DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mélyen tisztelt Országgyűlés! A fogyasztás kérdése mindig homlokterében állt az érdeklődésnek. Emlékszem arra, hogy a hetvenes években egy alkalommal egy iskolai delegáció tagjaként Angliában jártam, és mivel kereskedelmi középiskolai igazgató voltam, ott beszélgetni kezdtünk egyrészt a partneriskolával a minőség kérdéséről, a fogyasztók kérdéséről, a fogyasztásról, és azt kérdeztük többek között, hogy Angliában hogyan küzdenek a nálunk nagyon izgalmas súlycsonkítások ellen. Egyszerűen nem értették meg, hogy mit kérdezünk. Hogyhogy súlycsonkítás? Kezdtük magyarázni, hogy amikor egy egykilós cukor 96 deka cukrot tartalmaz. Azt mondták, hogy 1714-ben volt utoljára ilyen per Angliában, ahol egy kereskedő kevesebbet adott, mint amennyit a feltüntetett vagy az elszámolt súly jelentett. Elmondták azt is, hogy maga a szakma golyózná ki azt a kereskedőt, aki a vásárlót ilyen módon károsítaná meg. Számukra ez a kérdés teljesen ismeretlen volt.
1982-ben mint áruismereti országos szakfelügyelő felkérést kaptam az akkor megalakuló Fogyasztók Tanácsában való részvételre, valamint a megjelenő, akkor nagyon népszerű folyóirat, a Nagyító című lap szerkesztésében, szerkesztőségében való részvételre is.
Ezek voltak az előzmények, amelyeket tulajdonképpen társadalmi síkon végeztek és végeztünk.
(18.30)
Tulajdonképpen némi támogatást ugyan kormányzati téren is kapott az akkori szervezet, a Fogyasztók Tanácsa, lényegileg azonban a különböző iparvállalatok, kereskedelmi vállalatok ma úgy mondanánk: szponzorálták ennek a kialakuló, nagyon szerény intézménynek - mert összesen két alkalmazottja volt - a működését.
A rendszerváltás után Magyarországon a piacgazdaság jelentős fordulattal radikálisan megvalósult. Az elmúlt 7 év társadalmi és gazdasági téren rendkívül jelentős változásokat hozott. A pozitív változások mellett, sajnos, megjelentek a negatív jelenségek is, hiszen a piac robbanásszerű kialakulása, átalakulása bizony háttérbe szorította a fogyasztók védelmét, és sok esetben sérültek a fogyasztók jogai. Elég, ha a jelentős súlycsonkítási, termékhamisítási problémákra, az országot elöntő elfogadhatatlan minőségű termékek áradatára utalok. Ennek bekövetkezését az Európai Közösség tárgyaló küldöttsége a társulási megállapodás megkötésekor aligha látta, inkább arról van szó, hogy amikor kijelölték a jogszabályok megközelítését, a kiemelt területeket, sejtették azt, hogy a fejlett piacgazdaságban a piac működési minőségének alapvető követelménye, a fogyasztók védelme, illetve az ennek megfelelő jogi szabályozás még hiányos.
Ez a szabályozás viszont rendkívül érzékeny az egyes országok társadalmi, történelmi sajátosságaira, ezért nem meglepő, hogy az Európai Unión belül sincsen egységes fogyasztóvédelmi jogszabály, az egyes tagállamok sajátosságaiknak és hagyományaiknak megfelelően alakítják a törvényeket. A közösségen belüli jogközelítés érdekében ezért csak irányelvek és ajánlások születnek, amelyek szempontokat adnak arra, hogy az egyes országok jogfejlődése milyen irányokat vegyen figyelembe, de ezek az ajánlások és irányelvek korántsem szó szerint értelmezendő követelmények. Ismételten hangsúlyozom, hogy a társulásról szóló európai megállapodás sem jogszabály átvételéről, hanem csak azok egymáshoz való közelítéséről beszél.
