DR. SZABÓ IVÁN
DR. SZABÓ IVÁN
DR. SZABÓ IVÁN (MDNP): Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a Magyar Demokrata Néppárt a NATO-népszavazás ügyében egyértelmű igenre bíztatja az állampolgárokat, és mindjárt azt is szeretném hozzátenni, hogy ennek a népszavazásnak a sikerét mind a kormánypártoknak, mind az ellenzéki pártoknak - mint alapvető nemzetstratégiai cél eléréséhez vezető eszközt - úgy kell támogatniuk, hogy ne lehessen semmiféle olyan zavaró körülmény, ami ezt a népszavazást sikertelenné teheti.
Nekem az a meggyőződésem, hogy ami itt a vitában elhangzott, nevezetesen, hogy a NATO-népszavazás igenjét valami veszélyeztetheti, nem a kivételes eljárás elutasítása volt. Mert az állampolgároknak tudniuk kell, hogy ez nem időbeli hosszabbítást jelentett, hanem mindössze azt, hogy nem egy bizottság zárt ülésén, hanem a televízió nyilvánossága előtt vitatjuk meg a népszavazási törvényt, amiben nem a NATO, hanem a földkérdés vált a főszereplővé. Ezt eldugni a magyar társadalom elől, ez lett volna a kivételes eljárás, de ez nem a 16-ától való eltérést vagy későbbi eltolást eredményezte volna.
Ami ma igazán veszélyezteti a november 16-ai népszavazás megrendezését, illetőleg annak egyértelműségét, azt sajnos abban a vitában kell látnunk, ami a földkérdésben felteendő kérdés mibenlétére vonatkozik. Többen hivatkoztak már itt arra, hogy Szlovákiában hogyan járt a NATO és egy belpolitikai kérdés összekapcsolásából származó népszavazás. Ne feledjük el, ott az Alkotmánybíróság döntése néhány nappal a népszavazás előtt olyan helyzetet teremtett, hogy még azt sem lehetett tudni, három vagy négy kérdésre kell-e válaszolni, hiszen ilyen és olyan kérdőívek is kimentek. A vége egy csúfos kudarc lett, és a népszavazáson az állampolgároknak apró töredéke vett csak részt.
Kérem, aki itt ma azt kockáztatja, hogy egy nagyon is alaposan figyelembe veendő kérdésben hogyan fog az Alkotmánybíróság arra választ adni, melyik kérdés tehető fel ebben az ügyben, az ezt a kérdést kockáztatja. A magam részéről vajmi kevés kétséget táplálok abban a tekintetben, hogy itt az ellenzéki népszavazáson a több százezer aláírással alátámasztott kérdés ügyében az Alkotmánybíróság ítélete aligha lehet kétséges, de ha ez a népszavazás előtt néhány nappal fog kiderülni, akkor az egész népszavazás elvérezhet, csakúgy, mint Szlovákiában. (Dr. Kónya Imre és dr. Salamon László tapsol.)
A népszavazás kérdéséről a föld tekintetében részletesen kívánok szólni. Mindössze annyit szeretnék itt elöljáróban megjegyezni, hogy kár a föld körüli népszavazást olyan értelemben pártpolitikai szlogenek áldozatává tenni, mintha ez most arról szólna, hogy helyre kell tenni valami olyan ügyet, ami a kárpótlással függ össze. A kárpótlással előállt egy tényhelyzet, ezen kár vitatkozni. Mégis azt kell mondanom, nem a kárpótlással kezdődött a magyar agrárium szerves fejlődésének a megtörése, hanem avval, amiért kárpótolni kellett: elvették a földet a magyar parasztságtól.
Az az indokolás, hogy a kárpótlás eredményez ma egy olyan helyzetet, ami továbblépést igényel, körülbelül olyan, hogy a rendőrség ne üldözze a rablót, mert ha visszaszerzi tőle a vagyont, akkor a rabló családi állapotában súlyos problémák fognak felvetődni, kétséges, hogyan fogja a gyermekét felnevelni. Evvel a logikával nincs mit kezdenünk.
