DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS
DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS
DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS (MSZP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Országgyűlési Biztosok! Tisztelt Ház! Azt hiszem, így a vita vége felé - figyelve az egész menetet - az egész általános megállapítás úgy is szólhatna, és fog is szólni, hogy a kollégáimmal együtt nyilván sok-sok megalapozottsággal egyfajta örömbaldachint szövögettünk a mai délelőtt. Ennek tényleg sok-sok alapja van, hiszen való igaz, hogy ha az első másfél év tevékenysége egy új intézmény életében - ha először kerül a Magyar Országgyűlés elé - ilyen minőségű anyagokkal van alátámasztva, erre minden okot megad. De azt hiszem, a vita vége felé egy picit azokhoz is csatlakoznék, akik felbillentették, fellebbentették ezt a baldachint, és mögé is néztek. Miért mondom ezt? Azért, mert bármilyen rövid is a hivatal jelen története, mégis volt előzménye, és erről az előzményről is szeretnék szólni, már csak azért is, mert úgy érzem, hogy mint minden újat általában, az ombudsmani hivatalt, az ombudsmanok személyiségét és tevékenységüket egyfajta félelem előzte meg.
Magam az első demokratikus magyar ciklusban kívülről figyelhettem a parlament munkáját, és akkor magánemberként - ha úgy tetszik - az fogalmazódott meg bennem, hogy bár egy igen erős demokratikus erkölcsi kényszer hatására '93-ban megszületett egy - itt ma elhangzott - jó törvény, de mégis valamilyen láthatatlan erő igazgatása következtében egyszer csak nem sikerül megválasztani azokat, akik arra hivatottak, hogy a törvényt tartalommal - a gyakorlat oldaláról - töltsék meg. Akkor az emberben megvolt az a félelem, hogy vajon képes lesz-e majd működni a törvény után egy hivatal, amely arra hivatott, hogy egy egészen más logikán keresztül nézze az igazgatás szerveit és másokat is. Márpedig egy nyiladozó, fejlődő, kezdődő demokráciában egy ilyen intézményrendszer megteremtése nemcsak elviekben, hanem a gyakorlatiakban is fontos.
Azt hiszem, a második ciklusban is nyomon követhettük ezt a típusú félelmet. Élénken emlékszem arra, amikor két évvel ezelőtt - talán egy kicsit előbb - e Ház falai között éles vita zajlott arról, hogy vajon elárasztják-e majd a magyar állampolgárok a nyiladozó hivatal munkatársait oly mennyiségű munkával, aminek hatására egyszerűen össze fognak omlani. Élénken emlékszem arra, hogy a kisgazdák frakcióvezető ura is jeleskedett ebben; és hadd mondjam, hogy a mai napon hallottam egy nagyon példaadó önkritikát e tárgyban Isépy képviselő úr szájából - nagyon örültem volna, ha hasonló kritika elhangzott volna mástól is. Magam - akkor részt véve - azt mondtam, hogy nem ettől kell félni, hiszen a példa, amire hivatkoztak, Lengyelországban egész más történelmi időszakban vette kezdetét; egy olyan időszakban, amikor az állampolgárok számára a demokrácia hiánya miatt éppen ez volt az egyedüli intézményi szelep. Ez volt a valódi magyarázata annak, hogy oly mennyiségű iratanyag keletkezett nagyon rövid idő alatt, amire itt hivatkozva egy picit olyan hátsó íze támadt az ember szájában a dolognak, mintha mégsem lenne annyira kívánatos ez az intézmény az új magyar demokratikus intézményrendszer között.
