KUNCZE GÁBOR

Full text search

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az iménti felszólalásban igazából két kérdéskörről volt szó. Képviselő úr szerencsétlenül próbálta meg a kettőt összemosni. (Moraj. - Közbeszólások az ellenzéki padsorokból: Nem szerencsétlenül!) Engedje meg, hogy mindkettőre külön-külön reagáljak.
Ami az első témakört, a robbantásos merényleteket, az alvilág különböző csoportjai közötti leszámolásokat illeti, ez valóban rendkívül sajnálatos eseménye az alvilágnak, és ezen belül rendkívül sajnálatos bűnözési forma, ami egyébként nemcsak Magyarországon, hanem szintén sajnálatos módon Európa más országaiban is megfigyelhető. A rendőrség nagy erőkkel dolgozik ezekben az ügyekben. Képviselő úr azon állítása, hogy nem tud ezekben sikereket felmutatni, nem állja meg a helyét. Több ilyen robbantásos ügyben a tettesek rács mögött vannak, illetve ismert az egyik sorozat mögött álló gazdasági bűncselekmény-sorozat a rendőrség előtt, amellyel kapcsolatban - mint arról több alkalommal a nyilvánosságot is tájékoztatták - többen előzetes letartóztatásban vannak, illetve nagyon sok cég ellen folyik az eljárás. Ugyanakkor azonban azt is látni kell, hogy az ügyek egy része között nincsen összefüggés, azok önmagukban állnak meg. A rendőrség természetesen ezekben az ügyekben is végzi a munkáját.
A vezetőváltásra éppen azért volt szükség, hogy a rendőrség olyan állapotba kerüljön, hogy ezekben az ügyekben képes legyen az elvárásoknak megfelelve olyan felderítő munkát végezni, amely aztán a későbbiek során a felelősségre vonást is lehetővé teszi. A rendőrség pedig - éppen az előbb elmondottak alapján is mondhatom - elindult ezen az úton.
Más a helyzet a mai nem engedélyezett demonstrációval kapcsolatban. Mint képviselő úr előtt is bizonyára ismeretes, Magyarországon természetesen lehet demonstrálni, ezt egy törvény szabályozza. A törvénynek megfelelően mindenkinek joga és lehetősége különböző demonstrációkat folytatni.
Van azonban, képviselő úr, néhány feltétel a törvényben. Többek között az is egy feltétel, hogy a demonstráció nem járhat mások aránytalan érdeksérelmével. Itt pedig a főváros esetében (Moraj és közbeszólások az ellenzéki padsorokban.)... itt pedig, tisztelt képviselőtársaim, éppen ez a veszély fenyegetett akkor, amikor az engedélykérelem szerinti autós demonstrációra a fővárosban a csúcsforgalom idején sor került volna. Ezért, tisztelt képviselőtársaim, erre való hivatkozással a rendőrség a demonstrációt nem engedélyezte. A törvénynek megfelelően a demonstrálni szándékozók bírósághoz fordultak, a bíróság pedig a rendőrség állásfoglalását jóváhagyta. Következésképpen a ma a Hősök terén megtartani tervezett demonstráció jogszerűtlen volt, ezért azt a rendőrség nem engedte megtartani.
Ez után vonultak a parlamenthez a demonstrálni szándékozók. Ez is bejelentetlen demonstráció volt. A törvény szerint az ilyen demonstrációt a rendőrség feloszlatja - ez történt. Nem került azonban sor olyan jellegű fellépésekre, mint amelyekről képviselő úr beszélt. (Morvai Ferenc: Nem igaz, mert sor került rá! - Derültség és taps a kormánypárti padsorokban. - Zaj.) Ami az előbb említett urat illeti, akit valóban megbilincseltek, ő szándékosan - mint ahogy azt később elismerte - nekihajtott egy rendőrnek, elütötte; a rendőrt egyébként kórházba kellett vinni, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. (Zaj. - Szöllősi Istvánné: A belügyminiszter beszél!) Azokat pedig, akik szervezői voltak a nem engedélyezett és ezért törvényellenes demonstrációnak, a rendőrség előállította, ellenük szabálysértési eljárást fog lefolytatni, és utána természetesen szabadlábra helyezi őket.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindnyájan azt szeretnénk, ha ebben az országban demokrácia lenne. Ebben az esetben viszont (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Népi demokrácia!) a demokrácia játékszabályai mindenkire vonatkoznak. A rendőrség mindnyájunk nyugalma érdekében tartotta fenn ma a rendet a gyülekezési jogban, a gyülekezési törvényben foglaltaknak megfelelően.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me