BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Bevallom, az volt a szándékom, hogy szerényebb leszek, mint Mészáros István barátom, és a részletes vitában már nem fogok a két modell kérdésére visszatérni, tehát azokra a módosító indítványainkra, amelyek a mi modellünket fogalmazzák meg. Ezekre már nem szándékoztam visszatérni, hanem csak azokkal a módosító indítványokkal terveztem foglalkozni, amelyek - hogy úgy mondjam - közömbösek a két modell között, tehát összeegyeztethetők a kormány által képviselt, a vatikáni megállapodásban foglalt modellel is. Ezért a hozzászólásom nagyobb részében erre fogok törekedni.
De az eddigi vita arra késztet, hogy mégis visszatérjek egy kicsit a járadékproblémára. De kezdeném azzal, amit eredetileg terveztem, tehát olyan módosító indítványokkal szeretnék foglalkozni, amelyek meggyőződésem szerint összeegyeztethetők a kormány modelljével, az ellenjavaslattal, a kormány ellenjavaslatával, a kormányprogrammal és a mi javaslatunkkal szemben, tehát azzal is összeegyeztethető. Annyiban is takarékos leszek az idővel, hogy miután ugyanaz a gondolat jelenik meg az ehhez a törvényjavaslathoz fűzött módosító indítványomban, az ajánlás 12. pontjában és a következő napirenden szereplő, az szja 1 százalékánál a 16. pontban szereplő módosító javaslatomban, ezért most egyszerre fogok beszélni, és nem fogok kétszer beszélni róla.
(20.20)
Arra a javaslatunkra gondolok - tehát a 12. pontban -, amely nemcsak az egyházat, hanem az önálló jogi személyiséggel rendelkező egyházközséget, helyi gyülekezetet is az 1 százalék címzettjeként megjelölhetővé teszi. Ezt tartalmazza a mi módosító indítványunk, tartalmazza a mi modellünk, tartalmazta számos egyház javaslata, és szerintem összeegyeztethető a kormány modelljével is. Ezért azt javaslom képviselőtársaimnak, hogy ezt a módosító indítványunkat fontolják meg. Még azt is megemlítem, hogy miután ez itt mással van összekapcsolva, ezért már benyújtottunk egy olyan kapcsolódó módosító indítványt, ami külön ezt teszi megszavazhatóvá a jövő heti szavazásnál, és nagyon kérem, hogy szíveskedjenek megfontolni ennek a támogatását.
Ezzel szemben merült fel az az ellenvetés - Gellért Kis Gábornak mondom - még az emberi jogi bizottság ülésén is, hogy nem így van a vatikáni megállapodásban. Mást is mondtak rá, én ezt nem vitatom, de ez volt az érdemi érv.
A másik érv az volt, hogy de hát a reformátusok és az evangélikusok sem kívánják most már, noha korábbi észrevételeikben ezt fontosnak tartották.
Szeretném megnyugtatni a kormányt és képviselőtársaimat is, hogy ha a törvény ezt a lehetőséget tartalmazza, az még nem azt jelenti, hogy mondjuk, a református vagy az evangélikus egyház egyes gyülekezetei megjelenhetnek címzettként, kedvezményezettként, ha az egyház úgy dönt, hogy ő egyben akar megjelenni. Ha úgy dönt, hogy egyben, központilag akar megjelenni, feltehetően a gyülekezetek ezt tudomásul veszik, és nem fognak megjelenni potenciális kedvezményezettként.
Az a megoldás, amit mi javaslunk, csupán csak annyit jelent - és ezt tartjuk döntőnek -, hogy az egyházra bízzuk ezt a döntést, és nem a Magyar Országgyűlés fogja eldönteni, hogy A, B, C, D vagy LY egyház központilag, egyben jelenik meg, vagy pedig gyülekezetenként, egyházközségenként. Azt viszont elvi kérdésnek tekintjük, hogy ezt az egyháznak kell eldönteni, és nem nekünk, a Magyar Országgyűlésnek. E miatt az elvi álláspont miatt kérem képviselőtársaimat és különösen a kormányt - akinek, ha jól értem a helyzetet, igazán komoly ellenvetése ezzel szemben nincs, és ha igaz az, hogy a nagy egyházak lemondtak erről a lehetőségről, akkor gyakorlati ellenvetése sem lehet igazán -, fontolja meg azoknak a módosító indítványainknak a támogatását, mind az egyházfinanszírozási, mind az egyszázalékos törvénnyel kapcsolatban, amelyeket említettem és amelyek erre irányulnak. Ezért kérem tehát ezek támogatását.
