DÖGEI IMRE
DÖGEI IMRE
DÖGEI IMRE (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság 1997 március havában Nagykőrösön, a református gimnázium előadótermében tartotta ülését, amelyen részt vett Hegedűs Lóránt református püspök úr is, aki tájékoztatta a bizottságot, a tanárokat, diákokat az állam és az egyház közötti kapcsolatokról, valamint az állami és az egyházi iskolák támogatottságáról pénzügyi vonatkozásban, ecsetelte azt a diszkriminatív helyzetet, ami az állami és egyházi iskolák között rendkívüli feszültséget jelent.
Köztudott, hogy az egyház kezelésében lévő iskolák, főiskolák, egyetemek jóval kevesebb összeget kapnak, mint az államilag finanszírozott általános iskolák, főiskolák és egyetemek. Ezen diszkriminatív intézkedés szinte az ellehetetlenüléshez vezethet. Ennek megakadályozására püspök úr és a bizottság több tagja is kitért, hogy ezt a lehetetlen helyzetet egyenrangúvá kell tenni, hiszen mindkét helyzetben lévő iskola célja az ifjúság tanítása, nevelése, nemzeti vonalban való felkészítése a keresztény értékrend szerint, főleg az egyházi iskolák tekintetében. Horn Gyula miniszterelnök úr azóta rádióbeszédében kijelentette, hogy ezen differenciát a költségvetés a helyére teszi, azaz attól függetlenül, hogy egyházi vagy állami iskola, mindkét iskolatípusnál egyenlő arányban kívánja rendezni az anyagiakat.
Látogatásunk során megtekintettük mindazon intézményeket, amelyeket az egyház finanszíroz, mint fenntartó és példás rendet, fegyelmet és kiváló hozzáállást tapasztaltunk úgy a diákok, mint a tanári kar részéről. A gimnázium főigazgatója, Nagy István lelkész úr nyilatkozatában többször kifejtette az anyagi gondokat az iskola fenntartásával kapcsolatban. A miniszterelnök úr kijelentése egy reményt ad az iskola fenntartójának, hogy végre sikerül országos szinten rendezni az egyházi iskolákban ezt az anyagi anomáliát. Véleményem szerint "az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó" - régi magyar közmondás szerint. Kiállja-e a miniszterelnök úr kijelentésének próbáját?
Az ott-tartózkodásunk alatt megtudtuk a főigazgató úrtól, hogy az iskola tanulóiból egy előadócsoport működik, amely felvállalta, hogy előadja Tiszaladányi Jeremia címen 36 fiatal kálváriáját a szovjet Gulagon. Ezt a megjelenítést, amit ott hallottunk, tett követte 1997. április 10-én Törökszentmiklóson, ahol is ez a csoport bemutatta ezt a kétségbeesett helyzetet, amit 1945 tavaszán az a tiszaladányi 36 fiatal - 16-20 év közötti fiúk és lányok - érzett, amikor két hétre történő munkára kivitték őket a Szovjetunióba, a bányába dolgozni. Amikor összegyűlt ez a 36 fiatal a tiszaladányi községházán 1945 tavaszán, a helyzetkép hirtelen megváltozott, ezt a fiatal társaságot rögtön körülzárták a szovjet katonai egységek, és a legdurvább módon marhavagonokba rakták őket.
Akkor már érezhető volt a fiatalok között fellépő kétségbeesés, amelyet ezek a nagykőrösi diákok április 10-én bemutattak. Eddig már több helyen bemutatták az országban azt a kétségbeesést, amit ezek a kihurcolt fiatalok átéltek, a nagykőrösi református gimnázium tanulói - szintén fiúk és lányok vegyesen - nagyon őszintén, tökéletesen és megrázóan adták elő az ott felmerülő helyzetet, amely két hét munka helyett 16 hónapra terjedt ki, a legembertelenebb körülmények között. Ezt az elmondottak alapján hiteles források, még az élő személyek elmondása alapján állították össze. A szálláshelyeik, a munkakörülményeik szinte elviselhetetlenek voltak, hiszen többen közülük nem bírták a szenvedést, a megpróbáltatást, a rendkívül rossz körülmények következtében életüket is vesztették. Nem tudták újra viszontlátni hazájukat, szüleiket, testvéreiket, akik az elbúcsúzásnál Tiszaladányban hiába kiabáltak, ordítottak segítségért, hogy ne vigyék el gyerekeiket, sajnos, ez mind megtörtént.
