KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, nem volt az elmúlt három év parlamenti munkájában olyan téma, amelyikről annyi szó esett volna, mint éppen a jelenlegi nyugdíjrendszerről, a nyugdíjrendszer átalakításáról, a nyugdíjasok helyzetéről. Hosszasan és felelősséggel vitattuk a korhatár emelésének kérdéskörét, vitattuk és ellentmondásaival együtt megpróbáltuk feltárni és megoldani a járulékalap szélesítésének problémáit; megpróbáltuk közelíteni egymáshoz a járulékalapot és az adóalapot. Ezek olyan döntések voltak, amelyek részei a nyugdíjrendszer reformjának; és egy politikai vitanapon összességében is megpróbáltuk áttekinteni, hogy merrefelé mozdul el a politika akkor, amikor a nyugdíjrendszer egészének a megújítását ajánlja.
Ezért nagyon nehezen értem azokat a képviselőtársaimat, akik azt mondják, az elmúlt hónapokban nem volt módjuk arra, hogy a választóikkal eszmét cseréljenek a nyugdíjrendszer változtatásának az irányáról, hiszen mindaz, ami most itt normaszövegben testet öltött, nagyon régóta ismert, itt a parlamentben vita tárgyát képezte. Elmondtuk róla az érveinket, ellenérveinket, kérdéseinket és kétségeinket, és azért mindenki, aki lelkiismerettel végzi a képviselői munkáját, kérdéseit, kétségeit, ismereteit, javaslatait szembesíthette választóinak a véleményével is.
Azt hiszem, néhány alapvető elvi kérdésben a parlament képviselői mindvégig egyetértettek: nagyon régóta, talán az 1991. évi 60. országgyűlési határozat elfogadása óta konszenzus van a parlamentben abban, hogy egy jövendő nyugdíjrendszernek erősítenie kell a biztosítási elvet; erősítenie kell azért, mert olyan nyugdíjrendszerre van szükségünk, amelyik járulékfizetésre ösztönöz.
(12.50)
Olyan nyugdíjrendszerre van szükségünk, amelyik különbséget tud tenni azok között a nyugdíjasok között, akik hosszú ideig fizetnek járulékot - sőt hozzáteszem: hosszú ideig viszonylag magas járulékot fizetnek -, és azok között, akik rövid ideig járulékfizetőként alacsony járulékfizetéssel lesznek nyugdíjasok. De egyetértettünk abban is, hogy a biztosítási elvet ki kell egészítenie a szolidaritásnak; ki kell egészítenie annak a kockázatvállalási közösségnek, amelyikben a gyengékre is figyel a rendszer. És azt hiszem, a teljes egyetértést soroló kérdések közé most újonnan fel kell vennünk azt a fontos elvet is, hogy olyan nyugdíjrendszerre van szüksége ennek az országnak, amelyik szabad polgárok közössége, amelyben megjelenik az állampolgár vállalási és választási felelőssége is.
Mindannyian, akik felelősséggel gondolkodunk a jövő évezred nyugdíjrendszeréről, tudjuk, hogy vannak ellentmondások, és vannak kockázatok. Amikor ellenzéki képviselőtársaink felróják nekünk, hogy ezekről az ellentmondásokról és kockázatokról nem beszélünk, akkor arra kérem őket, mérlegeljék, szűk látókörű lenne az a kormányzó koalíció, amelyik nem venné számba valamennyi kockázatát, különösen akkor, ha igen jó esélye van arra, hogy a végrehajtás felelősségét is majd neki kell vállalnia. Az ellentmondások feloldása és megoldása tehát nem hárítható át másokra. Ez a kormányzó koalíció vállalni fogja a szükséges korrekciókat is, ami egy működő rendszernél azt hiszem a tapasztalatok alapján elkerülhetetlen szakmai és politikai kötelesség.
Először engedjék meg, hogy nagyon röviden az elvekről szóljak. Itt most első helyre venném azt, amit a konszenzus kialakítása során harmadikként említettem: az állampolgári felelősség, a polgári magatartás lehetősége. Szent-Iványi István képviselőtársam mondta, hogy csak akkor várhatjuk el az egyén felelősségét, ha a döntés szabadságát is biztosítjuk az állampolgárok számára. Az állampolgároknak jogukban áll mérlegelni, dönteni, folyamatosan kalkulálni - mondta, amikor az új nyugdíjrendszer lehetőségeiről beszélt. Ezzel magam is messzemenően egyetértek, és egyetértek azzal, hogy az új rendszer a 47 év alattiak számára a felelős választás lehetőségét biztosítja.
