DR. AVARKESZI DEZSŐ

Full text search

DR. AVARKESZI DEZSŐ
DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügy-minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Nem tudom, hogy miért ezekkel a mondatokkal fejezte be kérdését. Én úgy érzékeltem ebből, mintha azt tapasztalta volna, hogy az Igazságügyi Minisztérium jelenlegi vezetése lépten-nyomon magát dicsérné és állandóan elégedettségét hangsúlyozná saját tevékenységével kapcsolatban. Nem hiszem, hogy erre akár miniszter úr, akár én okot adtunk volna.
Úgy gondolom, az Igazságügyi Minisztérium jelenlegi vezetése az elmúlt években valóban igyekezett elérni azt, hogy a büntetés-végrehajtás általunk is ismert nehéz helyzetén változtatni tudjunk. A '94 óta eltelt időszakban folyamatosan igyekeztünk a költségvetési forrásokat növelni; csak két számot szeretnék megemlíteni. Az egyik, hogy a személyi juttatások '98-ra terveink szerint összességében 88 százalékkal növekednek, '94 óta a felhalmozási kiadások pedig több mint három és félszeresére növekednek.
Valóban ismerjük a bv-ben dolgozók helyzetét, nehéz helyzetét, elismerjük, igyekszünk javítani helyzetükön, folyamatosan tárgyalunk egyébként velük, hiszen október 10-én a minisztérium vezetői tárgyaltak a bv-szakszervezet vezetőivel. Ott egy bizonyos növelésben már meg tudtunk egyezni. Múlt héten a többi rendvédelmi szövetség vezetőjével együtt mi is részt vettünk a tárgyalásokon, és e héten csütörtökön ismét leülünk a szakszervezet vezetőivel, és próbálunk megegyezésre jutni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me