A helyzetelemzés során a törvényjavaslat alkotói felmérték az uniós tagállamok fogyasztóvédelmi törvénykezését, és kénytelenek voltak megállapítani, hogy a jogalkotás az egyes országokban valóban széles skálán tér el egymástól, átfogó törvény megalkotására kevés a példa hazai jogalkotásunk pedig részterületenként és részfeladatonként szabályozza és szabályozta eddig a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos problémákat. Kétségtelen: ha teljes körben szabályozni kívánjuk a fogyasztóvédelem kérdéseit - ami a leghatékonyabb megoldás -, akkor valóban egy kódex jellegű, átfogó szabályozás megalkotására van szükség. Egy ilyen jellegű kódex az úgynevezett KÁÜSZ, a Kereskedelmi Általános Üzleti Szabályzatban embrionálisan ugyan megvalósult, de ezt teljesebbé és pontosabbá kellene tenni.
A jogszabálytervezet kidolgozói is az átfogó megoldás mellett döntöttek, mint ahogy azt az általános indoklásban megfogalmazták: "Az európai megállapodás szerint fennálló jogharmonizációs követelményeknek hatékonyan tudunk megfelelni átfogó, az Európai Unióban elismert fogyasztói jogokat egységesen szabályozó fogyasztásvédelmi törvény megalkotásával." A társulási megállapodás ugyan nem kötött ki időtartamot a törvényi közelítésre, a kormány azonban fontosnak vélte ezt, mivel 1995-ben egy 5 éves periódus első felére ütemezte az idevágó javaslat kidolgozását. Talán jobb lett volna, ha a kormány felméri előbb a jogszabály kidolgozásához rendelkezésre álló adottságokat, mert bár az illetékesek a jelen tervezet benyújtásával eleget tettek a határidő-kötelezettségnek, de sikerült létrehozniuk az utóbbi idők legrosszabbul kialakított törvényjavaslatát, amely elfogadása esetén nemhogy javítja, de teljes mértékig elbizonytalanítja a fogyasztóvédelem meglevő rendszerét is.
Egészen egyszerűen érthetetlen az olyan jogszabályi gyakorlat, amely az átfogó, kódex jellegű törvények kidolgozását, a jogszabályok közelítését úgy képzeli el, hogy az néhány korábbi törvény- vagy rendeletrész összeollózásából, az uniós ajánlások megformálás nélküli átmásolásából áll. Az még csak érthető lenne, ha az átfogó jelleg érdekében a rendeletben foglalt kérdések törvényerőre emelkednek, de az már nem, ha mindezt oly módon hajtják végre, hogy elvész az eredeti szándék, és a nem megfontolt átvétellel nehezül a későbbi szabályozás, és csorbulnak a jogok.
A fogyasztóvédelmi szabályozás kétségkívül leglényegesebb eleme az intézményrendszer, amelyen keresztül a fogyasztók érdekei és jogai érvényesülnek. A törvényjavaslat második része, a IV. fejezet ezzel foglalkozik.
A fogyasztóvédelmi szervezet leglényegesebb aktív eleme a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, amelyet a javaslat elég részletesen szabályoz. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség létrejöttét az 1991. évi XX. törvény írja elő, és a korábbi Országos Kereskedelmi és Piaci Főfelügyelőségből alakult ki a 95/1991. számú kormányrendelet értelmében. A rendelet pontosan meghatározza a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség hatáskörét. A későbbiekben ezt tovább bővítették, így a 82/1995. számú kormányrendelet megteremtette a saját laboratóriumi vizsgálatok lehetőségét is.
A törvény, illetve a rendeletek egyben kitértek a kapcsolati rendszerre is, hiszen a törvény már előírta, hogy a főfelügyelőség és helyi szervei kötelesek együttműködni az önkormányzatokkal: ellenőrzési tapasztalataikról tájékoztatják őket, és felkérésükre vizsgálatot folytatnak, illetve a felügyelőségek vezetőinek kinevezésénél kikérik a véleményüket.
(18.40)
A kormányrendelet viszont szabályozta, hogy a felügyelőségek ellenőrző tevékenységét meg kell erősíteni.
Az első csapást a szervezett fogyasztóvédelemre maga a kormány mérte, amikor a 197/1996. számú kormányrendelettel a területi fogyasztóvédelmi felügyelőségeket beolvasztotta a közigazgatási hivatalok szervezetébe, a főfelügyelőségnek csak a szakmai irányítást hagyta meg.