Én, nem önmagamnak ellentmondva, azt is elfogadom és helyesnek tartom, hogy a rendszer korlátot szab meg ott, ahol a választásnak már túl nagy lenne a kockázata, és ezért elfogadom, hogy a 47 évnél idősebbek számára ez a választási lehetőség nem nyílik meg. Szeretném, ha nem lennék félreérthető, hiszen hiszek az állampolgári választani tudás lehetőségében, de azt is tapasztaltam ezerszer, hogy sok évtized alatt kialakultak bennünk azok a vélelmek, amelyek ma is áthárítják az államra a szabad polgári választás következményeit. Nagyon sokszor találkozom kétségbeesett állampolgárokkal, választókkal, akik tőlem várják a segítséget, mert rossz helyre fektették be a pénzüket, tőlem várják, hogy visszaszerezzem azt a pénzt, amelyet kalandor vállalkozásba fektettek, és tudom, hogy nagyon hosszú ideig tart, amíg a szabad választás felelősségével egyformán és önmagunk javára is egyformán élni tudunk majd. Ezért ezzel a korláttal messzemenően egyetértek. Fájlalom viszont, hogy ez a szabad választási lehetőség a pályakezdő fiatalok számára nem adja azt a szabadságot, hogy belenőjenek egy alternatív rendszerbe, amelyiknek az életképességét magam is hiszem; és hiszem, hogy ez az alternatív rendszer a megélt tapasztalatok alapján az egészen fiatalok számára is kívánatossá és lehetővé tenné, hogy a befizetett járulékukról maguk döntsenek és válasszák a számukra leginkább megfelelő formát.
Másodszor: nagyon röviden a biztosítási elvről. Mindannyian tudjuk, hogy a felváltásra ítélt nyugdíjrendszerben nagyon erősen sérült a biztosítási elv. Egymásra csúsztak Magyarországon a nyugdíjak. Aki hosszú ideig fizetett, az gyakorlatilag ugyanazt a nyugdíjat kapja vagy alig különbözőt, mint aki '91 előtt, 10 évvel, '91 után pedig valamivel hosszabb idővel szerzett öregségi nyugdíjra jogosultságot. Ennek sok oka van. Oka a degresszív skála, a nyugdíj-megállapítás feltételeinek a romlása; oka az, hogy hosszú évek óta úgy emeljük a nyugdíjakat, hogy alsó-felső limitet húzunk, és ezért az alacsony nyugdíjak mindig relatíve nagyobb arányban emelkednek, míg a magasabb nyugdíjak értéke relatíve gyorsabban romlik. Mindebből az következett, hogy az állampolgári igazságérzetet sértő helyzet jött létre, és ez az igazságérzetet sértő helyzet nem ösztönzi az aktív állampolgárokat arra, hogy mindenáron akarjanak járulékot fizetni, méghozzá valódi keresetük után. Hiszen ha azt látják, hogy a nyugdíjas élet minősége nem függ a befizetett járulék nagyságától, és nem függ attól az időtől - a szolgálati időtől -, amely alatt járulékot fizettek, akkor ki-ki a kis magyar egérút keresésének szabályai szerint az önmaga számára pillanatnyilag előnyösebb megoldást fogja választani.
Képviselőtársaim közül többen - Csehák Judit, Götzinger István, Gaál Gyula - beszéltek arról, hogy az új rendszer oldja, feloldja ezeket az ellentmondásokat. Anélkül, hogy az új rendszernek a biztosítási elvben nyújtott előnyeit ismételném, most engedjék meg, hogy új ellentmondásra hívjam fel a figyelmet. Ugyanakkor, amikor az új rendszer a biztosítási elvnek, az érdekeltségnek nagyobb helyet és szerepet ad, létrehoz új feszültséget is. Ha most nagyon le akarnám egyszerűsíteni, akkor ez a feszültség a nyugdíjrendszer és a szociális ellátórendszer új elemei között jön létre. A szociális ellátórendszerben ugyanis mindannyiunk egyetértésével megjelenik az időskorúak járadéka, ebben a pillanatban ez a 62 évnél idősebb ellátatlan állampolgárok számára járó szociális ellátás.
