GAÁL GYULA
GAÁL GYULA
GAÁL GYULA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Medgyessy Péter pénzügyminiszter úr tegnapi expozéjában a "számadás és kitekintés" fordulattal élt, és úgy gondolom, igaza van. Igaza van, hogy az első Horn-Kuncze-kabinet utolsó költségvetését terjesztette be, és egy ciklus végén, az utolsó költségvetés kapcsán illik számadást végezni. Illik visszatekinteni, hogy mit tett ez a kormány az elmúlt ciklusban gazdaságpolitikai téren, és milyen tervei vannak a jövőre nézve, milyen kitekintést nyújt a következő évek lehetséges gazdaságpolitikájára nézve.
A kérdés az, hogy milyen mércét alkalmazhatunk, amikor egy kormányzat költségvetési politikáját ítéljük meg, mihez viszonyíthatjuk a teljesítményt. Én úgy ítélem meg, a kormányzat költségvetési felelőssége alapján először is az állampolgároktól beszedett adó ésszerű korlátozását, ésszerű keretek között tartását kell vizsgálnunk; másodsorban azt, hogy az így beszedett állampolgári hozzájárulásokat, adókat, járulékokat hatékonyan szolgáló, a közösségi kiadásokat, közösségi igényeket, szükségleteket hatékonyan szolgáló kiadási struktúrában használja-e föl; harmadsorban, hogy mindezek révén megalapozott hosszú távú gazdasági növekedést szolgál-e az a gazdaságpolitika, amire a költségvetési politika meghatározó befolyással van. Negyedsorban hozzászólásomban szeretnék kitérni a jövő évi költségvetés azon konkrét vitájára, ami arról szól, hogy elherdálja-e ez a költségvetési javaslat a stabilizáció során nehezen megszerzett eredményeket, vagy pedig valami másról van szó.
Nézzük tehát az eddigiek alapján, hogy mit mondhatunk a kormányzat abbeli tevékenységéről, hogy megfelelő, ésszerű keretek közé igyekezett-e korlátozni az állami újraelosztás mértékét, ésszerű keretek közé igyekezett-e szorítani az állampolgároktól elvett, beszedett, begyűjtött adót és hozzájárulásokat, vagy pedig túlterjeszkedett az ésszerűség határain. Ha ezt a kérdést tesszük fel, akkor menthetetlenül összehasonlításokat kell tennünk a korábbi évek hasonló mutatóival.
Két ilyen jellegű mutatót szeretnék önöknek kiemelni; nevezetesen azt, hogy az államháztartás összes bevétele hogyan viszonyul a nemzetgazdaságban megtermelt összes jövedelemhez, az a jövedelem, amit az ország vállalkozói, állampolgárai előállítottak, milyen mértékben osztódott el az állam és az állampolgárok, az elsődleges jövedelemtulajdonosok között.
Ha 1994-hez viszonyítjuk a kormányzat teljesítményét - és illő, hogy az előző kormány által meghatározott utolsó költségvetési évhez hasonlítsuk -, akkor azt kell látnunk, hogy 1994-ben az államháztartás a Magyarországon megtermelt összes jövedelemnek több mint a felét, 52,4 százalékát begyűjtötte, és saját hatáskörében döntött annak felhasználásáról. Ugyanez a mérték 1997-ben, az idén már csak 44,4 százalék, a jövő évre tervezett költségvetésben 42,5 százalékot ér el, ami azt jelenti, hogy az összes, itthon megtermelt jövedelemnek már lényegesen kevesebb mint a felére tart igényt az állam, lényegesen kevesebb mint a felét kívánja újraelosztani saját hatáskörben - egy 10 százalékpontos csökkentést hajtott végre.
