VARGA MIHÁLY

Full text search

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Igaza van talán az államtitkár úrnak, hogy néhány képviselő téved, amikor a tb-módosításokat, a tb-jogszabályok változását rosszul ítéli meg. Azonban a Fidesz-Magyar Polgári Párt véleménye szerint az az országos méretű felháborodás, ami ezt a módosítást követte, az nem ok nélkül való. Ezek a kistermelők ugyanis kiszámolták, hogy költségeik mennyivel fognak növekedni, és bizony ez az éves szinten 70-80 ezer forintos többletbefizetés, amiért ők semmilyen ellenszolgáltatást nem kapnak, az számukra már azt jelenti, hogy vállalkozásuk nem működhet tovább. Egyszerűen ezt a költséget nem tudják kigazdálkodni.
Mi tehát csínján bánunk azzal, hogy reális-e vagy nem reális az a felháborodás, ami az országban van. Úgy ítéljük meg, hogy a gazdák, a kistermelők teljes joggal követelik ennek a módosítását. A Fidesz Országos Választmánya hétvégi döntésével ezt megerősítve szintén javasolja a tb-jogszabályok módosítását. Amennyiben a kormány nem fog ilyen előterjesztést adni, akkor a Fidesz-Magyar Polgári Párt beterjeszt egy ilyen módosítást.
Szeretném végül megjegyezni azt, hogy nemcsak ellenzéki oldalról vetik fel ennek a szabályozásnak a módosítását. Például a bortermelés, a borászat kivétele a kistermelői gazdálkodói körből éppen az önök frakciójában, a szocialista frakcióban merült fel módosításra, és úgy tudom, az önök egyik képviselője is tervezi ennek a módosításnak a benyújtását.
Összefoglalva: úgy ítéljük meg, hogy a kormánypártok annak idején, amikor figyelmeztettük őket, hogy ez a módosítás milyen következményekkel jár, nem jártak el felelősen, az MSZP és az SZDSZ frakciója megszavazta ezt a törvénymódosítást. Úgy tűnik tehát számunkra, nem érdekeltek abban, hogy vidéken valamilyen polgárosodás, valamilyen jövedelemhez jutás, bővülés megtörténjen. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me