DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ

Full text search

DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ
DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöke, a bizottság kisebbségi véleményének előadója: Tisztelt Képviselőtársaim! A felekezeti jogegyenlőség olyan, alkotmányosnak nevezhető elv, ami logikusan következik az állam és egyház elválasztásából, valamint a polgárok közti vallási megkülönböztetés tilalmából. Olyan alapelv, amelyért hazánkban évszázadokon keresztül küzdöttek szabadságszerető elődeink.
A megállapodás azonban veszélybe sodorja ezt az eredményt, ismét privilegizált jogi helyzetet teremt, újra többletjogokat biztosít az egykori államegyház részére, és ezzel nemcsak az egyházak közötti jogi megkülönböztetés alapjait fekteti le, hanem közvetetten a polgárok különböző csoportjai szerint is hátrányos különbségeket tesz.
A kisebbség álláspontja szerint a megállapodás sem nem szükséges, sem nem alkotmányos. Enélkül is rendezhető lenne úgy az egyházfinanszírozás, hogy a legnagyobb egyházunk érdekeinek is megfeleljen, és közben másokat se sértsen.
Ha viszont a szentszéki megállapodás nyomdokain járunk, sokakban keletkezhet olyan benyomás, hogy visszafelé tartunk, tisztelt képviselőtársaim, Eötvös József elé. Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiban.)
(12.50)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me