DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! 1994 tavaszán példátlan egyetértéssel - vagyis egy nagyon jó példájú egyetértéssel - fogadta el az akkori parlament az 1994. évi XVI., a kamarákról szóló törvényt. Úgy tűnt, hogy a törvény szinte egyöntetű támogatása biztosítja és biztossá teszi politikai irányváltozás esetén is a kamarák gazdasági szerepét és gazdálkodói elfogadtatását. Sajnos, az akkori kormány által kezdeményezett, a gazdasági kamarák jelentőségének megnövelését célzó intézkedések nem folytatódtak, sőt, visszalépések sorozatát lehetett tapasztalni. Mintha ugyanaz a demokratikus közélet elleni szemlélet érvényesült volna ezen a területen is, amely oly sok helyen érzékelhető manapság.
Ennek a hibás politikának az értelmében a helyi önkormányzatok részesülnek ugyan a közhatalomból, de egyre több helyi adót kell kivetniük fennmaradásuk érdekében. Nem kis ellenszenvet váltva ki ezzel a helyi lakosság körében. Engedélyezett az egyházi iskolák fenntartása, de óriási küzdelmet kell vívni mindig, hogy az ide járó diákok után is megkapják azt a támogatást, amelyet más iskolákban automatikusan megkapnak. Lehetséges ugyan nyugati mintára adónk 1 százalékából támogatni közcélokat, de ennek a jognak akkora az adminisztrációja és költségvonzata, hogy az úgynevezett kedvezményezettek fele nem tartott igényt erre a forrásra.
Ugyanezzel a kínnal adott jogosítvány érződik ki az előttünk lévő törvényjavaslatból is. Újabb adalékkal gazdagodik szerintem a mi keserű szájízzel végrehajtott demokratikus átalakításunk, miszerint a vállalkozók csak újabb terhek vállalása révén nyerhetnek el polgári demokráciákban megszokott önigazgató jogosítványokat.
Az 1994. évi XVI. törvény megszavazása nyomán felvázolt fejlődési folyamat már akkor, az év végén megrekedt, és azóta csak növekedtek az eredeti célok és a mai valóság között tátongó ellentmondások. Sajnos, a jelenleg tárgyalt törvényjavaslat az elmúlt években a kamarai jogosítványok és kötelezettségek területén bennünk felgyülemlett hiányérzetet csak részben enyhíti.
Az első jelentős hiányérzet - a kamarák állami megsegítésének alacsony színvonala - fennmaradt, sőt, a törvénymódosító javaslat ismeretében még fokozódott. A törvényjavaslat úgy ad át állami jogosítványokat a kamaráknak, hogy az ennek ellátásához szükséges anyagi fedezetet csak részben folyósítja. A kamarai jogosítványok kiterjesztésének folyamatával a Magyar Demokrata Fórum teljes mértékben egyetért. Viszont szükséges a működési feltételek biztosítása, és ezek hiánya szerintünk csak tovább növeli a gazdálkodó szféra működési zavarait, és már napjainkban is megkérdőjelezi a szakmai közvélemény egy részében a kamarák létjogosultságát és autonómiájuk szükségességét. Ezt a vélekedést mindenképpen el kellene kerülni. Nem véletlenül akkor terjedt el - elsősorban a kisvállalkozók között - a kötelező kamarai tagság megszüntetésének igénye, amikor a kötelező tagsági viszony tagdíját csak mint egy újabb adónemet érzékelték a vállalkozók.
Ezért az átmeneti időszakban mindenképpen szükséges lett volna és szükséges lenne még ma is fenntartani egy nagyobb, hatékonyabb, fokozott állami támogatást. A jelenlegi törvénymódosító javaslat ezzel szemben nem garantál rendszeres segítséget a kamarák számára, az egyre több átadott közigazgatási jellegű feladat ellátása ellenében sem. Mindössze azt az új kamarai jogosultságot teremti meg, hogy a gazdasági kamarák az általuk ellátott közigazgatási feladatok teljesítése után költségeik fedezésére igazgatási szolgáltatási díjat szedhetnek. A 15. § egyértelműen megfogalmazza azt a célt, miszerint a gazdasági kamaráknak a működésükkel kapcsolatban felmerülő költségeik fedezésére kell fordítani az újonnan bevezetendő igazgatási szolgáltatási díjat.
