DR. SZIGETHY ISTVÁN

Full text search

DR. SZIGETHY ISTVÁN
DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai vita vége felé néhány általánosabb mondatot szeretnék a törvényről szólni, hiszen kiemelkedően fontos javaslat áll az Országgyűlés előtt.
Ez ugyanis az a terület, ahol az igazságszolgáltatás a lehető legközvetlenebbül hat a gazdasági életre, ezen keresztül az ország gazdagságára, valamennyiünk életszínvonalának alapjára. Ebben az összefüggésben kell ezt a törvényjavaslatot tárgyalnunk. Nagyon jó, hogy egy pozitív vita végén vagyunk, legalábbis a mai napot illetően; a gyors és szakszerű cégbírósági eljárás ugyanis növeli a gazdasági élet jogi biztonságát, másrészről pedig megnehezíti a gazdasági visszaéléseket.
Többek között Dornbach Alajos beszélt arról, hogy egy ilyen módosítás gyakorlatilag a fantomcégeknek a gazdasági életben való garázdálkodását, visszaéléseit majdnem ki tudja szűrni. Ebben az összefüggésben szeretnék beszélni egy olyan tényezőről, amelyik kapcsolódik a Szász Domokos által felvetett működőképesség kérdéséhez, de bizonyos értelemben kapcsolódik a Bánk Attila által felvetett egyik fontos kérdéshez is, az anyagi feltételek biztosításához.
A törvény valóban akkor képes működni, ha ennek a feltételei adottak. Ha fél évvel ezelőtt tárgyaljuk ezt a törvényjavaslatot, állítom, a vita nagy része arról szólt volna, hogy ez a törvényjavaslat kivitelezhetetlen. Ennek a legfontosabb indoka az lett volna, hogy az ország gazdasági életében kulcsszerepet játszó fővárosban, ahol a gazdasági társaságoknak a jelentős része tevékenykedik - és a gazdasági súlya ennél még nagyobb -, a cégbírósági eljárások kezdettől fogva, hónapról hónapra nagyobb mértékben húzódtak, minden hónapban növekedett a restancia. Május 1-jére ez a felhalmozódott elmaradás 54 ezer darabot ért el.
Úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben nem elégséges az, amiről Bánk Attila beszélt; nem elégséges a pénz, ami Montecuccoli óta ezeknek a kérdéseknek általában a megoldása.
Igaza van Szász Domokosnak, hogy ezeket a technikai eszközöket minél nagyobb mértékben alkalmaznunk kell. Azonban hangsúlyoznom kell azt, hogy a személyi feltételek biztosítása ugyancsak kiemelkedően fontos.
Hankó Faragó Miklós a felszólalásában arról beszélt, hogy Sárközy Tamás professzor úr segítői, az Igazságügyi Minisztériumban a törvény előkészítésében közreműködők milyen kitűnő munkát végeztek - ez így igaz. Ez azonban csak a törvényhozási oldala ennek a kérdésnek; a szervezési oldalról végrehajthatóvá kellett tenni a törvényt.
Ennek keretében meg kell emlékeznem arról, hogy a fővárosi cégbíróságban bekövetkezett változások igenis bebizonyították, hogy szervezőkészséggel, egyéni kreativitással, a számítástechnikai eszközöknek a bátor alkalmazásával - és folytathatnám még ezeket a pozitív tulajdonságokat - reménytelen helyzetből is meg lehet oldani feladatokat. Ehhez természetesen kellett a külső anyagi támogatás, kellett az anyagi feltételek biztosítása, de a személyi oldal nélkül ez megvalósíthatatlan lett volna.
Augusztus végére - miközben folyt a nyári szabadságolás, és 18 ezer, azóta beérkezett ügyet is elintéztek - 24 százalékára, 13 ezerre csökkent a cégbírósági elmaradásoknak a száma. Rendkívül impozáns teljesítmény! Miközben az egész cégbíróság apparátusát feltétlenül dicséret illeti, fontosnak tartom, hogy megemlítsük itt dr. Zumbok Ferencnek, a fővárosi cégbíróság megbízott elnökének a tevékenységét is, hiszen az ő munkába állásától kezdődően változott meg a folyamatosan negatív trend, és hirtelenjében kiderült, hogy ami megoldhatatlannak látszott, az megoldható. Én úgy gondolom, erre a megemlékezésre feltétlenül szükség volt, mert az egész törvény végrehajtása szempontjából ez egy kulcskérdés.
Én azt hiszem, hogy ha az anyagi és a személyi feltételeknek a további jó összehangolásával a többi cégbíróságon is - ahol egyébként ilyen nagy mértékű restancia nem gyűlt össze, mint Budapesten - a törvényhez a megfelelő feltételeket biztosítani lehet, akkor a mostani törvényben garantált új feltételek - hogy valóban az igazságszolgáltatás által ellenőrzött cégek vegyenek részt a gazdasági életben - biztosíthatóak lesznek. És ha ez így van, akkor az igazságszolgáltatás nagymértékben közreműködik abban, hogy a Magyarország gazdasági életében beindult kedvező változások még erősebben hassanak.
Én úgy gondolom, ezért mind a törvény, mind a végrehajtás előkészítőinek csak köszönet jár, és ezt az Országgyűlés részéről ki kell fejeznünk, mert ez az egész ország gazdasági élete szempontjából rendkívül lényeges kérdés. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me