DR. KÓNYA IMRE

Full text search

DR. KÓNYA IMRE
DR. KÓNYA IMRE (MDNP): Köszönöm a szót. Miniszter Úr! Engem egyáltalán nem nyugtat meg az a tény, hogy a biztonsági szabályok figyelmen kívül hagyása mellett még számos egyéb engedély beszerzését is elmulasztották a Főpolgármesteri Hivatalban. A kérdésemet mindössze azért tettem fel, mert az előző héten már annak az ismeretnek is a birtokában voltunk, hogy a biztonságért felelős parancsnok úr megtette a megkeresését, és ennek ellenére tovább folytak a jelentős összeggel járó mélyépítési munkák; most már hallom, hogy egyéb szakhatósági engedély is hiányzott ehhez, nemcsak a biztonsági szakvélemény.
Tehát egyáltalán nem vagyunk nyugodtak, hogy most a másfél hónapos szünetben szépen fel fogják ott építeni a hajót, és mire visszajövünk - mivel a miniszter nem tartja fontosnak, hogy ezt a sajátos nexust használja és megpróbálja előrelendíteni a dolgot -, esetleg már szembenézünk ezzel a hajóval legközelebb. Ezt szeretném meggátolni azzal, hogy felhívom a szíves figyelmét erre a problémára.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me