SELMECZI GABRIELLA
SELMECZI GABRIELLA
SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A zárszámadás a színvallás ideje. Ilyenkor derül ki, hogy a költségvetés készítésénél vajon az ellenzék vagy a kormánypártok, illetve a kormány kergettek-e rózsaszínű álmokat. Nos, a zárszámadás kapcsán visszaolvashatjuk a költségvetésnél elmondott kritikáinkat. Ezek körülbelül a következők voltak: akkor is elmondtuk, hogy a bevételek felül vannak tervezve, a kiadások pedig alul. Az előirányzatok sokkal inkább a pénzügyminiszter úr vágyait, mint a valós folyamatokat tükrözték. Ám sajnos ezzel a költségvetéssel a legkevesebb baj az, hogy megalapozatlan volt.
Nézzük meg, miről szólt az 1996-os év a társadalombiztosításban! Először is, a nyugdíjak reálértéke 1996-ban jelentősen romlott, úgy, hogy a költségvetés előirányzata 5 milliárd forinttal magasabb emelést tett volna lehetővé. Talán még mindenki emlékszik a botrányos félszázalékos nyugdíjemelésre. Felháborodott nyugdíjasok küldték vissza a kormánynak borítékban azt a pár forintot, azt a kis összeget, amit kaptak, mondván, hogy szégyen, amit tettek velük. A nyugdíjasok arculcsapásként élték meg, hogy sok évi kemény munka után tulajdonképpen csak fél százalékra méltatták őket a nyugdíjemelésnél. '96-ban a nyugdíjakat összesen 12,6 százalékkal emelték, amikor - emlékezzünk vissza - az infláció 23,6 százalék volt. A tavalyi évben a nyugdíjasok elvesztették a nyugdíjak vásárlóértékének több mint 10 százalékát. A nyugdíjalap egyébként hiánnyal zárult, annak ellenére, hogy 5 milliárd forintot kihúztak a nyugdíjasok zsebéből. A hiány a kormány alkotmányellenes bevételnövelő intézkedéseinek a meghiúsulásából fakad.
Ám a zárszámadás elolvasásakor szomorúan kell megállapítanunk, hogy a nyugdíjakat ért támadás csak a kisebbik csapás volt a kormány '96. évi tevékenységében. Az egészségügy tavalyi helyzetét csak a csőd állapotával lehet jellemezni.
A gyógyszerek fogyasztói ára '93 és '96 között 247 százalékkal emelkedett - úgy, hogy ráadásul a gyógyszerfogyasztás mennyisége csökkent. Ez a döbbenetes áremelkedés leginkább a sok gyógyszert fogyasztó nyugdíjasokat és a kisgyermekes családokat érintette. Tehát mondhatjuk azt, hogy a nyugdíjak vásárlóereje a drasztikus gyógyszeráremelések miatt még inkább csökkent.
A kormány egyébként az egészségügyi reform helyett - ami már nagyon régóta várat magára - a késő szocializmusból ismert technikákkal próbálkozott. Egyrészt folyamatosan megpróbált a szabályok változtatásával a rendszerbe avatkozni. Így fordulhatott elő az, hogy a finanszírozási szabályok az év folyamán 5, azaz öt alkalommal változtak, ami önmagában lehetetlenné tette, hogy a kórházmenedzsment sikeres válságkezelési stratégiát dolgozhasson ki.
A finanszírozás szabályait tovább bonyolította, hogy Horn Gyula miniszterelnök úr és Szabó György akkori népjóléti miniszter '95 végén fedezet nélküli bérmegállapodást kötött az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetével. A megállapodás fedezetnélküliségét hosszú ideig azzal próbálták leplezni, hogy az intézményvezetőkre hárították a béremelés felelősségét.
(9.30)
Emlékezzünk vissza, azt mondták, hogy ez a bizonyos összeg, amely az emelést hivatott megteremteni, már ott van az intézményeknél, a dolgozók kérjék számon az intézményvezetőkön. A fedezet részbeni megteremtésére egyébként csak a pótköltségvetésben került sor. Ám összességében az Állami Számvevőszék az alábbi megállapítást tette az akcióról: "Az új finanszírozási szisztémát megrendítette a Népjóléti Minisztérium és az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete közötti bérmegállapodás végrehajtására elfogadott módszer is, mert az erre szánt összegnek sem bérarányos, sem teljesítményarányos felosztása nem valósult meg".
Ennek a megállapodásnak a kapcsán már kezdett megfogalmazódni az a gyanú, hogy a kormány, illetve népjóléti minisztere nincs tisztában a finanszírozási rendszer mikéntjével. Ez a gyanú később bizonyossággá érett, amikor - teljesen figyelmen kívül hagyva a rendszer, a finanszírozási rendszer logikáját - a kormány úgynevezett ágyszámcsökkentéssel próbálkozott. Ez volt Szabó György népjóléti miniszter úr rossz emlékű kapacitástörvénye. Talán emlékeznek arra, hogy Szabó György akkori népjóléti miniszter úr azt nyilatkozta: "Engem senki sem tud meggyőzni arról, hogy nem lehet 10 ezer ágyat gond nélkül kivonni a rendszerből". Nos, mi már akkor is elmondtuk, hogy az egészségügy reformját ágyszámcsökkentéssel megoldani nem lehet. Az az indok, az az érv, hogy ágyszámcsökkentéssel megtakarításokat lehet elérni, nem igaz. Ez nagyon gyorsan be is bizonyosodott, egy fillér megtakarítást nem lehetett elérni az ágyszámcsökkentésből, sőt átmenetileg még többletkiadásokkal is járt.