A NATO-népszavazás ügyében annyit szeretnék mindössze elmondani, hogy nagyon sokan valóban jóhiszeműen úgy gondolják, hogy a NATO felesleges napjainkban. Felesleges azért, mert Magyarországot valójában nem fenyegeti külső veszély, Magyarország nem él fenyegetettségben, ezért védelemre sem szorul. Én azért azt hiszem, hogy a magyar állampolgárokat éppen a közelmúlt eseményei nagyon könnyen meggyőzhetik arról, hogy ez a fenyegetettségi pozíció másodpercek törtrésze alatt előállhat, elég egy jól irányzott populista gyűlés valahol egy szomszédos országban, és mindjárt a helyzet épp az ellenkezőjére változik, mint amit ma a közhangulat alapján merünk remélni, hogy valóban úgy van, hogy nincs fenyegetettség.
Az emberarcú fasizmus posztkommunista hirdetői az egyénileg vagy közösségben gyakorolt emberi jogok helyett az etnikai tisztogatást jelentő eszközöket, többek között egy lakosságcserét helyeznek előtérbe. Ebben a tekintetben az a meggyőződésünk, hogy nem volna baj az, ha ebben az ügyben egy ilyen felvetés esetén Ottawától Párizson át Varsóig mindenki egyformán foglalna állást, hogy elvegye a kedvét azoknak, akiknek ilyenen jár az eszük.
Ha pedig olyanokat választanánk, mint a délszláv köztársaságban a polgárháborúban választottak egyesek az etnikai tisztogatás eszközévé, akkor azt hiszem, Magyarország számára eminens érdek, hogy ne a drezdai ócskapiacon ócskavas áron vett tankok ágyúcsöveinek a fadugóival nézzünk szembe ezekkel a kihívásokkal, hanem egy egész világhatalomnak minden ereje rettentse el azokat, akik ilyen címen akarnak itt etnikai tisztogatást ebben a térségben. Nem a védelemnek a konkrét kérdése ez, hanem egész egyszerűen a konfliktusok elkerülése és kialakulása megakadályozásának a kérdése, preventív intézkedés, amely valóban arra szolgál, hogy elvegye a kedvét azoknak, akik ilyesmiről szeretnének beszélni.
Én most nem azok ellen fordulok, akik iránt - valóban azt kell mondanom - mindnyájunknak empátiával kell viseltetni, nem a jó szándékú, de nem tisztánlátó emberek ellen fordulok. De azért nem szabad elfelejtenünk azt, hogy érdekes módon a legharciasabb NATO-ellenes erők éppen azok, amelyek még történelmileg sem ítélik meg túlzottan nagy nemzeti sorstragédiának a fasiszta Németország második világháborús magyarországi katonai jelenlétét, vagy nem élik meg különösebb traumával a forradalmat és szabadságharcot vérbe fojtó csapatok '56 utáni jelenlétét Magyarországon.
(11.20)
Ezért mi úgy gondoljuk, hogy ebben a kérdésben olyan nemzeti ügyről van szó, amelyhez minden jó szándékú ember is jó szándékkal csatlakozhat, nemcsak azok a politikai erők, akik mélyebben belementek e kérdés vizsgálatába. (Taps az SZDSZ soraiból.)
A Magyar Demokrata Néppárt ugyanakkor nagyon hangsúlyosan szeretné ennek a NATO-csatlakozásnak a gazdasági vonatkozásait is a társadalom elé tárni. Nem egyszerűen arról szól a történet, hogy mikor kell többet fordítani fegyverkezésre - NATO-tagként vagy semleges állapotban, vagy kívül maradva. Erről is szólhat a történet, és azt hiszem, hogy itt nincs sem kormánynak, sem ellenzéknek takargatnivalója, hogy melyik az olcsóbb megoldás - nagy valószínűséggel a NATO-tagság -, azonban van ennek egy olyan másodlagos gazdasági hatása is, amelyet nagyon fontosnak tartunk hangsúlyozni. Éppen azért, mert térségünk, Közép- és Kelet-Európa meglehetősen hektikus viselkedéséről volt híres a világban az elmúlt években; éppen azért, mert a térképre rátekintve, nem itt élve bizony a jugoszláv konfliktus, de még a tőlünk keletebbre lévő konfliktusok is a térképen szinte eltéveszthető félcentiméterekben mérhetők.
