BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásomban - amely tényleg egy hosszú általános vita figyelemmel kísérése után hangzik el - a reklám szerepéről szeretnék beszélni, arról, hogy szeressük-e a reklámot és arról, hogy hol ne szeressük, tehát hol lehet esetleg indokolt, hogy megtiltsák a reklámot.
Abból indulok ki, több olyan hozzászólás is volt ebben a hosszú vitában, amelyben szóba került, hogy elönt bennünket a reklám, elhangzott egy ilyen aggódó fogalmazás, aggódó fogalmazások a reklámmal kapcsolatban. Nagyon sokszor - így még részben ma is - egyfajta negatív, elítélő felhanggal beszéltek képviselőtársaink a reklámról. Ennek legélesebb példái voltak Pécsi Ildikó hozzászólása vagy a legutóbbi alkalommal Pokorni Zoltán felszólalása, aki különösen az iskolával kapcsolatban említette. De azért az egészben van egy egyfajta negatív felhang.
Azt hiszem, érdemes egy kicsit végiggondolni, hogy miért is vagyunk tele a reklámmal. Egy tanítványom a mai Németországban, akkor még Nyugat-Németországban volt, elmondta nekem sok-sok évvel ezelőtt, hogy ő szeret az NDK-ba járni, az akkori Német Demokratikus Köztársaságba járni - ha valaki már nem tudná, hogy mit takar ez a rövidítés -, mert ha ott végigmegy az utcán, nincs tele reklámmal a környezet. Emlékezzünk arra, ha valaki bekapcsolta a szovjet televíziót néhány évvel ezelőtt, amikor még lehetett fogni, akkor azt látta, hogy a szovjet televízióban nem volt reklám. Azóta van az orosz televízióban reklám, mióta ott is rendszerváltás volt. Ha valaki kezébe vette a Pravdát vagy az Izvesztyiját vagy a Neues Deutschlandot az NDK-ban, abban hiába kereste a reklámot.
Bizony a klasszikus, hagyományos, igazi szocializmusban nem volt reklám, és a közgazdászok - köztük az egyik legismertebb magyar közgazdász, Kornai János - fölhívták a figyelmünket arra, hogy mi is a különbség a hiánygazdaság és a piacgazdaság között.
Mind a két rendszerben a fogyasztónak meg az árunak meg kell egymást találni. Csak a szocializmusban, a hiánygazdaságban a fogyasztó tesz nagy erőfeszítéseket, hogy megtalálja magának az árut. Sorba áll, megkérdezi az ismerőseitől, járja a boltokat, hogy hol találja meg a neki szükséges árut. Tehát az információs erőfeszítést a fogyasztó, a vásárló teszi meg. A piacgazdaság abban különbözik ettől, hogy a piacgazdaságban az eladó tesz nagy erőfeszítéseket, információs erőfeszítéseket azzal, hogy a vevőt tájékoztatja a maga termékéről, hogy ő ilyen és ilyen termékeket kínál a kedves vevőnek - és ezt hívják reklámnak.
(22.00)
Hogy tele vagyunk reklámmal, ez annak a következménye, hogy megszűnt Magyarországon a hiánygazdaság, hogy Magyarországon mindent lehet kapni, és hogy Magyarországon a fogyasztó válogathat a rengeteg termék közül, és bizony az eladónak erőfeszítéseket kell tennie arra, hogy a maga termékét rátukmálja a vevőre. Vegyük észre, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez egy nagyon jó dolog. Jó, hogy túljutottunk a hiánygazdaság időszakán, és hogy az eladók, a gyártók, az importőrök nagy pénzekért arra kényszerülnek, hogy reklámozzák a maguk termékét, hogy el tudják adni nekünk, fogyasztóknak.
Még egy dolgot hozzá kell ehhez tenni. A szocializmusban azért sem kellett reklámozni, mert mindenki ismerte az összes forgalomban lévő terméket, hiszen az áruválaszték évtizedeken keresztül nem változott. Azt, hogy Moszkvicsot, Škodát, Wartburgot, Trabantot, később Zsigulit lehet kapni, ezt nem kellett reklámozni, mert évek óta ugyanazt a néhány autófajtát lehetett kapni, lehetett rá néhány évet várni, amíg az ember megkapta. Nem is volt Magyarországon autóreklám. Most meg tele vannak az újságok, a televízió az autók reklámjával, mert hiszen minden hónapban új típusok jelennek meg, és a reklám egyik legfontosabb feladata, hogy az új áruféléket, áruféleségeket, az új választékot bemutatja a kedves vevőnek, azt a terméket, amiről az nem is tudta, hogy létezik. S a piacgazdaság egyik legfontosabb hajtóereje az új termékek folyamatos megjelenése, és hogy ez valóban működjön, ehhez a fogyasztónak tudni is kell róla.
