DR. TORGYÁN JÓZSEF

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Asszony! Kedves Képviselőtársaim! 1995-96-ban a nyugdíjasok életszínvonala 21,5 százalékkal, tehát drasztikus módon csökkent. 1997-ben a hivatalos álláspont szerint stagnálnak a nyugdíjak, a mi véleményünk szerint azok értéke tovább csökkent. '98-ban 19 százalékkal tervezik emelni a nyugdíjak összegét, de ennek egy igen tekintélyes hányadát elviszi az infláció. Ha úgy alakul minden, ahogy a kormány állítja, akkor '98-ban a nyugdíjasok életszínvonala 20 százalékkal lesz alacsonyabb, mint volt 1994-ben, amikor a Horn-kormány hivatalba lépett. A nyugdíjasok nagy része kisnyugdíjas, 70 százalékuk 20 ezer forintnál alacsonyabb nyugdíjat kap, 86 százalékuk pedig 25 ezer forintnál alacsonyabb nyugdíjat. Azt hiszem, abban egyetérthet velem miniszter asszony - még a miniszterelnök úr nevében is -, hogy ebből a nyugdíjból utazgatni, repülgetni nem nagyon lehet. A nyugdíjasoknak mindösszesen 7 százaléka kap 30 ezer forint feletti nyugdíjat. Ezeknek döntő többsége kivételes nyugellátásban részesül. Ebből fakad tehát, hogy a saját elvtársaik reptetéséről van itt tulajdonképpen szó (Zaj a kormánypárti padsorokban.), amikor önök a nyugdíjasok részére adott kedvezményekről beszélnek.
Ezért kérdezem öntől (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), hogy ez egy elvtársi reptetés lesz, vagy netántán feléledt a vörös segély. (Derültség és zaj a kormánypárti padsorokban. - Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me