CSÉPE BÉLA

Full text search

CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak két rövid megjegyzést szeretnék tenni. Én a költségvetés beszorítottságáról beszéltem, nyilván a gazdaságpolitika összefüggésében, tehát arról, hogy jelenleg egy olyan beszorított helyzetben vannak az ellenzéki képviselők, de a kormánypárti képviselők is, hogy igazán nem tudnak áttörni ezen a helyzeten, és nem tudják a megfelelő forrásokat biztosítani.
Ezzel kapcsolatban még azt szeretném megjegyezni, hogy ez a beszorítottság, a gazdaságnak ez a helyzete, ez a tragikus helyzete, amiben vergődünk, és amihez a reményt mi is hozzákapcsoljuk, igazából a '80-as évek végére alakult ki. Én mindig hangsúlyozom, hogy nem szabad úgy korszakolni itt az eltelt időszakot, hogy '90-től '94-ig történt valami - történt is -, de onnan kezdődött valamiféle új korszak, hanem az előző negyven év következtében kialakult, a KGST összeomlásával kapcsolatba hozható és a nemzetközi tendenciáktól semmiképpen nem elválasztható olyan helyzetben vergődik Magyarország immár nyolc éve, amelynek megoldása valóban a mindenkori kormány legfőbb gondja; ehhez adtuk mi a kritikát, és ilyen értelemben beszéltem a még mindig fennálló beszorítottsági helyzetünkről.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me