Azt hiszem, hogy egy olyan országban, amelynek létkérdése, hogy a nemzetközi befektetések, a beáramló tőke révén a gazdaság, a munkahelyteremtés, a foglalkoztatás és a jövő biztosítva legyen, nélkülöz egy olyan biztonsági védőernyőt, amely a külföldi befektetők számára azt az üzenetet hordozza, hogy ha Magyarországon fektetnek be, itt építenek gyárakat, itt teremtenek munkalehetőségeket, akkor ez számukra nem elvesző, nagy kockázattal járó befektetés. E mögé nem kell különféle exim-bankoknak óriási politikai kockázatvállalást nyújtó garanciákkal bevonulni, mert a NATO védőernyője ezt önmagában biztosítja. Éppen ezért Magyarország gazdasági felemelkedésének kardinális kérdése, hogy a befektetők a NATO védőernyője alatt nyugodt lélekkel tudjanak Magyarországon beruházni. Ezért ebben a kérdésben a válaszunk egyértelmű igen.
A földkérdésről a Magyar Demokrata Néppártnak az az álláspontja, hogy ez az egész népszavazási ügy és az itt elhangzó vita egy kicsit olyan, mint amikor a grundon a verekedés indokáról azt szokták elmondani, hogy valaki visszaütött. Szeretnék emlékeztetni rá - ha már itt kronológiákról is szó volt -, hogy még a tavaszi ülésszak során a Magyar Demokrata Néppárt mindenkit megelőzve benyújtott egy országgyűlési javaslatot a földkérdésben az életképes birtoknagyság kialakítása tárgyában. Ezt követően jött a kormány földtörvény-módosító javaslata, amely valójában hatalmas követ dobott az állóvízbe, nagy hullámokat kavart, mert olyan irányba igyekezett elvinni ezt az - egyébként várhatóan nem érintendő - földtulajdonlási kérdést, ami kiváltotta azt a reakciót, amely a népszavazási kezdeményezésbe torkollott.
Azt kell mondanom, hogy ebben az ügyben a kormány egy dolgot zseniálisan csinált: olyan irányba tudta terelni ezt az egész földkérdést, amelyre valóban az egész társadalom rámozdult - csak sajátos módon a legjobban érintettek, a mezőgazdaságból élő termelők maradtak a hatósugáron és a nézőkörön kívül, mert álkérdéssé sikerült degradálni a mai magyar mezőgazdaság legalapvetőbb kérdését.
A Magyar Demokrata Néppártnak a földkérdésben az a sarkalatos álláspontja, hogy a tulajdonlás ügyében a legmeghatározóbb kérdés az, hogy a földtulajdonosok az azt megművelő gazdálkodók vagy téeszben dolgozó parasztok legyenek, vagy egy ettől elkülönült tulajdonosréteg telepedjék a földtulajdonlásra, és a magyar mezőgazdaságban foglalkoztatottak döntő hányada valamilyen módon bérmunkásként vegyen részt a termelésben.
Ezért kezdeményeztük először az életképes birtokot, amelynek nagysága ma már valóban technikai kérdés. Technikai kérdés, hiszen nem két-három-öt hektárokról van szó. Nyugodt lélekkel állíthatjuk, hogy a mai technikai színvonalon bizony az életképes és az európai piacon versenyképes birtok lehet 70-től akár 500 hektárig terjedő is. Alapvetően ennek kialakítását látjuk, de nem abban a formában, ahogy ezt a kormány itt elénk vetíti. Ehhez pedig pénz kell. Ahhoz, hogy birtokot lehessen szerezni - akár tulajdonjogba, akár bérletbe -, pénz kell, és ahhoz, hogy életképes nagyságot lehessen szerezni, technikai felszereltség szükséges, és ehhez is pénz kell.