Fel lehet tételezni, hogy a kamarai tagság zúgolódni fog, fel lehet tételezni, hogy megkérdezik, mire fel fizetünk még külön ilyen címen is vagy amolyan címen is igazgatási szolgáltatási díjakat, ha már korábban befizettünk a kamarai tagdíjainkat. Előre látható, hogy a kisebb ügyfélforgalmú megyei kamaráknál a beszedett szolgáltatási díjak messze nem fogják fedezni az átadott közigazgatási feladatok zavartalan ellátásához szükséges költségeket. Azaz, jobb és hatékonyabb lenne a feladatvállalásért cserébe elégséges állami támogatást rendszeresíteni. A szolgáltatási díjak természetesen fennmaradnának, de sokkal tisztább képletben dolgozhatnának a kamarák, ha ez a szolgáltatási díj például állami bevétel maradna, és ehelyett egy tisztán egységes, megfelelő nagyságú állami támogatással biztosítanák ezt az új feladatot a kamaráknak.
A jelenleg részletes vita előtt álló 1998. évi költségvetés néhány számadata érzékeli, hogy mennyire nem veszi komolyan a mai kormányzat a kamarák által felvállalt állami feladatok támogatását. A Magyar Agrárkamara a gazdajegyzői hálózat üzemeltetésének támogatására 1997-ben a költségvetési előirányzat szerint 720 millió forintot kapott. A 13-14 százalékra becsült jövő évi infláció ellenére egy fillérrel sem kapott többet a jövő esztendőben, legalábbis a mai kormányzat szándékai szerint. Azaz a jövőben a vásárlóértékben 13-14 százalékkal csökken az átvállalt állami feladatok támogatása. Csoda-e, ha ilyen finanszírozási körülmények esetén gazdasági és szakmai kamaráink nem tudnak törekedni a nyugati típusú önigazgatás megteremtésére.
Nem tartozik a tárgyalt törvényjavaslathoz, de engedjék meg, hogy megemlítsem, a szakmai kamarák is kapnak a költségvetéstől talán egy kis politikai üzenetet is. A Magyar Állatorvosi Kamara a '98-as költségvetés szerint 20 millió forint előirányzattal kellene hogy gazdálkodjon, ami annyira nevetséges, hogy elképzelhetetlen. Tehát nem csak a gazdasági kamarák, a szakmai kamarák sem kapják meg azt a támogatást, amely szükséges a közigazgatási feladatok ellátásához.
A második nagy hiányérzetünk az, hogy ez a törvényjavaslat sem tesz előre lépést a területi kamarák ingatlanokkal történő ellátása érdekében. Az előző kormány egyértelműen kinyilvánította azt a szándékát, hogy a három gazdasági kamara mind a húsz területi szervezetét feladataikhoz méltó székházakkal kívánja ellátni. Gondoljunk csak bele, hogy például a kereskedelmi és iparkamarákban megyénként 10 osztály működik. Mennyi helyigénnyel jár ez, és mennyi felszereléssel jár ennek kielégítése.
(10.00)
Nem kell különösebben megindokolnom, hogy mennyire árthat a kamarák társadalmi elfogadtatásának az a gyakorlat, ha a tagdíjakból az elkövetkező években ingatlanokat kényszerülnek vásárolni, vagy az ingatlanvásárlásra felvett kölcsönök kamatait és részleteit kell a tagdíjakból fizetni. A jelenleg előttünk lévő törvényjavaslat értelmében a kamarák tehát úgy vennének át közfeladatokat, hogy az ehhez szükséges infrastruktúrát nem adják át nekik. Ügyfeleket fogadni, várakoztatni csak megfelelő épületekben lehet, és nem úgy, hogy ugyanazokban a zsúfolt helyiségekben folyik a munka, amit eddig megszoktak.