Tehát azt mondhatjuk, hogy ez a költségvetés állampolgárbarát volt, abból a filozófiából indult ki, hogy a megtermelt jövedelem elsősorban ott van legjobb helyen, ahol azt a jövedelmet megtermelték. Azok, akik megtermelték ezt a jövedelmet, már bizonyították azt, hogy a rendelkezésükre álló lehetőségeket, forrásokat, eszközöket ésszerűen tudják használni, azt újabb jövedelemtermelésre tudják fordítani. Tehát az egész nemzetgazdaság szempontjából az a legelőnyösebb, ha elsősorban és minél nagyobb mértékben ezek az elsődleges jövedelemtulajdonosok rendelkezhetnek a jövedelmeikkel.
Nézhetünk egy másik mutatót is, ami a bevételektől némiképp elszakad. Ez az államháztartás kiadásainak szintje, ami arról szól, hogyan ítélte meg a mindenkori kormány, hogy neki milyen felhatalmazása van költekezni, mennyire kell neki dominálnia az összes felhasznált hazai jövedelmet, mennyire kell neki meghatároznia, hogy mire fordítódjék az a jövedelem, ami rendelkezésre áll az országban, illetve adott esetben mennyire terjeszkedjen túl azon a jövedelmen, ami rendelkezésére állt.
Ha ezt a mutatót nézzük, és összehasonlítjuk az 1994-től '98-ig terjedő éveket, akkor azt látjuk, hogy még nagyobb a különbség.
(8.10)
Még nagyobb a különbség, hiszen 1994-ben az összes megtermelt jövedelemből közel 61 százaléknyi összeget költött el az államháztartás, 61 százalékról mondta azt, hogy nem bízom rá az állampolgárokra, hogy hogyan használják a jövedelmeiket, én fogom - én, állam - megmondani azt, hogy hogyan helyes elkölteni.
Ebben az évben már 50 százalék alá került ez a mutató. A jövő évi költségvetés tervezete 47,4 százalékkal számol, ami azt jelenti, hogy több mint 13 százalékponttal csökkent az állam terjedelme, az állam szerepe a nemzetgazdaságban. Mindezek alapján azt mondhatjuk, hogy ez a kormány, a szocialista- liberális kormány elmúlt hároméves teljesítménye arról szól, hogy az állam vonuljon vissza az állampolgárok életéből, minél nagyobb mértékben bízza rá az állampolgárokra és az állampolgárok szervezeteire azt, hogy hogyan és mi módon kívánják felhasználni a jövedelmeiket és tudatosan vállalta, hogy az államnak ebben korlátozott szerepe legyen, nem kívánt túlterjeszkedni egy ésszerűen vállalható határon. Tudjuk azt, hogy ez a folyamat még nem fejeződött be. A következő évekre azt várjuk a költségvetéstől, hogy tovább csökkentse az állami újraelosztás mértékét, és tovább bízza rá az állampolgárokra, mind nagyobb mértékben bízza rá az állampolgárokra azt, hogy hogyan kívánnak élni a jövedelem-felhasználási lehetőségekkel.
Hadd utaljak Medgyessy Péter miniszter úrnak egy másik kijelentésére a tegnapi expozéban. Ő azt mondta, hogy egyre inkább nemcsak az a fontos, hogy mire mennyit költ az államháztartás, ezen belül a költségvetés, hanem ennél lényegesebb szempont az, hogy mit mondhatunk arról, hogy egy-egy adott célra mennyi forrást tud mozgósítani. Lássuk a különbséget a kétféle filozófia, kétféle felfogás között! Az egyik azt mondja, hogy az állam tudja azt, hogy mire kell költeni a pénzt, és a közösségi célokat az állam határozza meg, és ő finanszírozza első forinttól az utolsóig annak a célnak a megvalósulását. Az a filozófia, amiről a pénzügyminiszter tegnap beszélt, arról szólt, hogy a helyi közösségekre, kis közösségekre minél nagyobb mértékben kell rábízni azt, hogy döntsenek a saját céljaikról, az állam ne vonja el a jövedelmet olyan mértékben, mint korábban tette, hanem hagyjon helyi forrásképződésre lehetőséget, hogy megteremtse az anyagi fedezetét is annak, hogy a helyi közösségek tudják megfogalmazni a saját céljaikat, és a költségvetés ezekhez a célokhoz tudjon minél nagyobb mértékben hozzájárulni.
