DR. SEPSEY TAMÁS

Full text search

DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. A vita ezen szakaszában az 5. és a 9. pontban levő módosító javaslatokhoz szeretnék hozzászólni.
Az 5. pontban javasoltam, hogy aki ugyanazon jelöltet többször ajánlotta, annak ne az összes ajánlása legyen érvénytelen, hanem egy ajánlása érvényes, az összes többi nyilvánvalóan érvénytelen. Úgy véltem, hogy ennek az indokolását nem kell bővebben kifejtenem, ugyanis éppen a népszavazás kezdeményezéséről szóló törvény alapján könnyen elképzelhető - miután ezeket a szabályokat kell a népszavazás-kezdeményezésnél a támogató aláírások számítására is alkalmazni -, hogy az országban számtalan helyen támogató aláírásokat gyűjtő emberek esetében előfordul, hogy valaki két vagy három helyen is aláírja és aláírásával támogatja a népszavazási kezdeményezést. Erről nyilvánvalóan a gyűjtők nem tudhatnak. Miért sújtjuk őket azzal, hogy az illető összes ajánlása érvénytelen? Ha meg lehet állapítani, hogy ugyanaz a személy többször ajánlott valakit, vagy támogatott egy népszavazási kezdeményezést, feltételezhető, hogy az akarat valóban megfelelt annak, amit kinyilvánított. Jelen esetben ezt az akaratnyilvánítást egyszer figyelembe lehet venni.
A 9. pontban ennél valamivel fajsúlyosabb kérdést feszegetnék. Nevezetesen, hogy egyfokú bírósági rendszert kíván bevezetni a javaslat a választási eljárások során történt törvénytelenségek vagy visszaélések kivizsgálására. Nagyon súlyos ügyekben hoz döntést a bíróság: megsemmisíthet választási eredményt, újra elrendelhet szavazást.
A polgári büntető ügyekben természetes a kétfokozatú rendes jogorvoslat, azon felül pedig még a rendkívüli jogorvoslat lehetősége is. Értelemszerűen nem lehet nagyon hosszú ideig bizonytalanságban hagyni a szavazókat, nem lehet hosszú ideig egy-egy szavazás eredményét lebegtetni. De miután a bíróságok nem tévedhetetlenek olyan alkotmányos intézményekkel kapcsolatos kérdésekben, mint amilyen a szavazás eredményének a megállapítása, véleményem szerint szükséges a választási területi szervek fórumát követően nem egy egyfokozatú bírósági jogorvoslati rendszer bevezetése, hanem egy gyorsított, sommás eljárással döntő, de mégiscsak kétfokozatú bírósági rendszer működtetése.
Köszönöm szépen a figyelmüket.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me