A közigazgatási hivatalok jellegéből eredően viszont értelemszerűen csökkent a korábbi kapcsolatok súlya. A jelen törvényjavaslat azonban még súlyosabban érinti a fogyasztóvédelmi szervezetet. Az 1991. évi XX. törvény csak a fogyasztóvédelmi főfelügyelőségek létrehozását és alapvető céljait, kapcsolatait írta elő, teljesen szabad kezet adva a kormánynak a feladat- és hatáskör szabályozásában.
Azzal viszont, hogy a törvényjavaslat meglehetősen átgondolatlanul átemelt bizonyos általános feladat- és hatásköri elemeket a leendő törvénybe, bizonyos általános feladatokat - bár a részletes szabályozás továbbra is a kormány kezében maradt -, rendkívüli mértékben leszűkíti ennek mozgásterét, hiszen sem a feladat-, sem a hatáskör nem nyúlhat a továbbiakban túl a törvényben meghatározott kereteken. A lehetséges keretek viszont lényegesen szűkebbek a korábbinál. A szervezet további szabályozása ugyancsak vitatható.
Az érdekvédelmi szervek feladatköre szintén általános, és a törvényjavaslat senkinek sem ad felhatalmazást részletes szabályozásra. Így teljesen bizonytalan, hogy a szabványosításban vagy a hatósági ármegállapításban mely társadalmi szervezetek és hogyan is fognak közreműködni. Ugyanakkor a finanszírozásnál jó lenne, ha a társadalmi szervezetek, például az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület a zavartalan működéshez szükséges kereteket megkapná.
Az önkormányzatok szerepe a fogyasztóvédelemben ugyancsak néhány kevéssé értékelhető megállapítást tartalmaz. Itt legalább pozitívum, hogy a javaslat külön jogszabályban rögzíti az önkormányzatok feladat- és hatáskörét. Ez a tény ugyan meglepő egy átfogónak tekintendő törvény esetében, de a törvényjavaslatot olvasva lépten-nyomon találkozhatunk ezzel a kitétellel oly mértékig, hogy felmerül, nem úgy kell-e tekinteni a leírtakat, hogy a fogyasztóvédelmet valójában külön jogszabályok határozzák meg.
Az általános rendelkezéseket tartalmazó első rész legalább annyira zavaros, mint a szervezet meghatározása. A gondok már rögtön az 1. §-nál kezdődnek, amelynek értelmében a tervezet kiterjed - eltérő rendelkezések hiányában - a gazdálkodó szervezetekre, illetve azok telephelyeire.
A javaslat 55. §-ában megfogalmazott felhatalmazás alapján a törvény hatálya kiterjed a házaló kereskedésre is, amit közismerten nem gazdálkodó szervezetek végeznek. Tekintve, hogy a fogalom nincs pontosan meghatározva, nyitva marad a kérdés: milyen módon kell a tevékenységkörben működő természetes személyeket gazdálkodó szervezetnek tekinteni. Vagy ezekre majd külön törvény születik?
De nem járunk jobban egyéb szabályozási részekkel sem. A 9. § leszögezi, hogy már nem kötelező minden esetben magyar nyelvű címkével, tájékoztatóval ellátni a terméket, vannak ugyanis - idézem - "külön jogszabályban meghatározott áruk, amelyek kivételt képeznek". Hasonló módon használati és kezelési útmutatóval sem kell minden esetben ellátni a termékeket, a 12. § szerint csak azokat, amelyeket külön jogszabály meghatároz. Ezek a megfogalmazások teljesen elfogadhatatlanok. A törvényhozás úgy kénytelen dönteni, hogy egyáltalán nem látja, mit fognak tartalmazni és milyen indokkal a kivételekről rendelkező jogszabályok.
Rendkívül elnagyoltak a technikai jellegű előírások is. A csomagolásról például a 11. §-ban ötsornyi szöveg rendelkezik. A paragrafus egy felületes megfogalmazáson túlmenően csak azt írja elő, hogy az áru csomagolására a jogszabály további előírásokat határozhat meg. Ilyen előírásaink valóban vannak, hiszen például az élelmiszerekről szóló 1995. évi XC. törvény 17. §-a jól meghatározza a csomagolási szempontokat. Más terméknél viszont nincsenek vagy hiányosak az előírások, a szabályozás semmit sem mond.
