DR. KIS GYULA JÓZSEF

Full text search

DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézést kérek, hogy közbeszóltam, de ezt hivatalosan - a Házszabály szerint - megtehetem. Szász Domokos azt javasolta, hogy a lakosságot tájékoztassuk, és erre magáncégek - magánkezdeményezésen, magántőkén alapuló cégek - ügynökségeit hozzuk létre. A közbeszólásom csak abból fakadt, hogy ilyen tájékoztatási programot a Pénzügyminisztérium előterjesztése a B mellékletben már megfogalmazott. Azt mondja, hogy: "Függelék az új nyugdíjrendszerről szóló kormány-előterjesztés tervezetéhez - B kötet - a kormányprogram kommunikációs stratégiája erre 1 milliárd 24 millió forintot kívánt fordítani a Pénzügyminisztérium." Tehát úgy éreztem, hogy amikor ezt a képviselőtársunk újra javasolta, ráadásul magánosítás formájában magáncégekre kívánta bízni, akkor nyitott ajtókat döngetett. Csupán arra szerettem volna figyelmeztetni, hogy feleslegesen ne pocsékolja az idő előtt lejárt idejét.
Ezenkívül a Pénzügyminisztérium már megkötött egy tender alapján egy szerződést a Szonda Ipsossal erre a célra. Ezek után egy közvélemény-kutató intézet a Pénzügyminisztérium jár-szalagján valóban mennyire lesz hiteles, és mennyire lesz elfogadható a közvélemény számára. Ezért talán néha meggondolandó, hogy ezek a lépések, akciók nem ütnek-e vissza azokra, akik kitalálják. Mindössze erről volt szó. Még egyszer elnézést, hogy ezt nem így fejeztem ki kellő parlamenti formák között, most megkíséreltem.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me