PÓDA JENŐ

Full text search

PÓDA JENŐ
PÓDA JENŐ (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnöknő! Tisztelt Parlament! Tisztelt Államtitkár Úr! Bizonyára tud róla, hogy a Magyar Honvédség értékesíteni kívánja azokat az ingatlanait, amelyek a haderőreform keretében váltak fölöslegessé. Nagy számú, nagy értékű ingatlanokról van szó. Ennek a pénznek számtalan helye lenne, mindenekelőtt a tárca a költségvetésben akár fejlesztési, akár üzemeltetési célra jól tudná hasznosítani ezeket az eszközöket. Tehát a parlament határozatát is alapul véve, egyértelmű érdek fűződik ahhoz, hogy ezek az ingatlanok a lehető leghamarabb kikerüljenek a kincstári vagyon köréből, és a lehető leghamarabb lehessen azt a pénzt használni, amit ezért kapna a költségvetés.
Információim szerint a honvédelmi tárca még májusban eljuttatta önökhöz a Pénzügyminisztériumba azokat az ingatlanokat, illetve azokat a feltételeket, amelyekkel és amilyen keretek között értékesíteni kívánja ezt a bizonyos tulajdoni részt. Érdemi ügyintézés nem történt információim szerint. Miközben a pénz persze nem folyhat így be, ugyanakkor jelentős többletköltségek merülnek föl, hiszen ezeket az ingatlanokat őrizni kell. Ez akkor is problémás - hiszen nagy kiterjedésű, esetenként nagyon rossz helyen fekvő ingatlanokról van szó -, ha minden feltétel adott, de erről közel sem beszélhetünk a mai viszonyok között. Tehát az állaguk folyamatosan romlik, a helyi lakosság egy része és bűnöző elemek széthordják, használhatatlanná teszik ezeket az ingatlanokat, aminek nyilvánvaló következménye, hogy a piaci áruk is lényegesen esik. Tehát kettős veszteség tulajdonképpen - egyrészt az elmaradt bevétel, másrészt a csökkenő későbbi bevétel -, ha hónapokon keresztül nem foglalkozik érdemben ezzel az üggyel Pénzügyminisztérium.
Kérdezem ezért, tisztelt államtitkár úr: miért késik a Pénzügyminisztérium érdemi ügyintézése, és mikor várható végre döntés ebben a nagyon fontos kérdésben?
Köszönöm válaszát. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me