DR. TORGYÁN JÓZSEF

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Lényegesen közelebb jutottunk az igazsághoz, és mindenesetre a szándékot köszönöm; de szeretném jelezni, hogy mi akkor a Legfőbb Ügyészség, a Fővárosi Főügyészség nyomozó osztályának, az országos rendőrfőkapitánynak és a büntetőeljárás keretein belül a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak feltártuk a bizonyítékainkat. A rendőrségi akták között szerepel, hogy Rónaháty István végig Morvay István politikai államtitkárra hivatkozott, és ekkor szerepelt az az adat is, hogy Boross Péter akkori belügyminiszter véletlenül éppen a megrohamozott Kisgazdapárttal szembeni Duna-szakaszon sétahajózott. (Derültség.) Ebből az akkori Kurír le is vont bizonyos következtetéseket, mert egy bizonyos telefonbeszélgetést is hallgatott.
Tehát úgy gondolom, a demokrácia érdekében ezt az ügyet fel kell deríteni. Itt van ennek az ideje. Köszönöm szépen. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me