Ebben a kérdésben tehát az az igazi kérdés, hogy hogyan lehet a földtulajdonlásnak ezt a kérdését elvinni oda, hogy a magyar termelő kezében legyen a föld legnagyobb része. Mindenképpen azzal kell kezdeni, hogy helyzetbe hozzuk a mezőgazdaságban élő gazdákat; azoknak adjunk olyan földszerzési és eszközvásárlási támogatást, hogy elinduljanak a fejlődésnek ennek az útján, mert innentől kezdve a történet másról szól, ha ezt a fázist kikerüljük.
Van ennek egy nagyon racionális oka. Kedves Képviselőtársaim! Nagyon jól tudják, hogy milyen óriási vitákat váltott ki annak idején a GATT uruguyai fordulója, amely elég hosszú késedelem után, de végül mégiscsak aláírásra került. 1994 tavaszán még Kádár Béla miniszter úr volt az, aki Marrakech-ben tető alá tudta hozni aláírásával ezt a megállapodást. Ez a megállapodás alapvetően arról szól, hogy a mezőgazdaságban Keleten és Nyugaton, Északon és Délen radikális mértékben az állami szubvenciókat csökkenteni kell, és a piaci viszonyokat egyre jobban előtérbe kell hozni.
Miért van ez az óriási támogatás, hogy a magyar mezőgazdaságnak azzal a 10-12 százalékos támogatással kellene felvennie a versenyt a ma még Nyugat-Európában nagyságrendileg 40-45 százalékos támogatottsággal? Azért, mert a mezőgazdaság világszerte az az ágazat, amelyben az iparhoz és a kereskedelemhez képest alapvetően alacsonyabb, rendkívül kis jövedelemtermelő képesség mutatkozik, nagyon alacsony a haszon. Ez indokolja azt, hogy a földtulajdonlás ügyében az általános tőkés viszonyoktól eltérő viszonyokat hozzunk létre, mert itt nincs meg a lehetőség arra, hogy ezt a rendkívül alacsony haszontermelő képességet egy elkülönült tulajdonosi réteg és az azon dolgozó bérmunkások között ésszerűen megosszuk. Ez egyértelműen a parasztság elnyomorodásához vezet. Nem azért, mert valaki gonosz vagy rossz tulajdonos, hanem azért, mert a mezőgazdaságban nincs jövedelemtermelő képesség az iparhoz vagy a kereskedelemhez képest foghatóan.
Ezért nem véletlen, hogy amikor itt ma arról van szó, hogy mi az európaellenes vagy mi nem európaellenes, akkor azt kell mondanom, hogy a kormánynak alapvetően az a javaslata, hogy jogi személyiségű társaság - legyen az gazdasági társaság vagy termelőszövetkezet - tulajdonhoz juthasson mielőtt az egyéni gazdálkodók vagy a tsz-ben dolgozók földtulajdonhoz jutnának, ez európaellenes.
A római szerződés aláírása óta minden európai támogatás a magánparaszti birtokok támogatására jön, és ha Magyarország egyszer az Európai Unió tagja lesz, kizárólag ezen a címen lehet a brüsszeli kasszából a mezőgazdaság számára pénzhez jutni. Így sem gazdasági társaság, sem szövetkezet egy fillért nem fog kapni az Európai Unió kiegyenlítési kasszájából. Most indítjuk el azt a folyamatot, hogy az Európai Unióhoz csatlakozva Magyarország a legkisebb támogatások elvéhez jusson, amikor teljes jogú tag lesz. Ezért ellenezzük mi a kormánynak azt a benyújtott javaslatát, amely megnyit egy olyan kaput, amelyik az egész európai földkérdés megoldásában évtizedek óta ellenkező irányba megy.
Az elkülönült tulajdonos szempontjából minket nem vigasztal az sem, hogy az magyar vagy külföldi, miután látjuk, hogy a magyar tulajdonos esetében is fennáll az az alapvető probléma, hogy ma 30-40-70 millió forintot az a 3-5 hektáros magyar gazda nem fog tudni kivenni földvásárlásra és gépvásárlásra, ha ehhez nem kap állami támogatást. Ebben az esetben a privatizációban nyertes kereskedelmi és ipari tőkés társadalom fog földet vásárolni, amely ugyanúgy idegen lesz végül is a magyar parasztságtól, mint akár a külföldi, akár a jogi személyiségű gazdasági társulás vagy szövetkezet.