A feszültséget ott érzem, hogy ez az időskori szociális ellátás, amelyik egyáltalán nincs természetesen szolgálati időhöz kötve, összecsúszik azoknak a helyzetével, akik húsz évnél kevesebb szolgálati időt szereztek. Tehát ismét vállalva a leegyszerűsítés kockázatát, az időskorúak járadékának bevezetésével a nulla ugyanannyit fog érni, mint a 15 vagy 19 év, annál is inkább, mert az időskorúak járadéka nagyon közel van a viszonylag rövid szolgálati idővel megszerezhető nyugdíjhoz akkor, ha a nyugdíjkiszámítás alapjául szolgáló kereset nem túl magas. Ezért támogatok minden olyan javaslatot és észrevételt, amelyik ezt a feszültséget oldani kívánja. Szabó Sándorné képviselőtársam egy sajátos végkielégítési rendszer bevezetését javasolta, de átmenetileg természetesen elképzelhetőnek tartom a résznyugdíj intézményének életben tartását is.
(Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A másik feszültség, amelyről én egy picit más megközelítésben beszélnék, az alacsony jövedelműek nyugdíjhoz jutásának lehetőségeiből származik. Éppen azért, mert az időskorúak járadéka nem lényegesen, nem sokkal kevesebb, mint a minimális öregségi nyugdíj, felmerül a kérdés, hogy vajon az alacsony keresetűek elég népes táborában ösztönző lesz-e az új rendszer a nyugdíjjogosultság megszerzésére, vagy egy olyan sajátos ellenérdekeltség jöhet létre, hogy a viszonylag alacsony keresetűek - eleve számítván az időskorúak támogatására - nem is törekednek járulékfizetésre, és nem törekednek saját jogú öregségi nyugdíj megszerzésére.
Némiképpen vitatkozva azzal, amit Béki Gabriella képviselőtársam elmondott, szeretném, hogyha az alacsony járulékot fizetők, az alacsony járulékfizető aktívak nagy táborát megpróbálnánk két részre bontani. Mindannyian tudjuk, hogy ma minimális bér után fizetnek járulékot olyanok is, akiknek a keresetük ennél lényegesen magasabb.
(13.00)
Azt hiszem, nem vagyok távol az igazságtól, ha azt mondom, hogy ez leginkább a magángazdaság területén fordul elő, ahol a minimális járulékfizetés kötelezettsége mellett a munkáltató kézből zsebbe adhat jövedelmet a munkavállalónak. Meggyőződésem, hogy az új rendszer ebben az esetben ösztönözni fog arra, hogy a tényleges kereset után fizessen a munkavállaló és a munkaadó járulékot, hiszen ezzel a saját jobb időskori megélhetését alapozza meg az, aki ma még távol van a nyugdíjaskortól.
De ne áltassuk magunkat: vannak nagyon sokan olyanok, akik valóban a minimális bért kapják, ennyi a jövedelmük és nem több. Az ő várható nyugdíjuk bizony nagyon alacsony az időskori járadékhoz képest is. Nem a törvénytervezet ellenében, hanem azt hiszem, kiegészítéseként javasolhatom, hogy az öregkori nyugdíj minimumának megszüntetése folyamatában legyünk erre a sajátos ellentmondásra is figyelemmel. A kormánynak joga van egészen 2009-ig meghatározni az öregkori nyugdíj minimumát, és ennek a minimumnak olyannak kell lenni, hogy az alacsony keresetűeket is járulékfizetésre ösztönözze. Véleményemet azzal is alátámasztanám, hogy éppen most, ezekben a napokban kezdtük el annak a törvényjavaslatnak a tárgyalását, amely a legális alkalmi munka végzésére ösztönöz, méghozzá olyan alkalmi munkavégzésre, amely a nyugdíj szempontjából szolgálati idő megszerzésére is lehetőséget ad. Ha a 19 év nullát ér, és ha az alacsony kereset ugyanannyit ér, mint a szociális járadék, akkor ez az ösztönző alkalmi munkavállalás nem lesz igazán ösztönző, ezért gondolom, hogy kiegészítő szabályokkal meg kell őrizni annak a lehetőségét, hogy minél szélesebb körben legális munkavállalásra ösztönözzük aktív korú polgártársainkat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Most engedjék meg, hogy nagyon röviden visszatérjek azokra a kérdésekre, amelyekről itt ma és a korábbi vitákban is sok szó esett: azokra, akiket esetleg hátrányosan érinthet az új rendszer. Ezekről a hátrányokról, vélt vagy valós hátrányokról szeretnék beszélni.
