DR. DÁVID IBOLYA

Full text search

DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nincs ma Magyarországon ember, aki ne tudná azt, hogy az elmúlt négy év áthúzódó és folyamatos botrányai közül a legnagyobb volt a Budapest Bank privatizációja. De azt hiszem, mára már nincs Magyarországon olyan ember sem, aki ne tudná, hogy ennek felelősei minden felelősségre vonási eljárás alól mentesülnek. Ennek a legutóbbi példája volt az - és szerintem hab a tortán -, hogy az Állami Számvevőszék jelentése után egy könyvvizsgáló überolta az Állami Számvevőszék felelősségre vonatkozó tételeit. Lényegében egy alkotmányos intézménybe vetett bizalom gyengítése árán is hajlandó a kormány menteni felelős államtitkárát.
Hogy a szerződés milyen volt, arról már nagyon sokszor beszéltünk az Országgyűlés előtt, megítélésem szerint kizárólag és egyedül a vevő anyagi érdekeit szolgálta. Azonban azóta történt két szerződésmódosítás is, melyek - megítélésem szerint - ugyancsak, mind a kettő a vevő anyagi érdekeit szolgálták. Először 1996-ban, hiszen előbb vettük vissza a Polgári Bankot, mint ahogy az a szerződésben benne foglaltatott, és ez az egy-két héttel előbb történő visszavásárlás jelentette azt, hogy mentesítettük a Budapest Bankot attól, hogy maga viselje az akkor közel egymilliárdig terjedő veszteségét a Polgári Banknak.
A '97-es szerződésmódosítás úgyszintén a vevők javát szolgálta, hiszen jobb ma kifizetni, ebben az évben ezt a követelést, mint ezt egy következő ciklusra áthúzni. Esetleg később problémákat okozna egy másik kormánynak ennek a kifizetése.
9,5 milliárd forintról szólt a történet. Próbáltuk elhinni azt, ez azért kedvezmény számunkra, mert nem 10,5 milliárdot kell kifizetni. Ugyanakkor ennek, tisztelt államtitkár úr, semmi jelentősége nem volt, hiszen dollárárfolyamon kikötött követelésről van szó, szinte teljesen mindegy, hogy az idei évben 9,5 milliárd vagy a jövő évben 10,5 milliárd kerülne kifizetésre. Ennyit a történtekről.
Ugyanakkor kósza hírek járnak, és kósza újságcikkekben olvasható és hallható, hogy vannak olyan részvények és olyan kifizetések, amelyek eddig még nem kerültek az Országgyűlés nyilvánossága elé.
(13.20)
Ilyen volt például az Agroferm-részvények 700 milliója, vagy akár a kérdésemben megfogalmazott Lízin Üzem 700 milliója.
Kérem államtitkár urat, válaszoljon az írásban feltett kérdéseimre. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me