Így valósulhat meg az, hogy nemcsak utólag, és nemcsak négyévenként a választásokon mondhat az állampolgár véleményt arról, hogy hogyan értékeli, hogyan ítéli meg a kormány költségvetési politikáját, elégedett-e azzal, ahogy ez a politika szolgálta a közösségi célokat, hanem menet közben tartja állandó kontroll alatt az állami kiadásokat, hiszen az állami kiadások egyre nagyobb mértékben igazodnak ahhoz, amit a helyi közösségek határoznak meg célként a maguk számára. És nemcsak egyre nagyobb ellenőrzése és befolyása alatt tartja ezáltal az állami költekezést, hanem lényegesen hatékonyabban is oldja meg a közösségi célok megvalósítását, hiszen valóban olyan célokat fog szolgálni a költségvetés, amire a közösségek, helyi szervezetek, helyi társadalom is erőforrásokat áldoz, komolyan gondolja azokat a célokat.
Második kérdésünk, hogy hatékonyan szolgálja-e a közösségi célokat. Tehát elmondható az, hogy egy ilyen típusú filozófiaváltás mindenképpen ahhoz járul hozzá, hogy hatékonyabban szolgálja. Mik ezek a célok a következő évi költségvetésben? Látnunk kell azt, hogy az elmúlt évek gazdaságpolitikája jelentős mértékben nemcsak eredményeket hozott, hanem komoly hozzájárulást is kívánt meg az állampolgároktól, komoly hozzájárulást az államháztartás egyensúlyi helyzetének biztosításában, komoly hozzájárulást és önkorlátozást a tekintetben, hogy a fogyasztásával ne terjeszkedjen túl a gazdasági egyensúlyi követelmények által meghatározott lehetőségeken. Azt lehet elmondani, hogy ez a gazdaságpolitika eredményes volt, az áldozatoknak megvolt az eredménye, és hatékonyan szolgálta a gazdasági növekedés feltételeinek megteremtését.
Azt tettük fel egyik kérdésként, hogy megalapozott gazdasági növekedést szolgál-e ez a kormányzati gazdaságpolitika. Emlékszünk rá, az elmúlt években igen sokszor volt vitatéma az Országgyűlésben, hogy mire jó, mit szolgál az a gazdaságpolitika, amit a kormány megfogalmazott. Nagyon sokat hallottuk azt a kritikát, hogy ez a gazdaságpolitika a gazdasági növekedés feltételeit teszi tönkre, a gazdasági növekedést tesz lehetetlenné, márpedig a gazdasági növekedés lehet az a közös cél, ami minden gazdaság politikáját - politikai tartalmától függetlenül - meg kell hogy határozza, hiszen a gazdasági növekedés teremti meg azokat a forrásokat, amelyek minden társadalmi csoport számára egy növekvő életszínvonal elérését teszik lehetővé.
Azt gondolom, hogy ma már nemcsak elméleti vitákat folytathatunk arról, hogy ez a gazdaságpolitika szolgálta-e a gazdasági növekedést vagy sem, hanem konkrét tényekről, gazdasági mutatókról beszélhetünk, és ezért az elméleti vitának tulajdonképpen a parlamentből akár ki is kellene vonulnia, nyugodtan a gazdasági elemző műhelyek jövőbeli feladatává válhat újra, hiszen mi, politikusok nem tekinthetünk el a tényektől.