Valójában a kapacitástörvény szándéka az volt, hogy kórházi osztályokat, illetve bizonyos esetekben fővárosi, illetve vidéki kis kórházakat akartak bezárni és ennek kapcsán egészségügyi dolgozókat elbocsátani. Volt olyan vidéki kis kórház, amelyet a bezárástól csak az mentett meg, hogy az ott dolgozók és a településen élők bátran kiálltak és megvédték kórházukat a bezárástól. Ha megnézzük, hogy mit ír erről a törvényről, illetve erről az akcióról az Állami Számvevőszék, akkor a következőket olvashatjuk: "Az intézményekre gyakorolt hatás alapján jogosan lehet az 1996. évi finanszírozási rendszer csődjéről beszélni, amihez hasonló megrázkódtatást az egészségügyi ellátórendszer maradandó károsodás nélkül valószínűleg már nem lesz képes elviselni. A helyzet kialakulásáért elsődlegesen a Népjóléti Minisztérium felelőssége vethető fel."
Felhívom tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra, most először fordult elő az, hogy az Állami Számvevőszék a jelentésében egy minisztérium szakmai alkalmasságát kérdőjelezte meg. Ilyenre még nem volt példa.
Ugyancsak alátámasztja az egykori álláspontunkat az Állami Számvevőszék véleménye a kórház-konszolidációval kapcsolatban. A 4 milliárdos hitel semmi másra nem volt alkalmas, mint a kórházcsődök bővített újratermelésére. A kórházak csődjének java része egyébként nem a felelőtlen gazdálkodásból állt elő, hanem az alulfinanszírozás miatt állt elő ez a bizonyos deficit.
1996-ban folytatódott a Horn-kormány régi háborúja a fogak ellen, az önkormányzati fogászatok jelentős részét megszüntették a fenntartók. A kormány ugyan 2,5 milliárd forinttal növelte papíron a fogászat támogatását, ám a már jól ismert kapkodó és átgondolatlan szabályozás miatt végül a pénznek csak kevesebb mint egyharmada jutott el a fogorvosokhoz.
Különösen alakult a házi betegápolás kérdése. A nagy sikerű kockázatkezelés köréből ez évben ugyanis átkerült a költségvetési előirányzatok körébe ez a feladat, a házi betegápolás. Felhívnám tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra, hogy az otthonápolás támogatását azért kezdte el a társadalombiztosítás, mert ez jóval olcsóbb ellátási formát jelenthetne, mint a kórházi ellátás. A kockázatkezelő kuratóriumoknak - a vizsgálóbizottság megállapítása szerint - viszont sikerült olyan programokat finanszíroznia, amelyek lényegesen drágábban oldották meg a betegek ápolását, mint az aktív kórházi ellátás. Nos, 1996-ban úgy került költségvetési körbe ez az ellátási forma, hogy csupán az alábbi szakmai kérdéseket nem tisztázták: kiket lehet otthon ápolni, hogyan kell otthon ápolni, és ki rendelheti el az otthonápolást?
Valószínűleg egyébként ennek is köszönhető volt, hogy az előirányzott 600 millió forintból mindössze 25 milliót sikerült kifizetni a szolgáltatóknak. Érdekes módon ennek ellenére '97-re már 1 milliárd 250 millió forintot irányoztak elő erre a célra, amit a fentiekre való tekintettel márciusban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár helyesen 400 millió forintra csökkentett. Az, hogy a népjóléti miniszter úr levélben kérte az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól a keret emelését, minden valószínűség szerint teljesen független attól, hogy a miniszter úr felesége az egyik otthonápolásban érdekelt cég alkalmazottja. Minden bizonnyal semmi összefüggés nincs.
Természetesen a nagy ínség mellett volt pénzbőség is. A kockázatkezelő kuratóriumok ebben az évben ugyan már csak 360 millió forintot költöttek el a járulékfizetők pénzéből, az Állami Számvevőszék továbbra is aggályosnak ítéli a hasznosulást, és úgy találta, hogy továbbra is nyilvánvaló lobbyérdekek érvényesültek. A vagyonkezelés az egészségbiztosítónál továbbra is törvénytelenül folyt, az elnökség rendszeresen elvonta a közgyűlés hatáskörét. A vagyonkezelés eredménye pedig továbbra is vagyonvesztés volt. A vagyonvesztés egyébként a nyugdíjbiztosító vagyonkezelésére is jellemző. Megállapítható tehát, hogy a biztosítottak vagyonával való felelős gazdálkodás - mint fogalom - hiányzik a társadalombiztosítás történelméből, illetve történetéből.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez volt hát az 1996-os esztendő, a szakértelem kormányának harmadik éve. A következő, későbbi felszólalásomban arról szeretnék beszélni, hogy vajon lesz-e egy fokkal is jobb az 1998., azaz a jövő évi esztendő a társadalombiztosítás szempontjából.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