Tehát lássuk világosan: reklám nélkül nincs piacgazdaság, nem működhet a piacgazdaság, és jó dolog az, hogy nálunk van piacgazdaság, és jó dolog az, hogy nálunk van reklám. Ma ott tartunk Magyarországon a kilencvenes évek második felében, hogy a magyarországi reklámkiadások még mindig a legkevésbé fejlett nyugat-európai ország egy főre eső reklámkiadásainak a felét, a mellettünk levő Ausztria reklámkiadásainak az egyötödét teszik csak ki. Tehát Magyarország még mindig keveset, lényegesen kevesebbet költ reklámra értékben kifejezve, de Magyarország nemzeti jövedelme, GDP-je is jóval kisebb, mint a nyugati országoké. A magyar reklámkiadások elérik a GDP 1 százalékát - ez megfelel a legmagasabb nyugat-európaiakénak, Angliáénak vagy Görögországénak -, de tegyük hozzá, hogy ezzel Magyarországon, ahol a piacgazdaság is a legfejlettebb a volt szocialista országok között, a reklámkiadások is a legmagasabbak. Tehát Magyarország az egyetlen ország, ahol a reklámkiadások elérik a GDP 1 százalékát. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez sem baj; ez azt mutatja, hogy a magyar piacon a legélesebb a verseny, a magyar piac az, ahol az eladóknak leginkább meg kell küzdeni a fogyasztók kegyeiért. Tehát ez jó dolog, és örüljünk a reklámnak, mert a sorbanállást és a hiánygazdaságot váltotta föl.
Ugyanakkor az is tény - és erről szól az a törvény, amiről most beszélünk -, hogy a reklámot szabályozni kell különböző okokból - amiket most nem sorolok fel, mert kímélni akarom valamennyiünk idejét -, mert vannak olyan ritka területek, ahol korlátozni is lehet és kell a reklámot. Nagyon nyomatékosan szeretném hangsúlyozni, hogy nem egyszerűen a szólásszabadság és az információszabadság, hanem a gazdasági verseny szabadsága miatt ezzel nagyon-nagyon csínján kell bánni.
Hozzászólásom hátralévő részében két fölmerülő korlátozási lehetőséggel foglalkozom. Az egyik, amiről a múlt héten Pokorni Zoltán, ma pedig Tokaji Ferenc képviselőtársunk beszélt: az iskolákban való reklámozás kérdése; a másik kérdés, amiről a legtöbb szó esett ebben a vitában, az a dohányáruk és szeszes italok reklámozásának a korlátozása.
Kezdjük az iskola kérdésével! Nagyon kézenfekvően hangzik az, amit Pokorni Zoltán a múlt héten elmondott: mit keres az iskolában a reklám, tiltsuk be az általános iskolában és korlátozzuk a középiskolákban is a reklámozást. A dolog nagyon kézenfekvően hangzik, én mégsem tenném ezt. Nem arról szeretnék vitatkozni, hogy kell-e az iskolában reklámozni, mint ahogy arról sem szeretnék vitatkozni, hogy kell-e az utcán, kell-e az autóbuszon, kell-e az újságokban, és kell-e a televízióban reklámozni. A különböző reklámhordozóknak megvan a maga gazdája, és általában azt kell mondani, hogy akié az a reklámfelület, vagy képzeletbeli reklámfelület, vagy reklámozási lehetőség, reklámozási tér, az maga el tudja az esetek nagy többségében dönteni, hogy ott indokolt-e reklámozni. A kérdés, amiről most vitatkozunk, hogy kell-e ezt a törvényben tiltani.