A tények azt mutatják, hogy a gazdaságban megtermelt jövedelem ebben az évben újra dinamikus mértékben növekedni kezdett, az év során növekvő mértékű, gyorsuló mértékű növekedés valósul meg, míg az első negyedévben 2,1 százalékos, a második negyedévben már 4,3 százalékos növekedést produkált a gazdaság és a Magyar Nemzeti Bank elnökének minapi nyilatkozata arról szól, hogy a rendelkezésére álló adatok alapján az év egészében a 4 százalék körüli gazdasági növekedést reálisnak és megalapozottnak tartja. Ennek a növekedésnek megvannak a felhalmozási, beruházási alapjai is. A második negyedévben már 13,5 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest a beruházások színvonala, tehát létrejött az elmúlt években az a változás a jövedelem fogyasztási és felhalmozási célú felhasználása között, ami megalapozhatja a hosszú távú és tartós gazdasági növekedést.
Mivel a hazai fogyasztás korlátozása közepette piacot kellett keresni a magyar vállalkozások termékeinek, döntő eleme volt a gazdaságpolitika sikerességének, hogy tud-e és képes-e a magyar vállalkozói kör piacokat találni magának Magyarország határain kívül, képes-e alkalmazkodni a világpiaci versenyképesség követelményeihez. Az ellenzéki padsorokban sokan úgy ítélték meg, hogy a magyar gazdaság nem képes arra, hogy versenyképes alternatívát nyújtson a nyugati világ erős vállalkozásaival szemben, nem képes arra, hogy állami mankók és támogatás nélkül hatékonyan szálljon versenybe a gazdaság más országokbeli hatékony és erős versenytársaival szemben. Azonban azt is látjuk, hogy nem lett igazuk, szerencsére nem lett igazuk, a kicsinyhitűségüket nem igazolták a tények. A tények azt mutatják, hogy a magyar gazdaság vállalatai, vállalkozásai igenis fel tudták venni azt a kesztyűt, amit a nyugati világ fejlettebb gazdaságai kínáltak, élni tudtak a lehetőségekkel, és egyre növekvő mértékben vesznek részt a világpiaci kereskedelemben, és igen dinamikus mértékben növelik jelenlétüket a világpiacon.
Ebben az évben a magyar gazdaság exportteljesítménye több mint 20 százalékkal növekedett, a növekedési ütem meghaladja az import - a behozott áruk és szolgáltatások - növekedési ütemét, ami egyértelműen azt bizonyítja, hogy a magyar gazdaság jelentős szektoraiban olyan versenyképességi átalakulás zajlott le, ami a hosszú távra reményekre jogosít arra, hogy a magyar gazdaság sikeres tagja lesz az Európai Uniónak és az azon kívüli fejlett világ gazdasági közösségének.
(8.20)
Hogy csak néhány szektort emeljek ki: a feldolgozóipar, ezen belül a gépipar teljesítménye egészen lenyűgöző lehet. Akik ezekben a szektorokban dolgoznak, azok saját maguk tapasztalhatják azt a növekedést, fejlődést, ami lezajlik vagy lezajlott a magyar gazdaságban, és saját maguk tapasztalatai alapján ítélhetik meg, hogy milyen lehetőségeket kínál a magyar gazdaság a jelenlegi körülmények között.
Van azonban a növekedésnek egy másik feltétele is, az egyensúlyi feltétel. Nézzük meg, hogyan változott meg a magyar gazdaság egyensúlyi állapota az elmúlt években, vajon milyen módon képes stabilizálni a tevékenységét erről az oldalról! Nyilvánvalóan tudhatjuk azt, ha csak egy családi háztartásban gondolkodunk, hogy abban az esetben, ha egy háztartás tartósan többet költ, mint a havi rendszeres jövedelme, akkor előbb-utóbb nagyon nehéz helyzetbe kerül. Nagyon nehéz helyzetbe kerül, hiszen ha az egyik hónapban kölcsön kellett ahhoz kérnie, hogy kijöjjön hó végéig, a következő fizetésig, akkor a következő hónapban már nemcsak ki kell jönnie a fizetésből hó végéig, hanem még vissza is kell tudni adnia azt a kölcsönt, amit az előrelátóbb, takarékosabb vagy szerencsésebb helyzetű szomszédjától kért. Ha a következő hónapban sem képes erre, és újabb kölcsönöket fog kérni, akkor egyre fokozza az eladósodottságát, és egyre lehetetlenebb helyzetbe hozza magát.
