény.
Az Agroferm Rt. esetében ez utóbbinál az adásvétel után napvilágra került ügylet miatti kezességbeváltásról beszélhetünk. Sajnálatos módon a Budapest Bank állami tulajdonban lévő részvényeinek adásvételekor '95 végén a bank előtt nem volt ismert ez az 1987-ben vállalt kötelezettség, ami az Állami Tervbizottság 5034/86. számú határozatán alapult. E határozat szerint az OKHB és a Budapest Bank hitelt és garanciát nyújtott az Agroferm Magyar-Japán Fermentáló Ipari Rt. részére. Az IFC e beruházás kapcsán a részleges finanszírozás ellentételeként átmeneti jelleggel Agroferm-részvényekhez jutott, mely részvényeket '96. augusztus 30-ai határnappal a Budapest Banknak vissza kellett vennie. Ez gyakorlatilag mintegy 4,6 millió dolláros fizetési kötelezettséget jelentett, melyet a bank az IFC '87-ben aláírt szerződésének megfelelően az előírt határidőre teljesített.
Természetesen felkértük a bank vezetését, hogy egy belső vizsgálat keretében derítsék fel az adathiány miatti esetleges felelősöket. E vizsgálat alapján egyértelműen megállapíthatóvá vált, hogy a bank irattárában e kötelezettséggel kapcsolatos irat nem található, és azon vezetők, akik az eredeti szerződést megkötötték, már évek óta nincsenek a bankkal munkaviszonyban. Így az ő esetükben munkajogi felelősségre vonás nem indítható.
A vizsgálatok lezárását követően '96 decemberében a 4,6 millió dollárnak megfelelő forintösszeget a Magyar Államkincstár a bank részére átutalta. Az átutalást követően a részvények átvétele megtörtént, s ezzel az Agroferm Rt.-ben többségi tulajdonos japán Kiowa cég mellett a magyar állam 3,6 százalékos tulajdonjogot szerzett. Az Agroferm Rt. '96 végén került a japán Kiowa cég többségi tulajdonába. A japán tulajdonos a technológiát korszerűsíti, és a piacszerzésben is részt kíván aktívan venni. Mindezzel a magyar állam tulajdonában lévő részvények szempontjából piaci értéknövekedésre lehet számítani, így a későbbi részvényértékesítés során jó eséllyel a magyar államnak a kifizetett körülbelül 700 millió forintos összeg megtérül, sőt árfolyamnyereség is realizálható.
Tisztelt Képviselő Asszony! Az eddigiekben arra válaszoltam, amit ön a részemre megküldött írásos interpellációban rögzített. Ez az egész interpelláció összesen egy mondatból áll tulajdonképpen, és erre a kérdésre vonatkozott. A Házszabály rendelkezése szerint az elmondott interpelláció nem tartalmazhat olyan új tényt, melyet az interpelláció írott szövege nem tartalmazott. Ebből következően - még egyszer szeretném aláhúzni - csak azokra a kérdésekre válaszoltam, amelyeket ön az írásos interpellációjában rögzített.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me