Az anyagi és infrastrukturális feltételek hiánya felveti azt a kérdést, hogy a törvényjavaslat megszavazása esetén 180 nap elegendő lesz-e az átvett közigazgatási feladatok ellátásának az előkészítésére. A cégnyilvántartásra, a fogyasztóvédelemre, a minőség-ellenőrzésre, a versenytörvény betartására szolgáló új jogosítványok - gondolok elsősorban a törvényjavaslat 8. §-ában foglaltakra - váratlanul olyan igényeket is támaszthatnak a kamarákkal szemben, amelyekre dokumentációk, alkalmazásba felvett szakemberek nélkül ma nagyrészt felkészületlenek. Megfontolandó tehát a törvény hatályba léptetésének az időpontját későbbre halasztani. Az év tavaszára javasolt bevezetés ideje korainak tűnik, különösen annak tükrében, hogy a területi kamarák anyagi és helyiség-ellátottsága messze elmarad az átvett feladatok által meghatározott feltételektől. Szerencsésebb lenne egy őszi, például október 1-jei időpontnak megfelelő hatályba léptetés. Addigra a kamarák és a kormányzat tisztázhatják azt, hogy az állam milyen ütemtervben milyen funkciókat kíván a kamarákra átruházni, és cserébe milyen feltételekről gondoskodik.
A törvényjavaslattal kapcsolatban felmerült további hiányérzetünk az, hogy nem javasol szankciókat a kamarai jogosítványok megsértése esetére. Ma a legkülönbözőbb kormányzati szervek - lehet, hogy a 72 százalékos parlamenti többség tudatában - abban a hiszemben hágják át rendszeresen a törvényeket, hogy csak politikai felelősségük van, amely a mindennapokban természetesen nem érvényesíthető. A Magyar Agrárkamara például az Országgyűléshez kénytelen fordulni panaszával, mert a kamarai törvény hatályos rendelkezései ellenére kimaradt a földtulajdonlás ügyében előírt egyeztető folyamatból. Itt jegyzem meg, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara többször kinyilvánította ellenvéleményét az elsősorban egyéni kisvállalkozók magánügyeit, személyiségi jogait megsértő adóhivatali kérdőívekkel szemben, mindhiába.
A kamarák véleményével ennyire ütköző joggyakorlat a polgári demokráciákban elképzelhetetlen lenne, nálunk lassan megszokottá válik. Nem véletlenül csökkent több mint 70 ezerrel a magánkisiparosok és kiskereskedők létszáma csupán az idei naptári évben. Még bőven lenne tere a kisvállalkozói réteg bővülésének, igény is lenne erre a mai foglalkoztatási gondok közepette, de a kormány, úgy tűnik, nem vállalkozásbarát. A túladóztatás, a túlbürokratizált bizonylatigény leblokkolja a vállalkozói réteget, és ennek a növekedése helyett a visszahúzódást és a csökkenést tapasztaljuk.
Tisztelt Országgyűlés! Ma olyan választási kényszer előtt állnak a kamarák, mint az örökváltság kifizetése előtt álló jobbágyok egy társadalmi forrongás időszakában: vagy tetemes összeggel megváltják szabadságjogaikat, vagy pedig mindehhez ingyen hozzájuthatnak egy radikálisabb rendszerváltoztató politika támogatása esetén, de ez természetesen kockázattal jár. Mi úgy gondoljuk, hogy eddig már épp elég váltságdíjat fizettetett a vállalkozókkal a mai kormányzat, nem szabad folytatni az eddigi, a kamarákkal szembenálló politizálás gyakorlatát. A Magyar Demokrata Fórum további kormányzati intézkedéseket tart szükségesnek a gazdasági kamarák működésének elősegítése érdekében.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
