CSÉPE BÉLA

Full text search

CSÉPE BÉLA
CSÉPE BÉLA (KDNP): A Raskó György képviselő úr által felvezetett téma valóban megdöbbentő. Megdöbbentő, mert olyan részleteket tartalmaz, hogy arról van szó, hogy exporttámogatás ürügyén olyan bűncselekmények történtek állítólag, hogy üres kamionok járták a határt, a vámosok összejátszásával, és ilyen módon támogatásban részesültek, de valóban nem is volt mögötte semmiféle teljesítmény.
Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a gazdasági bűncselekmények általában valami rejtelmes, szövevényes módon tudnak megvalósulni. Itt viszont tényleg nagyon határozottan fel kell vetnünk a kormány felelősségét, amely abban foglalható össze, hogy nem gondoskodott arról, hogy az általa kiadott exporttámogatások valóban odakerülnek-e, ahová kell, és valóban ilyen bűncselekményt kizáró módon tudnak érvényesülni.
Akar László államtitkár úr első, napirend előtti hozzászólásához tett reflexiómban én már említettem azt a megdöbbentő adatot, mely szerint a KSH által legújabban nyilvánosságra hozott táblázatok szerint a gazdasági bűncselekmények elkövetési értéke a múlt évben 299,1 százalékkal, tehát lényegében 300 százalékkal növekedett. Ennek az összértéke 35 milliárd forint. Itt van ez a megdöbbentő tény, hogy ennyire növekszik az ilyen bűncselekmények száma, és ez mindenképpen összefügg azzal az általános helyzettel, amely kialakult az országban.
Javasoljuk, hogy komoly erőfeszítések történjenek a gazdasági bűncselekmények visszaszorítására. Ez az egyik legfontosabb társadalmi kérdés, és azt hiszem, alapvető, hogy ezekután az exporttámogatások rendszerét felül kell vizsgálni és rendbe kell tenni. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me