Azt gondolom, nagyon kézenfekvően hangzik, de azért gondoljuk végig a következőt. Ki miatt akarjuk - akik akarják - az iskolában korlátozni a reklámozást? A gyerekek miatt. Mert azt gondolják, hogy óvni kell az iskolában a gyerekeket a reklámtól. Én azt gondolom, hogy tetszik, nem tetszik, a gyerek is vevő. Az iskolás gyerekek is ott vannak abban a sok milliós tömegben, akik a Magyarországon forgalomba kerülő árukat vásárolják. A gyerek is választ az áruk között, amelyeket neki a piacon felkínálnak. Az ő választását is befolyásolja az áruk között a reklám. És indokolt, hogy befolyásolja a reklám, amikor ő választ kétféle csokoládé vagy kétféle Barbie-baba között - ami itt szóba került -, akkor neki is szüksége van azokra az információkra a választásához, amiket hozzá a reklám tud eljuttatni.
Azt gondolom tehát, hogy nem magától értetődő, nem természetes dolog, hogy az iskolából általában ki kell zárni a reklámot, hanem alaposan végig kell gondolni, hogy az iskolában hol, milyen termék reklámját lehet indokolt korlátozni vagy kizárni, és melyek azok a termékek - például könyv, színház, ha tetszik csokoládé, tornacipő, de nem sorolom tovább -, amiket esetleg lehet az iskolában is reklámozni; nem akarom én ezt eldönteni, döntse el az iskola. Azt gondolom tehát, hogy általános korlátozás nem indokolt.
A másik kérdés: dohány, szeszes ital. Itt is az első gondolat az általános tilalom. Van is olyan módosító indítvány, Mező István képviselőtársunk nyújtotta be, hogy térjünk vissza a dohányáruk általános tiltásához. Nos, tisztelt képviselőtársaim, én mindenkivel egyetértek - és tevőlegesen egyetértek, mert a kezemben még nem volt cigaretta, és nem volt pohár sem, mármint olyan pohár, csak vizes pohár -, tehát egyetértek azzal, hogy az alkohol is meg a dohányzás is rendkívül káros. Az is igaz, hogy valamelyest a reklám is hozzájárul a dohányzásra és az italozásra késztetéshez. De azért vegyük észre, hogy abban a ma már említett országban, a Szovjetunióban, ahol a vodkának nem volt reklámja, azért a vodkafogyasztás elég magas szinten volt és van; és ahol a cigarettának sem volt reklámja, és a Szovjetunió lakossága a legmagasabb dohányfogyasztású országok közé tartozott, és valószínűleg tartozik ma is. Tehát nagyon jól tudjuk, hogy nem reklámkérdés a dohányzás és nem reklámkérdés az alkohol.
Sokan említették, előttünk áll az a kérdés, hogy mit lehet tenni és mit lehet tenni törvényi úton a nemdohányzók védelmében. Állítólag jön egy ilyen vonatkozású törvény. Nagyon meg kell gondolnunk majd, hogy mit teszünk ebben az ügyben. Azt gondolom, ez elsősorban nem törvényi szabályozás, hanem kampányok, kampányok és kampányok kérdése. Törvényi szabályozás kérdése is, dohányzók és nemdohányzók együttélésének szabályozása, és mint szenvedő alany értek ezzel egyet, de azért alapjában véve nem reklámkérdés.
Hadd tegyek hozzá még valamit: amíg van a dohányáruknak piaca - márpedig van piaca -, amíg a dohányzók sokféle dohánytermékből választhatnak, addig nem lehet kizárni azt, hogy ezen a piacon reklám is legyen. Nem azért, mert ez a dohánygyárak érdeke, hanem azért, mert ez a dohányosok érdeke is, hogy ők választhassanak, és a választásuknál a reklámot is figyelembe vehessenek.
Ezért azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy a dohányzás és a szeszes italok reklámjának az általános tiltása - ami sokáig névleg és valójában is megvolt nálunk - nem volna helyes. Elvileg nem volna helyes, de gyakorlatilag sem volna helyes. Amit itt tenni lehet, az az, hogy végig kell gondolni, hogy hol igen és hol nem, hol indokolt kizárni, megtiltani a dohányáruk és a szeszes italok reklámját.
(22.10)
Egyetértek azokkal - azt hiszem, először Szabad György mondta a vitában -, akik azt mondták, hogy különbséget kell tennünk az égetett szeszes italok és a bor, sör között. Tehát hol indokolt ezt korlátozni, és hol nem indokolt korlátozni.