Azt hiszem, most itt a mai napon annak örülhetünk, hogy ezek a baljóslatok, egyfajta piciny katasztrófa-forgatókönyvek, nem váltak valóra, hanem ez az első másfél év több mint 10 ezer - ki hogyan számolja -, majdnem 12 ezer konkrét, papírra vetett ügyet, sok-sok vizsgálatot, jelentést és ajánlást hozott. De akkor, ha most megint felbillentem az előbb említett baldachint, azt kell mondjam: elgondolkodtató a jelen és a jövő szempontjából még inkább, hogy vajon hogyan ítélhetem meg ezt a 10-12 ezres számot. Nyilván önhittség lenne azt mondani, hogy ez a régi lengyel szituációhoz viszonyítva keletkezett szám arról tanúskodik, hogy nálunk minden ragyogóan működik. Itt ma a kollégáink számos esetben mondtak konkrét eseteket, amelyekben arra hívták fel a figyelmet, hogy persze e számadat tökéletesen elegendő arra, hogy e hivatal friss működése, rövid idejű működése ellenére a szükségességét a demokratikus intézmények sorában tökéletesen igazolja, méghozzá feketén fehéren.
Ugyanakkor azt hiszem, hogy ha egy más működés felől közelítem ezt a számadatot, akkor az a következtetés is levonható, hogy e számadat valószínűleg lehetne nagyobb is. Hegyi Gyula kollégám utalt olyan problémákra, amelyek vizsgálata szerintem e vita hatására valószínűsítem, hogy az országgyűlési biztosok részéről új tematikaként fog megjelenni, és talán egy év vagy másfél év múlva e Ház falai között már ajánlások is születhetnek arról az oldalról.
Ugyanakkor szeretném elmondani, hogy természetesen az esetszámok ilyen erőteljes középpontba állítása számomra semmi mást nem akar jelezni, mint azt, hogy a szükségesség mellett most a jövőről is beszéljünk egypár szót. Azt hiszem, a legnagyobb hiba, amit elkövethetnénk itt és most mindnyájan, az az lenne, ha elégedetten hátradőlnénk - ki melyik székében -, és azt mondanánk, hogy uraim és hölgyeim - mint ahogy mondjuk is -, nagy tisztelet és köszönet az ombudsman uraknak és hölgynek. De egy bizonyos: van mit tennünk!
Csak két nagyon konkrét példát szeretnék erre felhozni. Az egyikkel úgy találkoztam, mint egy javaslat egyik önálló előterjesztője: ez a kényszerbérlet története és a kényszerbérlők helyzetének rendezése. Meg kell mondjam, hogy kissé nehézkesen alakul a történet parlamenten belüli rendezésének folyamata, és ez azt az előbbi, a múltban erőteljesebben hangsúlyozott kettősséget látszik visszaigazolni a jelenben. Ugyanakkor nem nagyon szeretnék egyetérteni Csapody képviselőtársam azon megjegyzésével, amely szerint a kisebbségi parlamenti képviselet megjelenése vonata már elment volna. Azt hiszem, hogy ebben is meg lehetne próbálni tenni még valamit.
Amit a jövőre a legfontosabbnak látnék, az a következő: a saját tapasztalatom azt mutatja, hogy a továbbiakban komolyan kell tennünk azért, hogy a hivatal létét, a hozzá fordulás tartalmát, lehetőségét továbbra is - nyilván a mai nap is megtette ebben a maga szerepét - komolyan propagálni kell. Néha meglepő helyeken találkoztam azzal, hogy egyszerűen nem is tudtak a működés második évében sem arról, hogy a hivatal létezik. Azt hiszem, ez a mai nap tényleg sokat segít ezen apró, de létező, méghozzá komoly korlát leküzdésében. Tisztelettel szeretném kérni a parlamentet, hogy egyik intézményét a saját tagjai és a nyilvánosság előtt is sokkal erőteljesebben próbálja ismertségi helyzetbe hozni. Azt hiszem, hogy ez a következő időszakban a napirendről nem levehető feladat.
Végül szeretnék csatlakozni ahhoz a kéréshez, kormánypárti képviselőként is, amely a mai napon úgy hangzott el e pulpitusról, hogy meg kell erősíteni az intézmény hivatalát, körülményeit, feltételeit, financiálisan is - teljesen egyértelműen. Miért mondom ezt?
(14.00)
Azért, mert az a jelentéssor, az a hangulat, ami itt volt, nagyon szépen igazolta azt, hogy a demokráciában egy ilyen típusú intézményre szükség van; de szükség van a demokrácia egész intézményrendszerének a további erősítésére és benne e fiatal ág, ha úgy tetszik: pozitív diszkriminatív fejlesztésére még inkább. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