Most, amikor hazánk - zárójelben mondom - már nem ünnepli felszabadulását, de éppen most lenne aktuális, hogy az ország széles rétege, az egész magyar nemzet társadalma - nemcsak azok, akik végigszenvedték ezt a megaláztatást, ezt a kálváriát, hanem mindenki - megismerhesse ezt a vallomást, amit ez a nagykőrösi csapat oly hitelesen és megrázóan bemutatott.
(20.20)
Amikor ötven év távlatából végignézzük és végighallgatjuk ezt az eseményt, akkor elgondolkodóvá válik az ember: hogyan volt ez lehetséges, hogyan merték az emberi jogokat, egy fiatal nemzedékhez tartozó csoportot ilyen embertelen körülmények közé vinni és sodorni? Most, amikor Magyarország az évezred küszöbéhez érkezik, ezt a szívet megrázó élményt mindenképpen látnunk kell, látnunk kellene valamennyiünknek. Ezzel tartozunk a jelennek és ezen kornak: az ötven év előtti valóságot feltárni és bemutatni.
Most, amikor a késő esti órákban ezt itt, a parlamentben, elmondom - szinte a jegyzőkönyv számára -, de el kell mondanom... És kérem a Magyar Televíziót vagy a Magyar Rádiót, hogy ennek a református gimnáziumnak adja meg a lehetőséget, hogy ezt a rekviemet, amit úgy hívnak, hogy Tiszaladányi Jeremia, az egész ország láthassa. A főigazgató úr elmondása alapján a televízió valahogy el akar ettől zárkózni. Innen, e helyről, az ország nyilvánossága előtt kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy ezeknek a fiataloknak, akik vállalkoztak erre a nem könnyű feladatra, tegye lehetővé e mű bemutatását. Hisz valamennyi szóból, amit kiejtenek, kicsendül a táj jellegzetessége, hite, annak próbája a reménységhez vezető útra.
Úgy is mondhatnánk, hogy a hit próbája, hisz ezek a fiatalok odakünn, ezek között a lehetetlen körülmények között az Istenbe vetett hitükről nap mint nap tanúbizonyságot tettek, és kérték az egek urát, hogy: csak még egyszer haza tudnék menni! Amikor végre tizenhat hónap után hazajöttek, akkor a tiszaladányi elöljáróság olyan instrukciókkal látta el őket, hogy ne merjenek róla beszélni, ne mondják el senkinek, hogy min mentek keresztül. Mert ezek a vagonok újra vissza is tudnak fordulni velük, és a kálváriájuk újrakezdődhet. Éppen ezért, a megfélemlítés hatására nem volt szabad beszélni róla.
Egy-két évvel ezelőtt azonban megfogalmazódott a még élő személyek gondolata alapján, hogy az ott átélt borzalmas élményeket közreadják, és ezeket a csodálatos és rendkívül hátborzongató élményeket, tragédiákat a nagykőrösi református gimnázium diákjai előadták, bemutatták.
Ismételten kérem a tisztelt Országgyűlés jegyzői irodáját, hogy mindannyian, akik a parlament széksoraiban helyet foglalunk, hogy a Magyar Televízió engedje meg, hogy ezt a Tiszaladányi Jeremiát, azaz rekviemet engedélyezze és bemutassa. (Sic!) Nekünk, a Magyar Országgyűlés képviselőinek, felelősségünk van az elmúlt időszakról: ha megkésve bár, de törve nem, helyére tenni, bemutatni és lehetőséget adni a kegyetlenségek feltárására.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, a Ház elnökét, hasson oda, hogy ez a mű minél hamarabb széles körben bemutattassék. Köszönöm türelmüket, hogy meghallgattak, hogy ezt elmondhattam.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