Ugyanakkor szeretném lebeszélni a képviselőtársaimat két módosító indítványnak a támogatásáról.
Az egyik a 15. számú módosító indítvány, amelynek van egy 16-os változata is. A különbség a kettő között az, hogy a 15-ös négy egyház közös javaslatát jeleníti meg, a 16-os pedig a református javaslat. Azért szeretném lebeszélni önöket e javaslat támogatásáról, mert e két javaslat közös eleme az, hogy az egy százalék garanciáját ne csak négy, hanem tizenkét évre rögzítsük. Azért is tartottam ezt fontosnak elmondani, mert noha az előterjesztő általában nem támogatta ezt a javaslatot, egyik bizottsági ülés sem támogatta, de hát tartani lehet attól, hogy az előterjesztő esetleg meginog e javaslatnak az elutasításában - ettől mindig tartani lehet -, vagy tartani lehet attól, hogy képviselőtársaink, akik eddig nem szavazták meg a bizottságban, esetleg ők inognak meg. Azért szeretném erről lebeszélni képviselőtársaimat, hogy támogassák ezeket a módosító javaslatokat, mert ezek végképp látszattá tennék az egész egyszázalékos megoldást. Hiszen ez azt jelentené, hogy a következő tizenkét évben nem az állampolgárok döntése, hanem egy, a kormány és az egyházak között most megkötendő alku dönti el lényegében azt, hogy mennyi pénzt is kapnak az egyházak ebben a konstrukcióban.
A másik dolog, aminek a támogatásáról szeretném önöket lebeszélni, a 36. pont - egy apróság, de minthogy az előterjesztők egy része itt van, ezért fontos, hogy ezt megemlítsem. Az eredeti szöveg azt mondja, hogy a költségvetési támogatási összegek felhasználásának ellenőrzése az államháztartási törvény szerint történik, és azt javasolják képviselőtársaink, hogy ez csak a közszolgálati célú költségvetési támogatási összegekre vonatkozzék.
Egyetértek azzal, hogy olyan konstrukciót kell alkalmazni, amikor az egyházak hitéleti tevékenységének a finanszírozása nem állami támogatásból történik, és akkor az államnak semmi köze nincs hozzá, hogyan használjuk fel ezt a pénzt. De amíg képviselőtársaim olyan megoldást szorgalmaznak - és ha jól értem, azt szorgalmaz itt a szabaddemokratákon kívül mindenki -, amelyben költségvetési támogatásból történik az egyházak hitéleti tevékenységének a finanszírozása is, addig vállalniuk kell az államháztartás szabályai szerint azt, hogy az államnak bizony joga van ellenőrizni annak a pénznek a felhasználását. Az egy százalékra ez nem vonatkozik, hiszen az nem költségvetési pénz, hanem az az állampolgárok adóátutalása. De a járadékra bizony vonatkozik, mert az költségvetési támogatás.
Ez is amellett szól, hogy jobban tennék képviselőtársaink, ha megfontolnának olyan javaslatokat is, amelyek legalább hosszú távon elkezdik csökkenteni az állami költségvetési támogatás szerepét az egyházak finanszírozásában, hiszen akkor az állami ellenőrzés szerepe is csökkenhetne. De ha egyszer ezt a képviselőtársaim nem akarják, akkor vállalniuk kell az állami ellenőrzést is.
És miután ezt elmondtam az apróságokról, szeretnék a nagy kérdésre röviden visszatérni, amire különösen az késztet, hogy államtitkár úr újra elmagyarázta nekünk, mit is jelent ez a járadék. És azt mondta, hogy van egy '91-es törvény, amit mi szocialisták meg szabaddemokraták, sőt akkor még a Fidesz sem szavazott meg, csak tartózkodott, mert megoszlott ebben a kérdésben és a tartózkodást választotta... (Közbeszólás.) - ezzel magyarázták akkor. Tehát van egy törvény, amit azonnal végre kell hajtani. Ezzel egyetértünk, nem erről folyik a vita. A vita arról folyik, hogy túl kell-e teljesíteni - ugyanis a kormány javaslata túlteljesíti ezt a törvényt.
