DR. GÖTZINGER ISTVÁN
DR. GÖTZINGER ISTVÁN
DR. GÖTZINGER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, alelnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Laikusként én is elsősorban arra a kérdésre szeretnék válaszolni, hogy miért tartom az egészségügyről szóló törvényjavaslat legfontosabb részének a betegek jogairól és kötelezettségeiről szóló fejezetet.
A '70-es, de különösen a '80-as években az egészségügyről megfogalmazott kritikák, helyzetleírások egyik leggyakoribb témája az orvos-beteg viszony torzulása, egyik oldalról a betegek, másik oldalról az orvosok, egészségügyi dolgozók kiszolgáltatottsága.
Az orvos-beteg viszony válságának, az orvos és a beteg közötti bizalom elvesztésének számtalan okát leírták és vitatták. A magyar egészségügyben különösen nagy szerepet játszott a túlzottan bürokratikus irányítási rendszer, az alulfinanszírozottság, az állandósult hiány, a túlzsúfoltság, az egészségügyi dolgozók méltatlanul alacsony bérezése, az eltorzult érdekviszonyok, a rendies függőségi rendszer hagyományai. De az orvos-beteg kapcsolat torzulásában általánosabb okok is szerepet játszottak: az eltömegesedés, az egészségügyi szakmák specializálódása, az üzemszerű szerveződés és munkamegosztás, a pszichoszociális szemlélet elsorvadása.
Mindezek következtében a beteg egyre inkább a gyógyító üzem megmunkálandó tárgyává válik, és önmaga feladásaként, autonómiája elvesztéseként, teljes kiszolgáltatottságként éli meg az egészségügy intézményeibe kerülését.
Az orvos-beteg viszony eleve aszimmetrikus viszony. A beteg, amikor az orvoshoz fordul, valamilyen mértékben kiszolgáltatja magát az orvosnak, lemond az önmaga feletti rendelkezés egy részéről, az orvos kezébe, hatalmába adja magát.
A gyógyító szerepnek az is sajátossága, hogy a gyógyításban a tárgyi, szakmai szakszerűség és a hatalmi szakszerűség nem alternatívái egymásnak, hanem ezek gyakran egymásba kapcsolódva, egymást erősítve jelennek meg. A kérdés az, hogy az orvosi tudásból eredő hatalom az orvos-beteg viszonyban a betegségre, a gyógyításra korlátozódik, vagy ezen túl egy rosszul működő egészségügyi rendszer következtében a beteg egész személyiségének alárendelődésére, kiszolgáltatódására.
Éppen kilenc évvel ezelőtt a Szociális és Egészségügyi Minisztériumban létrehozott reformtitkárság készített egy előterjesztést, amelyben oldalakon keresztül sorolta a reformot sürgető válságjelenségeket a magyar egészségügyben. A minisztérium reformtitkárságának az anyagából idéznék néhány sort: "A lakosság oldaláról az elégedetlenség már nem ismer határokat. Miközben az ingyenesnek deklarált egészségügy gyógyítja, szinte elviselhetetlen anyagi és erkölcsi teherként jelentkezik a paraszolvencia, zavaros, áttekinthetetlen alá- és fölérendeltségi viszonyokat keltve, kiszolgáltatottnak érzi magát a beteg, az orvos, az ápoló személyzet. Az interperszonális kapcsolatok válságának jele a szaporodó sajtójelentések száma a lélektelen bánásmódról, az embertelen hangról, a gépes ügyintézésről. A lakosság problémakezelő mechanizmusai nem élnek. Az egészségügy hétköznapjai felett nincs társadalmi kontroll. Az állampolgár nem érzi magát felelősnek egészségéért, a gyógyító-megelőző ellátásért."
Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor azok a becsült adatok kerülnek szóba, hogy egészségi állapotunkat milyen arányban határozzák meg a környezeti ártalmak, az életmód vagy az egészségügyi ellátás, kevés szó esik arról, hogy az egészségügy nem pusztán egy ellátó, szolgáltató rendszer. Az egészségügy egész intézményrendszerének van egy olyan kisugárzása, amelynek pozitív és negatív elemei, vonzó vagy taszító volta valószínűleg jelentős mértékben befolyásolják az egészségünkkel kapcsolatos magatartásunkat. Gondoljunk csak azokra, akikben negatív élmények élnek az egészségügyi intézményekkel szemben, és ezért nem szívesen fordulnak orvoshoz, elhanyagolják kezdődő krónikus betegségeiket; túl későn fordulnak az orvoshoz, amikor már nagyon súlyosak a tünetek, amikor már visszafordíthatatlan a baj. Vagy gondoljunk azokra, akik az egyik orvostól a másikhoz vándorolnak, nem bíznak senkiben, ömlik belőlük a panasz az orvosokra.
Gondoljunk azokra, akiknek neurózisát, pszichoszomatikus betegségét nemhogy gyógyítaná az egészségügy, hanem az egészségügyi intézmények maguk is neurotizálnak.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügyről szóló törvényjavaslat ezekre a problémákra, kihívásokra válaszol, amikor a betegek jogairól és kötelezettségeiről szóló fejezetet állítja a törvényjavaslat centrumába.
A betegek jogairól szóló fejezet weberi értelemben egy olyan ideáltipikus modelljét vázolja fel a beteg-orvos viszonynak, amelyben a beteg hangsúlyozottan visszakapja az önmagáról való rendelkezési jogot és egyben az önmagáért való felelősségvállalás kötelezettségét. Egy olyan magatartás modelljét vázolja fel, amelyben a beteg elvárja, hogy az orvos megossza vele tudását, hogy szembenézhessen sorsával, és így önmaga dönthessen önmagáról. Ezt szolgálja a tájékoztatáshoz való jog, az önrendelkezéshez való jog, az ellátás visszautasításának a joga, illetőleg ezeknek a jogoknak a részletező kifejtése. A beteg személyiségének a védelmét szolgálja a többi nevesített jog is: az emberi méltósághoz, az orvosi titoktartáshoz, a kapcsolattartáshoz való jog.
Mindezek a jogok az orvos, az egészségügyi intézmények oldaláról mint kötelességek jelennek meg, de a beteg irányába nem mint kényszerek. A törvény nem kényszeríti a beteget, hogy éljen jogaival, ez az ő belátásától, beállítottságától, döntésétől függ.
A törvény egy más viszony, egy szimmetrikusabb, egyenrangúbb partneri viszony lehetőségét teremti meg az eltorzult orvos-beteg kapcsolatban.
(21.10)
Mondhatjuk persze, hogy mindez ugyan szép, mindez nagyon szép a törvényjavaslatban, de a valóság más, a valóság másképp működik. A mindennapi életünkben a munkahelytől a hivatalokig, a vásárlástól az utazásig egymás kiszolgáltatottjai vagyunk. Mi biztosítja, hogy megváltozzanak a dolgok? A hosszú idő alatt belénk rögződött megszokások, magatartások, habitusok változnak a legnehezebben, számtalan élethelyzetben újratermelik a fölény és a kiszolgáltatottság viszonyait. A törvényjavaslat számol ezzel, és erre tekintettel tervezi bevezetni a betegjogi képviselő és a közvetítői tanács intézményét.
Tisztelt Képviselőtársaim! A világ, amelyben élünk, tele van fájdalommal, bajjal, szenvedéssel, és tele vagyunk a szenvedéstől való félelemmel. A modern egészségügy arra vállalkozott, hogy amennyire lehet, megóvjon minket testi, lelki bajainktól, vagy legalábbis segítsen elviselni azt, ami elkerülhetetlen. Ez a törvényjavaslat ezt szolgálja. És úgy szolgálja, hogy az emberi méltóságnak, az ember polgári minőségének alapvető feltételeit teremti meg az önmagunkról való döntés jogával, és az ezzel együtt vállalt felelősséggel. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a bal oldalon.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