Először az özvegyi nyugdíjról. Az állandó özvegyi nyugdíj jogintézménye újdonság a nyugdíjszabályokban, és nagyon régi társadalmi kívánságot elégít ki. Mindannyian tudjuk, ha egy nyugdíjas-háztartásból, kétszemélyes nyugdíjas-háztartásból eltávozik az egyik nyugdíjas, akkor a megmaradó szinte megoldhatatlan nehézségekkel néz szembe akkor, amikor az egyéves ideiglenes özvegyi nyugdíjra való jogosultsága lejár. Ezért ezt a társadalmi kívánságot ismeri el az új rendszer, hogy megadja az elhalt házastárs nyugdíjának 20 százalékát mint állandó özvegyi nyugdíjat, és ebből elsősorban azok profitálnak, ez az új rendelkezés azok számára kedvező, akik az átlagos, ma 17 ezer forintos nyugdíjnál valamivel többet kapnak, hiszen az együttfolyósítási határ - a nyugdíjasok pontosan tudják, hogy ez egy kiegészítés lehetősége a mai nyugdíjrendszerben - ma 20 400 forint. Ez éppen a 17 ezer forintos átlagos nyugdíj 20 százalékával megemelt összeg. Következésképp, aki ma 20 ezer forintot kap saját jogán, az már az új szabállyal jobban jár, mint a korábbi együttfolyósítási szabállyal.
De itt meg kell álljak. Hiszen Pusztai Erzsébet képviselőtársam felszólalása óta, azt hiszem, sok érdeklődő nyugdíjas nem igazán tudja, hogy mire számíthat az elkövetkezendő időszakban. Szögezzük le nyomatékosan, hogy a nyugdíjak kiegészítése két címen, két módon történhet. Az egyik a 20 százalékos többlet, amely az elhalt házastárs nyugdíjának 20 százaléka, a másik pedig a kiegészítés az együttfolyósítási határig. És nagyon szeretnék megnyugtatni minden aggódó nyugdíjast, akárkinek írt is levelet, hogy az együttfolyósítási határ továbbra is érvényben marad; és akinek ez a kedvezőbb, ezt az együttfolyósítási határig kiegészített nyugdíjat fogja kapni. A 20 százalékot pedig mindenki választhatja tekintet nélkül arra, hogy mikor maradt özvegyen. Az a 80 éves nyugdíjas, aki Pusztai Erzsébetnek írt levelet, legyen nyugodt: ha az ő számára a 20 százalék kedvezőbb, mint az együttfolyósítási határon történő nyugdíjfolyósítás, ő is választhatja a 20 százalékot; persze kérdezzen meg egy szakértőt, aki ki fogja számára számolni, hogy melyik a számára jobbik megoldás.
Az özvegyi nyugdíjakkal kapcsolatban valóban fölmerülnek kérdések és kétségek. Azt gondolom, hogy ebben a vitában ezekről szólni kell. Hiszen azok az özvegyek, akik két árva gyermeket nevelnek, azok az özvegyek, akik rokkantságuk címén jogosultak özvegyi nyugdíjra, valóban előfordulhat, hogy rosszabbul járnak. Ezért képviselőtársaimmal átmeneti szabályok bevezetését fogjuk javasolni, mert tekintettel kívánunk lenni minden olyan csoportra, amely átmenetileg az új nyugdíjtörvény bevezetése miatt hátrányosabb helyzetbe kerülhetne.
Ugyancsak a hátrányos helyzetű nyugdíjascsoportok között - ma már szó volt róluk - külön tekintettel kell lennünk azokra az idősekre, akik saját nyugdíjjal nem rendelkeznek, és számukra az állandó özvegyi nyugdíj elhalt házastársuk nyugdíjának 20 százalékát jelentené. Megint megismétlem, hogy a nyugdíjminimum megszüntetése folyamat, a törvény szelleme ezt sugallja. Ezért kérjük, javasoljuk, hogy akár kormányrendeletben - erre a törvény a kormányt felhatalmazza -, akár a törvénybe beemelve az özvegyinyugdíj-minimum is maradjon fenn az átmeneti időszakban, és ezzel a megőrzött özvegyinyugdíj-minimummal oldjuk meg azoknak a nyugdíjasoknak a problémáját, akik az eddigi szabályok alapján magasabb özvegyi ellátásra számítottak, mint az elhalt - ma még élő, de isten tudja, hogy meddig élő - házastársuk nyugdíjának a 20 százaléka.
