DR. SEPSEY TAMÁS

Full text search

DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Lenne egy ügyrendi javaslatom, egyben Szász Domokos képviselőtársamnak, aki bár elég régen képviselő, mégis inkább a felszólalásával húzta az időt a módosító javaslatok beadása végett, ahelyett hogy kérte volna az elnököt, hogy mondjuk, holnap zárja le az általános vitát, és technikailag meg lehetett volna tenni, hogy ezalatt beadja a módosító javaslatokat.
A felszólalásának három részéhez viszont okvetlenül megjegyzést kell fűznöm. Az egyik, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy meglehetősen reklámízűnek tűnt, hogy képviselőtársam hosszasan dicsérte a Szerencsejáték Rt. jelenlegi vezetését. Én úgy gondolom, hogy egy általános vitában erre nincs szükség.
Másrészt a gépi lottószelvény-feldolgozásnak a bevezetése a korábbi vezetésnek volt az elhatározott szándéka, tehát a dicséret e tekintetben őket illeti.
Harmadsorban pedig, hogyha képviselőtársam elégedetlen azzal, hogy az ellopott gépjárművekkel kapcsolatos számítástechnikai feldolgozás meglehetősen döcögve haladt a Belügyminisztériumban, akkor inkább a Szabad Demokraták Szövetségének jelenlegi elnökét, aki egyben belügyminiszter, egy taggyűlésen kérdezze meg, hogy mi a probléma, ne pedig itt egy általános vitában hivatkozzon erre.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me