PÓDA JENŐ

Full text search

PÓDA JENŐ
PÓDA JENŐ (MDF): Köszönöm szépen a válaszát, tisztelt miniszter úr. Nem meglepő, sokadszor hallom már az interpellációmra adott válaszokban, hogy az előző kormány ezt nem tette meg, sőt, azt sem tette meg. Három és fél év után mindig elgondolkodom rajta, hogy egy 72 százalékos kormánytöbbséggel kormányzó alakulatnak (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.), politikai formációnak mi szüksége van arra, hogy visszamutogatással próbálja megindokolni azt, amit az elmúlt három és fél évben nem tett meg.
Miniszter úr azt mondja, a honvédség elemi érdeke az, hogy magyar fejlesztésű és magyar gyártókapacitású eszközöket vásároljon. Valóban, ebben egyetértünk, magam is ezt tettem fel kérdésként, és örülök, hogy ez most legalább így jegyzőkönyvben is rögzített.
A fő problémát természetesen nem az jelenti, hogy ön ezt elismeri-e vagy sem, elfogadja-e vagy sem. A fő probléma az, hogy költségvetésükben, illetve általában az elmúlt évek beszerzésében mindez nem tükröződik, épp ellenkezőleg, zömmel külföldi eszközöket átgondolatlanul - például a T-72-esek esetében törvényszegéssel - hoznak be. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Itt a probléma az, hogy ezzel magyar munkahelyeket veszítünk el, ezért a válaszát nem tudom elfogadni, miniszter úr. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me