Végül ebben a kérdéskörben megjegyzem, hogy javíthat a helyzeten, ha az időskori járadékra a jogosultság nemcsak 62 éves korban, hanem a nők számára a számukra irányadó korhatár pillanatában nyílik meg. Ezt most hosszasabban kellene magyaráznom, de képviselőtársaim és az érintettek pontosan tudják, hogy miről van szó. Jövőre 58 éves korban, azután 59, 60, 61, 62 éves korban lesznek a nők nyugdíjra jogosultak, és az számomra teljesen természetes, hogy az időskori járadékra a jogosultság az irányadó korhatáron nyíljon meg.
Összefoglalva: javaslataink azt célozzák majd, hogy amikor az özvegyek sorsát könnyítő új elemet, az új állandó özvegyi nyugdíjat a rendszerbe bevezetjük, a leginkább hátrányos helyzetű özvegyek érdeke se sérüljön; ők az árvát nevelők, a rokkantak, a saját nyugdíjjal nem rendelkezők vagy a nagyon alacsony nyugdíjjal rendelkezők.
Befejezésképpen még két megjegyzést engedjenek meg. A törvény nem szól a rokkantnyugdíjas-rendszer átalakításáról, pontosabban csak egy ponton, a baleseti rokkantság esetén változnak az érvényes szabályok. Megkérdezem hangosan gondolkozva: nem lenne-e értelme annak, hogy nagyon régi adósságunkat próbáljuk meg törleszteni, és törvényben, talán egységes törvényben rendelkezzünk a fogyatékosok és a rokkantak sorsáról. Egy kicsit nagyobb lélegzetvételt igényel, de tudjuk azt, hogy fogyatékos és rokkant polgártársaink, embertársaink sorsát nagyon sok törvény érinti. Beszéltünk erről a munka törvénykönyve kapcsán, a foglalkoztatási törvény kapcsán, az egészségügyi ellátásról szóló jogi szabályozás kapcsán. Szeretnék arra emlékeztetni, hogy 1993-ban két képviselőtársunk a fogyatékosokra vonatkozóan már benyújtott egy törvényjavaslatot; egyikük, Solt Ottília ma már nem él. De az ő emlékére is idézem ezt a törvényi kezdeményezést, és kérdezem magunktól, hogy nem lenne-e érdemes nekifutni egy olyan törvényalkotásnak, amely a fogyatékosok és rokkantak sorsáról komplex módon rendelkezik.
(13.10)
Az utolsó megjegyzésem nem egészen e törvény terjedelméhez és tartalmához tartozik, mégis elmondom. Ugyanis nyugdíjas társaink minden alkalommal megkérdezik, hogyan alakul a nyugdíjemelés rendszere a jövőben. Nem a nagyságrendjéről beszélek, hanem a belső szerkezetéről. És azt gondolom, hogy amit egyszer tudtunk, azt nem célszerű elfelejteni. 1991-ben ugyanis differenciált nyugdíjemelési módszert javasolt ez a parlament, aszerint differenciáltat, hogy a nyugdíjasnak mennyi a szolgálati ideje, és mikor lett nyugdíjassá; hiszen az 1973 előtt és az 1991 után nyugdíjba vonulók különösen hátrányos helyzetűek, mert igen rossz feltételek mellett jutottak nyugdíjhoz. Mivel biztosan tudjuk már, hogy a jövő évben az inflációt igen jelentős mértékben meghaladó nyugdíjemelésre kerülhet sor, megkérdezem magunktól, hogy akkor, amikor ennek itt lesz az ideje, a társadalombiztosítási költségvetés elfogadásának az időszakában, vajon nem lenne-e érdemes újra végiggondolni, hogyan tudunk az igazságtalan nyugdíjarányokon egy kicsit korrigálni, hogyan tudjuk a nyugdíjba vonulás időpontjából adódó igazságtalan különbségeket egy kicsit enyhíteni, és a nagyon sok tisztességes és jó törekvés mellé, amely ebben a törvényben megfogalmazódik, egy másik törvényben a társadalom igazságérzetét szolgáló javaslatot is beemelni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