Ez történt a magyar gazdasággal a '90-es évek elején, '92-93-tól kezdve gyorsuló mértékben nőtt a magyar gazdaság eladósodottsága. Emlékszünk rá, 1993-ban mintegy 3,5 milliárd dolláros folyó fizetésimérleg-hiány volt, '94-ben 3,9, közel 4 milliárd dolláros folyó fizetésimérleg-hiány, ami nem mást mutat, mint azt, hogy a magyar gazdaságban elfogytak a belső források, és egyre növekvő mértékben utalódott rá a külföldi hitelekre ahhoz, hogy a tevékenységét folytatni tudja.
Ilyen körülmények között következett be a fogyasztáskorlátozó gazdaságpolitikai váltás, amire ellenzéki vitapartnereink azt mondták, hogy baj lesz ezzel, hiszen azt a fogyasztást korlátozzuk, ami a magyar vállalkozóknak, vállalatoknak piacot teremt, inkább válasszuk azt az utat, hogy tovább növeljük az eladósodottságot, de ezzel a belső piacot is élénkítjük. Abban a helyzetben tehát, amikor az eladósodottság igen nagy mértékű volt, az eladósodottság fokozására szólítottak föl, azt remélvén, hogy ebből előremenekülve teremthető meg a gazdasági növekedés valamennyi feltétele.
Látnunk kell azonban azt - és most az elméleti vitával tényleg nem érdemes hosszabban foglalkozni -, hogy erről nem lehet szó. Visszatérve az előző családi példára, ha képtelen a fogyasztását drasztikusan visszafogni ez a családi háztartás, és képtelen arra, hogy megkezdje az adósságai törlesztését, akkor egy pontban bekövetkezik az, amikor a szomszédja azt mondja, hogy többé nem adok neked hitelt, mert nem hiszem azt, hogy vissza fogod tudni fizetni nekem. Abban a pillanatban, ha bekövetkezik ez a helyzet, nemhogy növelni fogja tudni a fogyasztását ez a háztartás, hanem katasztrofális helyzetbe kerül, és pillanatok alatt zuhan össze a fogyasztása, a fogyasztásra fordítható jövedelme. Ezt a pillanatot látta a kormány '95 elején, amikor váltania kellett, és a fogyasztást kellett korlátozni annak érdekében, hogy ne következzen be egy radikális összeomlás, és tovagyűrűző módon az egész gazdaságra kiható összeomlás ahelyett, hogy gazdasági növekedés következne be.
Amire talán érdemes még kitérni: mindezt úgy hajtotta végre a magyar gazdaság, hogy az elmúlt időszakban csökkent a munkanélküliség. 11 egész néhány tized százalék volt '94-95 táján, 10,4 százalékon áll jelen pillanatban, és nemcsak a munkanélküliség csökkent, hanem ezzel párhuzamosan a foglalkoztatottság növekedése közben a termelékenység is növekedett. Ez a kettő, a foglalkoztatottsági szint növekedése és a termelékenység növekedése adja meg az alapját és eredményezi a gazdaság összteljesítményének a dinamikus növekedési lehetőségét.
Ilyen körülmények között, amikor ezekről az eredményekről beszámolunk, látnunk kell azt, és nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy valóban voltak intézmények, és volt a lakosságnak több olyan csoportja, amely komoly áldozatot hozott annak érdekében, hogy ez a gazdasági fordulat bekövetkezhessen. Mit tesz ez a költségvetés? Azt mondja, hogy az elmúlt időszak fogyasztáskorlátozó és költségvetésikiadás-korlátozó politikája után nem korlátozom tovább a megtermelt jövedelemből a fogyasztásra fordítható részt. Azt mondja ez a költségvetés, hogy a jövedelemnövekedés ütemével nagyjából azonos mértékben megengedem, hogy a belföldi fogyasztás is növekedjék. Nem kell tehát a jövedelemnövekedési többletet teljesen adósságtörlesztésre fordítani, nem kell ezt a jövedelemtöbbletet teljes mértékben felhalmozásokra fordítani, arányosan a fogyasztás is bővülhet.
