SZABÓ RUDOLFNÉ DR.

Full text search

SZABÓ RUDOLFNÉ DR.
SZABÓ RUDOLFNÉ DR., a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság 9 igen szavazattal és 1 tartózkodással a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. számú törvény módosítására vonatkozó javaslatot általános vitára alkalmasnak találta.
A bizottság elismerését fejezte ki a törvény jelenlegi módosításával kapcsolatosan, mivel egyrészt a stabilitásra és a kiszámíthatóságra való törekvés jegyében készült, másrészt a módosítások már nem az adóterhek növelését célozzák, hanem előtérbe kerültek a kedvezmények. A módosítás elő akarja segíteni - mint az már elhangzott - a nyugdíjreform megvalósítását, és a még ezután sorra kerülő, közhasznú szervezetekről szóló törvényjavaslatnak megfelelően, azzal szinkronban kívánja módosítani a személyi jövedelemadózást; végül a belső jogharmonizációval kapcsolatosan is tartalmaz módosításokat.
A személyi jövedelemadóhoz fűződő változások leglényegesebb csomópontjai a nyugdíjreformmal kapcsolatosak. Közismert, hogy országgyűlési határozat született arról, hogy a nyugdíjrendszer átalakítása nem eredményezheti sem a munkaadók, sem a munkavállalók terheinek növekedését. 1998. évben a nyugdíjreform önmagában nem jelent a lakosság számára tehernövekedést, tehát nem is lenne ellentételezési kötelezettség. Ennek ellenére a kormány a nyugdíjreform induló évéhez kapcsolja a kedvezményrendszer megjelenését, részben egyes kedvezmények növelésével, részben új elemek bevezetésével.
Problémaként merült fel viszont a bizottságban, hogy a módosítás nem egységesen kezeli a társadalombiztosítási és a magánnyugdíjakat kifizetéskor; az előbbiek adómentességet élveznének, míg a magánnyugdíjaknál 10 százalékos lesz az adóteher. Az előterjesztő válasza szerint bruttó módon állapítják majd meg a tb rendszerében is a nyugdíjakat, de ezek a kifizetések legfeljebb 15 év múlva válnak tömegessé, szabályozásukra még van idő. A magánnyugdíjpénztárban azonban már a közeljövőben is előfordulhat, hogy például halálozás miatti kifizetésre kerül sor. Tehát a magánnyugdíjpénztár kifizetése szolgáltatássá válik, és így szükséges az adójogi kezelése.
A törvénymódosítás egyéb jövedelemnek tekinti, és a számítások szerint a 80 ezer forintos jövedelemnél körülbelül 10 százalékos lesz az adóteher, míg az alacsony jövedelmeknél nem lesz adóteher. Az előterjesztő válasza nem volt egészen megnyugtató a javaslat e részét kifogásoló MSZP-s képviselő számára, további átgondolást kért ez ügyben.
Külön érdeklődésre tartott számot a termőföldek bérbeadásával kapcsolatos adózás is. A termőföldek bérbeadásából származó jövedelmek önkormányzati hatáskörbe kerülnek, remélve, hogy ezáltal majd növekszik a befizetések hatékonysága. Elő akarja segíteni azonban azt is, hogy a kisparcellák ne maradjanak parlagon, és ne köttessenek zsebszerződések.
Végezetül: igen kedvező fogadtatásra talált a bizottságban a közhasznú szervezeteknek pénzben és természetben nyújtott támogatások adóalap-kedvezményben való részesítése, mely azt a célt szolgálja, hogy a közhasznú szervezetek megalapozottsága, ezáltal jelentősége, szerepe növekedjék, és így nagyobb lehetőség nyílik arra, hogy foglalkoztató szervezetek is létrejöjjenek.
Mindezek alapján megismétlem, hogy a bizottság általános vitára alkalmasnak tartja a törvénymódosítási javaslatot; ellenzéki vélemény ez ügyben nem hangzott el.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me