Ha lemondunk az átfogó szabályozásról, adott esetben arról, hogy a csomagolással kapcsolatos fogyasztóvédelmi előírások egyetlen törvényben legyenek összefoglalva, legalább az általános fogyasztóvédelmi előírásokat célszerű lett volna megfogalmazni, így például a fogyasztási kényszert jelentő kiszerelési egységek vagy az egyre terjedő árdrágító és többnyire felesleges többletcsomagolások, díszcsomagolások korlátozását.
A fogyasztóvédelem hivatalos szervezetének szétzilálásával beálló problémákat a törvényjavaslat új fórum, az úgynevezett békéltető testület felállításával kívánja megoldani, amely a kamarák területén működne. Kétségtelen, hogy a fogyasztó, főleg kisebb értékű megkárosítása esetén nem fog a bírósághoz fordulni, mert nem vállalja az esetleg évekig elhúzódó eljárást. Ott, ahol a kamaráknak már kellő súlya és jelentősége van, egy kamarai állásfoglalás valóban érzékenyen érintheti az elmarasztalt felet.
A hazai viszonyok viszont lényegesen eltérőek, ezért a békéltető fórum felvázolt szabályozása komolytalanná válik. A fogyasztót megkárosító ugyanis a tervezet szerint dönthet, hogy magára nézve kötelezőnek tekinti-e a testület döntését vagy sem. Nemleges esetben a testület, bármennyire is jogosnak ítéli a fogyasztó panaszát, csak ajánlást hozhat. Ha az érintett az ajánlást figyelmen kívül hagyja, borzalmas szankciók sújtják: a panaszt és az eljárás eredményét a területileg illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőség nyilvánosságra hozza. A megkárosított fogyasztó pedig, ha még nem volt türelme, mehet a bírósághoz - ha még van türelme. De még abban a minden valószínűség szerint ritka esetben is, ha a károkozó aláveti magát a békéltető testület határozatának, tág lehetősége van időben messze kitolni a végrehajtást, ugyanis a bíróságtól kérheti a végrehajtás felfüggesztését vagy a határozat érvénytelenítését.
(18.50)
Sőt, a tervezet még további időhúzási lehetőségeket is biztosít, kimondva, hogy a bíróság az érvénytelenítési kérelemnél csak abban a tárgyban hozhat ítéletet - magyarán: nem mondhatja ki, hogy a határozat végrehajtása jogszerű -, erre majd csak új perben kerülhet sor, ráadásul az érvénytelenítésre vonatkozó döntés elleni fellebbezésre nincs mód.
A fentieket figyelembe véve a látszattevékenység csúcsa a 17. §, amely a fogyasztóvédelmi oktatást építi be a nemzeti alaptantervbe. Nagyon kíváncsi lennék arra, hogy végül mit fognak a jobb sorsra érdemes gyerekeknek oktatni. Azt, hogy mint fogyasztók tűrjék megkárosításukat? Vagy hogy hogyan kell a bírósági beadványokat megszerkeszteni?
A Független Kisgazdapárt úgy látja, hogy e törvénnyel nem gazdagodik sokat az európai jogharmonizáció. Azt is mondhatjuk, hogy nem lesz ebből olyan általános, nagy hatású szakszervezet, amely a legszélesebb réteget, a fogyasztókat védi meg mindenféle anomáliától.
Befejezésül: a Btk. 296/A §-a, amely a fogyasztó megtévesztésével foglalkozik, két évig tartó szabadságvesztést vagy közérdekű munkavégzést irányoz elő azok számára, akik egy áru lényeges tulajdonságai tekintetében valótlanságot állítanak. Engedjék meg, hogy egy kicsit humorizáljak, e törvényjavaslat kidolgozóit közmunkában való átdolgozásra kellene ítélni, mert ez nem a fogyasztóvédelmi törvény, nem az a fogyasztóvédelmi törvény, amit ígértek.
A Kisgazdapárt csak számos módosító javaslatának elfogadása után tudja elfogadni ezt a törvényt.
Köszönöm szépen.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
