DR. SEPSEY TAMÁS

Full text search

DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Köszönöm szépen. Jó lett volna hallani a nagyhalakat, mert a kérdésem arra irányult. Most meg kell előlegeznem a bizalmat, hogy önök azok ellen is föl akarnak lépni. Csak akkor azt indokolja meg nekem, igen tisztelt miniszter úr, hogy három éve miért folytatok szélmalomharcot, hogy az APEH célvizsgálatot tartson azon befektetők esetében, akik vásárolt kárpótlási jeggyel vettek részt a privatizációban. Három éve nem tudom elérni, hogy akik az 1000 forintos kárpótlási jegyet három-négyszáz forintért vették meg, és 1740 forintért számolta el nekik az állam a privatizációban, a különbözet után fizessék be az államot megillető jusst. Százmilliókról, esetleg milliárdokról van szó.
Én nem vitatom, hogy a kisvállalkozók esetében is érvényesíteni kell a jogszabályokat - ezt támogatja is a Magyar Demokrata Fórum -, de mindenkire nézve kötelező a jogszabályok betartása, és az állam feladata, hogy mindenkivel szemben érvényesítse is a jogszabályokat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Ezt szeretném elérni, tisztelt miniszter úr.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me