(11.30)
A szövetkezetnél mi a szövetkezeti tagok földhöz jutását támogatjuk, és ha az úgy gondolja, hogy a szövetkezetben találja meg a boldogulását, ám menjen be a földjével a szövetkezetbe, de ne kárhoztassuk örök időre bérmunkára a szövetkezeti dolgozókat, ráadásul még az európai uniós támogatások lehetőségétől is megfosztva.
Egyébként, ha már Európai Unióról beszélünk, számos országban az Európai Unió jogrendjében, ha ilyen természetű tulajdonlás és árutermelés van, a törvény erejénél fogva azt nem szövetkezetnek, hanem gazdasági társaságnak nevezik. Ne találjuk fel azt a fából vaskarikát, hogy szövetkezetnek nevezünk egy gazdasági társaságot!
Az igazi vitát, azt hiszem, akkor érthetjük meg, ha a múlt héten egy nagyon apró kis médiahírként megjelent bolgár földtörvény vitájára egy kicsit odafigyelünk. Mi történt Bulgáriában? Az új bolgár parlament, amelyben konzervatív többség van, elfogadott egy földtörvényt, szóról szóra azt, amit itt most a kormány szeretne elfogadtatni a külföldi, belföldi társaságok, jogi személyiségek földtulajdonlásáról. A rádió, a Magyar Rádió híradásából önök is értesülhettek, hogy ez ellen eszméletlen nyomulásba kezdett a Bolgár Szocialista Párt. Ebből számomra világossá vált, hogy itt nem ideológiai kérdésről van szó. Nem arról van szó, hogy a bolgár szocialisták másképp képzelik az Európai Uniót, mint a magyar szocialisták, hanem arról van szó, hogy ott ők vannak ellenzékben, itt pedig kormányon vannak ugyanazok. Itt jön elő az a kérdés, hogy az egész dolog mögött a magyar föld jelenlegi fantasztikusan alacsony ára húzódik meg. Mert akit ma földhöz tudunk juttatni, az három-öt éven belül olyan mértékű extra profithoz jut, amely nem a mezőgazdasági termelésből, hanem az európai árszint kialakulásából adódik. Itt nem szövetkezetekről, nem gazdasági társaságokról, hanem egy klientúra megfizetéséről van szó. Ugyanez van Bulgáriában, csak ott az önök ellenzéki pozíciója teszi lehetővé, hogy ezt ellenezzék, mert ott a konzervatív kormány klientúrája fogja lenyúlni azt a pénzt, amelyet, ha itt ez a törvény átmegy, Magyarországon egy más típusú klientúra fog zsebre vágni.
Ezért nekünk az az alapállásunk, hogy elsődlegesen a magyar mezőgazdaságban gazdálkodó embereket kell igen erős állami eszközökkel - ami egyébként, kiszámoltuk, nem fantasztikus és lehetetlen: húszmilliárdos éves költségvetési terhet jelent - földhöz juttatni, és amikor Magyarországon kialakult az európai árszintnek megfelelő földpiac, akkor lehet ráereszteni a piacot. Ezért nekünk valóban az a megérzésünk, hogy a mai állapotban sokkal egyszerűbb és tisztább volna az ellenzéki kezdeményezésre adott választ megkérdezni a néptől, bár remélem, hogy akármilyen kérdésfeltevés mellett a társaságok földtulajdonlását a magyar társadalom el fogja utasítani. De ha biztos NATO-szavazást akarunk, én sem tudok jobbat javasolni: gondolja meg a tisztelt kormány, hogy ezt az egész földtörvény-ügyet leveszi a napirendről, és legalább a választásokig most békén hagyja, hogy a földtulajdonlás kérdésében ezt a rendkívül nagy problémát felvető törvényjavaslatot nem erőlteti az Országgyűlésben.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