Azt gondolom, hogy mára két dolog világossá és egyértelművé vált. A reklámnak három nagy területe van minden fejlett országban. Az egyik a rádióban és a televízióban való reklámozás. Nyugat-Európa országaiban az összes reklámkiadás körülbelül 30-40 százaléka esik a rádióra és televízióra, Magyarországon ennél is több, mintegy 50 százaléka. A másik az írott sajtó. Nyugat-Európában a reklámkiadások 50-60 százaléka esik az írott sajtóban történő reklámozásra. Nálunk az újságolvasás mértéke kisebb, és ezért csak körülbelül 30 százalék. Van az egyéb, elsősorban a szabadtéri és tömegközlekedési reklámozás. Ez az összes reklámkiadásnak általában mindössze 5 százaléka körül van.
A mi vitánkban felmerült mindjárt az elején; az első hozzászóló, Bretter Zoltán hívta fel a figyelmet arra, hogy a dohányzás és alkoholfogyasztás kérdésében a döntő kérdés a fiatalok kérdése. Tehát azt kell figyelni ebből a szempontból, hogy mi az, ami a fiatalokat elsősorban eléri. Azt hiszem, ebből a szempontból is konszenzus van abban, hogy a rádióban és a tévében ne legyen lehetőség dohányáruk és égetett szeszes italok reklámjára. Azt hiszem, abban is konszenzusra juthatunk, hogy az írott sajtóban legyen - eltekintve a címlapoktól, ahogy ezt a törvény jelenleg is tartalmazza -, tehát az írott sajtóban ne tiltsuk a dohányáruk és a szeszes italok reklámját. Azt hiszem, az alapvető vitakérdés az, hogy mi történjék a szabadtéri dohány- és szeszesitalreklámmal. A benyújtott törvényjavaslat ebben egyfajta megoldást tartalmaz, amely az iskolák környékéről tiltja ki. Hack Péter nagyon szellemesen mutatott rá, hogy ez egy eléggé álszent megoldás.
Azt hiszem, ha komolyan akarunk korlátozást, akkor általában a dohányáruk és az égetett szeszes italok szabadtéri reklámozását kell megtiltani, ami egy jelentős elmozdulás lenne a jelenlegi tényleges helyzethez képest. Ha pedig nem akarunk korlátozni, akkor azt kell mondani, hogy a korlátozást a rádióra és a televízióra korlátozzuk. Ebben a tekintetben is vannak már bent módosító javaslatok. Most nem akarok állást foglalni ebben a vitában, csak arra szeretném felhívni valamennyiünk figyelmét, hogy ez az igazi döntés. Azt hiszem, az egész reklámtörvényvitának az a legfontosabb döntési kérdése, hogy a dohányáruk és a szeszes italok szabadtéri reklámhordozókon és tömegközlekedésben való reklámozását megengedi ez a törvény majd a végleges formájában, vagy sem.
Végül egy utolsó megjegyzést szeretnék tenni ahhoz - az eredeti hozzászólásomon túllépve -, amit Kósa Lajos elmondott. Amit nyelvügyben elmondott, azt egy túlzó álláspontnak tartom. Az én ízlésemnek az felelne meg, ha rábízzuk a Philipsre, hogy angolul írja-e ki - mint egyébként az egész világon mindenütt -, hogy "Let's make things better", amellyel a magyar fogyasztók nagy többségéhez nem fog eljutni - mert aki nem tud angolul, ezt nem fogja megérteni. Azt is bízzuk rá, hogy a Grundig - "Grundig made for you" - szintén mindenütt angolul írja ki ezt a reklámot, vagy lefordítja. Úgy tudom, a nagy világcégeknek az az általános szokásuk, hogy mindenkihez igyekeznek nemcsak a saját nyelvén szólni, hanem a saját nemzeti ízlése és szokásai szerint szólni. Ha nem ezt teszi, ő jár vele rosszul. Döntse el ő, már csak azért is, mert nálunk nemcsak arra kell törekedni, hogy a magyar nyelv tisztaságát megőrizzük.
A mai magyar nyelvtudási szint mellett még az is fontos társadalmi cél, hogy Magyarország is jusson el oda, hogy a fiatal generáció számára legalább természetes legyen az idegen nyelvi közeg. Tehát ennek nemcsak hátránya, hanem előnye is van. Ezért azt mondom, hogy ezt is bízzuk rá a reklámozóra. Nagyon keveset kell tiltani - bizonyos tiltásokról beszéltem -, ebben biztos, hogy nem a tiltás az, ami a kívánatos eszköz.
Köszönöm szépen.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
