KAPRONCZI MIHÁLY

Full text search

KAPRONCZI MIHÁLY
KAPRONCZI MIHÁLY (független): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elérkeztünk az 1997. évi parlamenti ülésszakok utolsó perceihez. Bár a kormány az általa írt levélben az 1998-as röpke másfél-két hónapos időszakra még 34 törvény elfogadását kéri a tisztelt Háztól - tehát ülésnaponként majdnem egyet -, mégis azt kell mondanom, hogy lényegében a rendszerváltoztatás utáni eddigi tapasztalok szerinti törvényalkotó munka mindennapjai véget értek, hiszen nyilvánvaló, hogy a tavaszi ülésszak minden mozzanatában ott fog vibrálni a közeledő választások izgalma és feszültsége. A várható feszültségek viszont óvatosságra kell hogy intsék úgy a pártok vezetőit, mint a kormányt, mert a megalkotott törvények alkalmazásánál nem lehet figyelembe venni azt, hogy ez kampányidőszakban keletkezett vagy a jelen parlamenti ciklus ritkán előforduló, nyugodtabb pillanataiban.
Sajnos, az elmúlt, közel négy év alatt ezekben a nyugodtabb pillanatokban is előfordultak hatalmas törvénykezési baklövések, melyek indokolatlan társadalmi feszültségekhez, az állampolgárok fölösleges felháborodásához vezettek. Úgy érzem, ebben a félig-meddig ünnepélyes pillanatban nem lenne illő ezeket hajuknál fogva egyenként előcibálni, nem is teszem. Megteszik ezt helyettem jövő májusban a választók szavazataikkal.
A rendkívüli ügy, amelyért szót kértem, az, hogy a kormányfő levelének 13. pontja szerint nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány még mindig nem tett le a súlyosan elhibázott, termőföldről szóló törvényjavaslat áterőltetéséről, esze ágában sincs visszavonni, hanem úgy tűnik, az utolsó pillanatban alkotmányt és törvényt sértve, parlamenti hatalmának utolsó perceivel visszaélve, búcsúzóul azt a magyar társadalom nyakába akarja borítani. Azt javaslom a tisztelt Háznak, hogy ezt a felelősséget ne vállalja, bízza ezt a kérdést a választók által frissen megmérettetett új parlamentre.
A koalíció úgy is meg van győződve arról, hogy a választók ugyanilyen arányban vissza fogják őket választani. Ha ez a meggyőződésük mély és valós, akkor részükről semmi értelme a kapkodásnak.
Mint annyi estén, éjszakán az elmúlt közel négy évben, a napirend utáni felszólalásokban fejtettem ki az aktuális politikai kérdésekben véleményemet és javaslataimat; sajnos, nem sok eredménnyel. Most szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem képviselőtársaim türelmét, és innen, e helyről kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánjak azzal a reménnyel, hogy talán valóban boldogabb lesz a jövő év. Szeretném azoknak a választóknak a figyelmét is megköszönni, akik a rádió hullámain keresztül megtiszteltek figyelmükkel. És végül magam és pártom, a Magyar Igazság és Élet Pártja nevében kívánok az ország minden polgárának és a határon túli magyar testvéreimnek szeretetben eltöltött kellemes karácsonyt és boldogabb új esztendőt!
Köszönöm figyelmüket. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me