DR. LOTZ KÁROLY

Full text search

DR. LOTZ KÁROLY
DR. LOTZ KÁROLY közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Képviselő Úr! Ez egy nagyon nehéz kérdés, amit ön felvet, hiszen ha valaki, akkor ön ismeri és tapasztalta, hogy minden 10 millió forintért milyen harc folyt a költségvetési viták során. Itt 2 milliárd forint többletköltségről van szó.
Nyilván a Pénzügyminisztérium álláspontja meghatározó ebben a kérdésben; mi is tettünk bizonyos javaslatokat a Pénzügyminisztérium irányába, de nekünk is el kell fogadnunk azt, hogy van egy bizonyos limit: 61 milliárd van előirányozva, és ez jelen pillanatban, a jelenlegi álláspont szerint '98-ban nemigen növelhető.
Senki nem zárja ki, hogy a következő esztendőben ez lehetséges; jelen pillanatban többet nem sikerült ebbe beletenni. Meg kell érteni, annyi minden célra, a diákutazástól kezdve mindenre próbálunk adni, efölé jelen pillanatban nem tudunk menni, és a 70 évről 65 évre történő mérséklés további 6 milliárdot igényelne. De valamilyen formában tovább foglalkozik a kormányzat azzal, hogy ebbe az irányba hogy lehet menni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)
Mindent elkövetünk, de megvannak a korlátai a további támogatásnak. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
(14.30)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me