Látnunk kell azt is azonban: az, hogy ez a kedvező helyzet bekövetkezett, nem jelenti azt, hogy a magyar gazdaság már minden igényt ki tud elégíteni, minden olyan igényt, amely jogosan merült föl a gazdaság és a társadalom különböző szereplői részéről. Tudjuk azt, hogy nagyon sok adósságot - képletesen, idézőjelbe tett "adósságot" - halmozott fel különböző közösségekkel szemben az államháztartás, és ezeket az adósságokat el kell kezdeni törleszteni.
Milyen területeken tesz lépést ez a költségvetés? Mindenekelőtt szeretném kiemelni a közrend és közbiztonság fokozására fordított állami kiadástöbbletet. Ez az az egyik fő terület, ahol a kiadások növekedési üteme meghaladja az inflációs ütemet, a kiadások reálértéken is növekednek. Valószínűleg nem kell hosszasan indokolnom a hallgatóság tagjai előtt azt, hogy miért fontos a közrend és a közbiztonság fokozására fordított kiadások növekedése, hiszen valamennyiünk mindennapos élménye az, hogy ezen a területen valóban többletekre, előrelépésre van szükség, és ezt az előrelépést máshogy nem lehet megoldani, csak ha a társadalom áldoz rá anyagi erőforrásokat. Áldoz a rendőrség technikai fejlesztésére, új rendőrőrsök létrehozására, és arra, hogy ezeken a rendőrőrsökön legyenek is képzett rendőrök, ezek az álláshelyek be is legyenek töltve, és szakképzett, kulturált rendőrökkel legyenek betöltve. De áldoz ez a költségvetés az inflációs mértéknél nagyobb mértékben a tűzoltóság támogatására, az európai integrációs felkészülésünkre, az agrártámogatások fokozására.
Itt is reálértéken növekszenek a támogatások, ugyanakkor itt szeretném megemlíteni, hogy a költségvetés reagált azokra a jogos észrevételekre, amelyek szóvá tették, hogy nem megfelelő hatékonysággal, nem megfelelő formában használják fel az agrártámogatásokat, és ezért a termelők támogatását növeli elsősorban, ott következik be a növekedés. Nem a további értékesítés, az export támogatása történik nagyobb mértékben, hanem a termelők költségeit csökkentő közvetlen termelési támogatások növekednek, az egyéb támogatásokat - például az exporttámogatást - pedig szigorúbb ellenőrzési rendszerhez köti a tervezet.
Nem utolsósorban szeretném kiemelni, hogy áldoz a költségvetés, az államháztartás a talán a legtöbb áldozatot, de mindenképpen az egyik legtöbb áldozatot hozó társadalmi csoport anyagi gondjainak enyhítésére: ez a nyugdíjasok csoportja.
(8.30)
A jövő évi költségvetés lehetővé teszi azt, hogy 20 százalék fölötti nyugdíjnövekedés következzen be. Ez a tervezett inflációs mértékhez képest egy 8-9 százalékos reálnyugdíj-növekedést tesz lehetővé, ami a nyugdíjasok különböző csoportjait eltérően érinti. Ha az özvegyi nyugdíjra jogosultakat kiemeljük, akkor az ő körükben egy még nagyobb mértékű nyugdíjnövekedés következik be, és - úgy érzem - az Országgyűlés minden oldalán ülő képviselők közös elvárása elégül ki azzal, hogy az elmúlt évek nyugdíjveszteségeit, reálértékének csökkenését kompenzálja valamelyes mértékben a törvénytervezet.
