SZABÓ MIKLÓS

Full text search

SZABÓ MIKLÓS
SZABÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Senki nem vonja kétségbe azt, hogy a kánonjog értelmében a Szentszék felhatalmazott arra, hogy egy nemzeti egyházat a tárgyaláson képviseljen és képviseletében szerződést kössön. Ez a konkordátum. Ugyanakkor nehezen vitatható az is, hogy nem ez az egyetlen lehetséges módja és ismert módja egy állam és egy nemzeti katolikus egyház viszonyának. Gyorsan egy magyar történelmi példát említve: olyan nevezetes egyházpolitikai fordulat, mint a múlt században a polgári házasság bevezetése volt, nem konkordátum keretében történt meg.
Néhány futó fejtegetéssel megpróbálnám a jelenlegi konkordátumot - ennek nevezem - összehasonlítani a konkordátumok eddigi gyakorlatával. Itt gyorsan megjegyzem, hogy a múlt században a legtöbb esetben - nem kizárólagosan ez volt az eset - a Szentszék tisztán homogén katolikus országokkal kötött megállapodást, ezekben az esetekben a felekezetek közötti viszony, a felekezetek egyenrangúsága nem merült fel problémaként.
Az egyik jellegzetes esete a konkordátumoknak, amikor az állam és az egyház közötti súlyos viszonynak vetett véget a konkordátum, ez volt a nevezetes 1801-es francia konkordátum Napóleon és VII. Pius pápa között, amelyik a francia forradalom által, annak az egyházpolitikája által teremtett ellenséges viszonyt megszüntette. Ez volt a nem kevésbé nevezetes 1929-es olasz konkordátum, amelyik az 1870-től tartó hadiállapotnak vetett véget, és egyben az olasz nacionalizmus ezzel feladta addigi antiklerikális magatartását. Még idesorolható, noha első látásra nem tartozna ide az 1855-ös konkordátum az ausztriai birodalommal, amelyik a jozefinista egyházpolitikai gyakorlat utóéletét akarta megszüntetni, amely Ferenc király konzervatív uralma alatt is azért a felszín alatt egy bizonyos folyamatossággal tartott.
Összehasonlítva ezt a mai magyar helyzettel, ma Magyarországon nincs olyan ellentét a magyar állam és a katolikus egyház között, amely feltétlenül konkordátummal történő rendezést igényelne, amelynek ezen a módon lehetne véget vetni. Itt említem meg azt is, hogy Magyarország nemzetközi helyzete ebben a pillanatban nem követeli meg azt a külpolitikai sikert, amit egy konkordátum feltehetőleg valóban jelent.
A másik tipikus esete a konkordátumoknak - Isépy képviselő úr két példát már említett rá, az oroszt és a hollandot, a legnevezetesebb ezek közül az 1933-as német konkordátum -, ahol egy többfelekezetű országban a katolikus egyház kisebb felekezetet jelent, tehát ott ebben a helyzetben akarja az egyház pozícióit megerősíteni a konkordátum.
Tehát nem tipikus rendezési metódus a katolikus egyház és az állam viszonyára a konkordátum abban az esetben, ami Magyarország esete is, ahol egy többfelekezetű katolikus többségű államban rendezi az egyház és az állam viszonyát, mivel ez óhatatlanul felveti a felekezeti egyenjogúság kérdését, és minden felekezetközi és ezzel kapcsolatos ellentétet felszínre hoz és kiélez.
Az elmondottakhoz még csak azt teszem hozzá: az, hogy egy nemzetközi megállapodás megköti a magyar törvényhozást a jövőben bizonyos területeken, az egyházi törvényhozás terén szintén problematikus. Ami pedig az állam és egyház szétválasztásának elvét jelenti a konkordátum szempontjából, a konkordátum kísértés lehet a két szerződő fél számára, hogy az egyház megpróbáljon visszaszerezni valamit az államra gyakorolt világi hatalmából az államnak pedig kísértést jelenthet, hogy megkísérelje az egyházat ama bizonyos transzmissziós célra felhasználni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me