De mit is tartalmazott az ingatlantörvény? Azt tartalmazta, hogy az egyházak visszakérhetik azokat az ingatlanokat, amelyeket tőlük elvettek, azokat, amelyeket funkcionálisan hitéleti és közszolgálati célra kívánnak használni. Ez volt az eredeti koncepció. Aztán ehhez hozzájött az, hogy az állam azt adja vissza, aminek a kiváltását finanszírozni tudja. Tehát az eredeti törvényben nem volt benne az, hogy kártérítést kell kapnia az önkormányzatnak vagy más használónak, azonban a végleges törvényben ez benne volt. Ebből az következik, hogy nem mindent kell visszaadni, ami valaha egyházi volt és funkcionálisan nekik jár, hanem erről van egy alkufolyamat az állam és az egyházak között; és azt hiszem, a költségvetés korlátozza ezt azzal, hogy mennyi volt egyházi ingatlan visszaadását lehet kompenzálni az önkormányzatoknál és másutt - korlátozott, hogy mennyit lehet belőle visszaadni.
Tehát nyilvánvaló volt és az alkotmánybírósági döntésből is következik, ha jól emlékszem és jól értem, hogy itt egy részleges visszaadásról volt csak szó, és nagy kérdés az, hogy a járadékká alakítás, az, hogy ez egy hosszabb lista lehet, amit járadékká alakítanak, olyan ingatlanokat is lehet járadékká alakítani, amelyeket ha nem járadékká alakítanának, akkor nem is kérne vissza az egyház - mert nem tudná finanszírozni a fenntartásukat; vagy ha kérné is, nem kapná vissza, mert nem tudná kompenzálni azt az intézményt, akitől elveszi ezt az ingatlant a visszaadás céljából -; tehát azt gondolom, hogy a járadékká alakítás legalábbis nagy esélyt ad arra, hogy túlteljesíti a mai kormány az ingatlantörvényben az előző kormány által rögzített kötelezettséget. Ez a dolog egyik fele.
A dolog másik fele: Szabó Zoltánnak igaza van abban, hogy amikor valaki nem tud teljesíteni egy tartozást, akkor valamit megpróbál vele csinálni. De hát a tipikus megoldás - ezt jól tudjuk a világgazdaságból - nem a járadékká alakítás, ezt az adós országok nem szokták csinálni, hanem az átütemezés. Ez a lehetőség is fennállt. Ez a lehetőség be is következik, mert át is ütemezik, meghosszabbítják a határidőt - de ehhez nem tartozik feltétlenül hozzá a járadékká alakítás! Nem! Az egy más konstrukció, nem elkerülhetetlenül következett az ingatlantörvényből.
Nem állja meg a helyét az, hogy a folyó finanszírozást össze kellett kötni az ingatlanrendezés kérdésével, mint ahogy ezt a vatikáni megállapodás teszi. Ez egy politikai döntése volt a kormánynak a vatikáni tárgyalásokon, nem alternatíva nélküli döntése volt, úgyhogy azt gondolom, hogy erre hivatkozva elutasítani az SZDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a járadék helyett legyen az a költségvetési támogatási rendszer, szerintem nem meggyőző érvelés. Azt gondolom, hogy azt az SZDSZ-es javaslatot az egyházak - kicsik és nagyok -, amit ennek alternatívájaként javasoltunk, és amire azt mondja Sasvári Szilárd, hogy ez senkinek sem kell, komolyan meg sem fontolták, mert tudták, hogy nekik csak arról érdemes tárgyalni, amiről a Vatikánnal egyszer a kormány már megállapodott. De hogyha az egyházak komolyan, mint választási lehetőséget fontolták volna meg, korántsem vagyok benne biztos, hogy azok az egyházak, amelyek elmondták, hogy a járadékmegoldás nekik kedvezőtlen - és a két protestáns egyház bizonyosan nyilvánosan azt mondta, hogy nekik ez kedvezőtlen -, ha komolyan megfontolhatták volna azt a megoldást, amelyet mi javasoltunk és amelyik az általános költségvetési támogatásba beépíti a hitoktatók díjazását, beépíti az egyházi személyek nyugdíjrendszerét is, bizonyosan egy legalábbis komolyan megfontolandó alternatíva lehetett volna - hogyha azt hallották volna, hogy ez egyáltalán komolyan felmerül a kormány kalkulációiban.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