Még egy költségvetési prioritást kell kiemelnem, ami meghatározó jelentőségű a gazdaságpolitika szempontjából. Ez pedig az állami beruházási kiadások reálértékének növekedése. Mint ezt az eddigiekben is kifejtettem és érzékeltetni próbáltam, a gazdaság növekedésének hosszú távú megalapozása azon múlik: tudunk-e áldozni arra, hogy korszerűbb körülmények között dolgozzanak a vállalkozások, hogy hatékonyabb módon kapcsolódhassanak be a nemzetközi versenybe, és ez máshogy nem történhet meg, mint a beruházások növekedésével. Ebben szerepe van az államnak és ezt a szerepet látja el akkor, amikor az állami infrastrukturális kiadásokra 160 milliárd forintot kíván költeni a jövő évi költségvetésben. Ezzel lehetővé teszi, hogy a magángazdaságok kedvezőbb körülmények között kapcsolódjanak be a gazdasági versenybe.
Felvethető itt az a kérdés - és erre a költségvetési vita során választ kell kapni -, hogy az infrastrukturális beruházások önkormányzati forrásai milyen mértékben növelhetők, növelhetők-e az önkormányzatok rendelkezésére álló beruházási források.
Az SZDSZ frakciója nevében egy másik és itt utolsónak megemlítendő prioritást szeretnék kiemelni, ez pedig a családtámogatások rendszerében létrehozandó fokozott mértékű támogatás. Úgy ítéljük meg, hogy a családi pótlék összegét a beterjesztett törvényjavaslathoz képest emelt összegben kell biztosítani a családoknak, hiszen a nyugdíjasok mellett éppen a nagycsaládosok azok, akik a legtöbb áldozatot vállalták a gazdaság stabilizálása érdekében.
Utolsó kérdés - amit gyorsan fel kell tennem, és megpróbálok rá válaszolni -: sokan mondják azt, hogy választási költségvetés készült, hogy elherdálja ez a költségvetés azokat az eredményeket, amiket a stabilizációval megteremtettünk. Meg kellene kérdeznünk, hogy mit értsünk ezen. Valószínűleg arra gondolnak, akik ezt mondják, hogy jövedelemfedezet nélküli költekezés van ebben a költségvetésben a népszerűség érdekében, és hogy ezzel veszélyezteti a stabilizáció eredményeit a költségvetés. Igaz persze, hogy '96 és '98 között valóban csökken a költségvetés elsődleges többlete, egyenlege. Ugyanakkor kétféle választ is tudunk arra adni, hogy miért nem veszélyezteti ez a stabilizáció eredményeit, és miért nem választási szempontokat követ.
(Az elnöki széket dr. Kóródi Mária, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Az egyik válasz politikai természetű válasz. Össze kell hasonlítani, kedves képviselőtársaim, a '94. évi költségvetéssel, ami az Antall-kormány utolsó, választási évre beterjesztett költségvetése volt. Az a költségvetés a GDP arányában 2,7 százalékos hiányt mutatott az elsődleges egyenlegében. Ez a költségvetés többletet, 1,9 százalékos többletet mutat. Ha csak annyira lenne választási költségvetés ez, mint az ellenzéki bírálók által megfogalmazott költségvetés, akkor 430 milliárd forinttal kellene többet kiadni népszerűségi szempontokra, mint amennyit ez a költségvetés szán kiadásokra.
Látnunk kell azt, hogy olyan mértékű kiadáskorlátozás mellett, ami bekövetkezett, az a nagyon szerény mértékű, 0,2-0,3 százalékos kiadásnövekedés belül marad a GDP növekedési ütemén (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és nem jelent más, mint azt, hogy a megtermelt jövedelemtöbbletből a lakosság, a fogyasztók rétege is részesülhet. Ezért nem jelent többet, mint azt, hogy elkezdhetjük valamennyien learatni azokat a gyümölcsöket, amiket az elmúlt évek gazdaságpolitikája eredményezett.
Köszönöm figyelmüket. (Nagy taps a kormánypártok soraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
