DR. CSÁKABONYI BALÁZS
DR. CSÁKABONYI BALÁZS
DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Azzal kezdeném, amivel Bánk Attila képviselőtársam befejezte, amikor hivatkozott egy nem ellenzéki politikusra, aki arra érvelt a reformcsomag bevezetése kapcsán, hogy "mert benne van a programban". Én voltam ez a nem ellenzéki politikus, aki az alkotmányügyi bizottság ülésén, ahol a reformcsomagot tárgyaltuk, egyik érvként valóban hivatkoztam arra, hogy része a reformcsomag a kormányprogramnak. Azonban azt hiszem, hogy összefüggéseiből kicsit kiragadnánk, ha ennek az érvrendszernek csak ezt a részét emelnénk ki. Ugyanis hozzátartozik az igazsághoz, hogy eleve azért került bele a kormányprogramba az igazságügyi reformcsomag, mert azt a társadalom jelenlegi fejlettségi szintje és a magyar viszonyok szükségessé tették. Az egy másik dolog, hogy általában a kormányzó pártok szeretik megvalósítani azt, ami a kormányprogramokban szerepel, még akkor is, ha ezekből mindent nem sikerül úgy megvalósítani, mint ahogy azt eltervezték. Azonban azt hiszem, nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy a kormányprogramban szereplő reformcsomag mellett elmenjünk, és meg se kíséreljük azon intézkedések megvalósítását, amelyeket célul kitűztünk.
Mindezek előrebocsátása után, ha most azt mondom, hogy egy korszakot meghatározó, nagy jelentőségű törvénycsomag vitáját kezdte meg az Országgyűlés, akkor sokan gondolhatják azt tisztelt hallgatóim közül, hogy frázisokat pufogtatunk, közhelyeket mondunk el - pedig higgyék el, ez nem így van. Ez a törvénycsomag hosszú évtizedek óta az egyik legjelentősebb reformértékű változás, amelynek célja az igazságszolgáltatás jobbítása, mégpedig sok tekintetben annak jelentős mértékű átalakításával.
Engedje meg egy személyes jellegű beszélgetésre hivatkozni a tisztelt Országgyűlés. A Legfelsőbb Bíróság elnökével, Solt Pál úrral egy országos ügyvédi vezetői értekezleten vettünk részt az ősz folyamán, ahol a kormányhatározati rangra emelkedett reformcsomagról beszélgettünk, és örömmel állapítottuk meg mindketten, hogy most már a tervezés stádiumából a megvalósítás küszöbére érkezett el ez az elképzeléssorozat, hiszen egy kormányhatározatban a koncepció írásban is megjelent, és jogszabályi erővel bíró módon kihirdetésre is került.
(9.40)
Tisztelt Országgyűlés! Az is köztudott, hogy a reform előkészületei hosszú évek óta folynak. Már az 1980-as évek közepén, sőt a végén - de mondhatnám, talán már bizonyos tekintetben annak elején is - megszületett annak felismerése, hogy hatékony, színvonalas és a jelenleginél jóval gyorsabb igazságszolgáltatás szakaszosan, egy-egy törvény vagy csak az eljárásjog egy-egy intézményének, avagy személyi módosítással, személyi problémák megoldásával önmagában nem valósítható meg, mert itt a siker egyedüli lehetőségét csak egy komplex, egymásra épülő, nagyon tudatosan megtervezett intézkedéssor jelentheti.
Mindezek a felismerések késztették már az imént említett 1994-es kormányprogram készítőit arra, hogy az igazságszolgáltatási reformot kiemelt kormányzati feladatként kezeljék. E program nyomán indult meg az a konkrét előkészítő munka, amely 1996 őszén a kormány által elfogadott koncepciót eredményezte, majd ennek nyomán a kodifikációs munka során - amely egyébként több vonatkozásban ugyancsak évekkel ezelőtt kezdődött - alakult ki ez a törvénycsomag, amely most a tisztelt Ház előtt fekszik.
Az eddigi plenáris vitában, de inkább a bizottsági vitában elmondott kisebbségi véleményekben is elhangzott a reformmal kapcsolatban számos kritikai észrevétel. Engedjék meg, hogy csak a legjelentősebbekről szóljak néhány szót a reform időszerűsége tekintetében.
Azt mondják, hogy nem aktuális most, mert nincsenek megteremtve a szükséges személyi és tárgyi feltételek; egy kormányzati ciklus utolsó évében a kormányzat ne fogjon olyan feladatok megoldásához, amelyek jelentős részét a következő kormányzatnak kell majd végrehajtania; szakmailag nem megfelelően kidolgozottak az elképzelések; hiányzik a törvénycsomagból az új büntetőeljárási kódex, avagy a hatályos kódex novellája; továbbá még egyéb, mondhatnám azt is, hogy számtalan problémát és nehézséget vetnek fel. Elöljáróban hadd említsem meg, hogy bizonyos szakmai észrevételek nyilvánvalóan megalapozottan válnak előzetesen is kifogás tárgyává. Hangsúlyozni kívánom azonban: amikor most nincs lehetőségem részletkérdésekkel foglalkoznom, akkor csak a legfontosabb kifogásokra, ellenérvekre kívánok választ adni, természetesen ezt sem a teljesség igényével.
Először is: ha valaha időszerű volt az igazságszolgáltatás reformja vagy ha időszerű lehet valamikor, akkor nyugodtan elmondhatjuk, hogy ez ma így van. Miért? Elsősorban abból kiindulva, mert az igazságszolgáltatás a helyzetéből nem tudja elérni azt a kedvező társadalmi megítélést, ami a működésének, az iránta érzett bizalomnak a létalapját kell hogy tekintse.
Miért? Milyen ma az igazságszolgáltatásról kialakított társadalmi kép? Röviden: az ítélkezés nem időszerű - mondják -, a perek az indokoltnál jobban elhúzódnak; a bírák tevékenysége nem minden esetben szakszerű; ellentmondásosak a perekben felhasznált szakértői vélemények; nem elég hatékony a végrehajtási eljárás - és tovább lehetne sorolni ezeket a társadalom által felvetett problémákat. De mindjárt hozzá kell tennem azt, hogy a társadalmi ítéletalkotás következtében a bíróságok tekintélyének megromlása, a bírósági és az igazságszolgáltatási dolgozók legtisztességesebb szándéka és legnagyobb fokú munkavégzése ellenére ható tényező. Tehát itt nem olyan felróható hiányosságokról van szó, amelyek akár mint szubjektumhoz a bíróhoz, akár mint intézményhez a bíróságokhoz kötődnek olyan módon, hogy a felelősség őket terhelné ezek miatt.
Egyértelműen láthatjuk azt, hogy itt részintézkedésekkel átfogó eredményeket elérni nem lehet. A reformcsomag előkészítése során az igazságügyi kormányzat az érdekvédelmi szervezetekkel karöltve, a szakma messzemenő támogatásával feltárta az igazságszolgáltatás tényleges helyzetét, amely során vizsgálódás tárgyává tette mind a bírói kar összetételét, a bíróságok ügyfélforgalmát, a bírák szakmai gyakorlatát, az ezekkel kapcsolatos egyéb szempontokat. Külön vizsgálat tárgyává tették a bírói munkateher alakulását, a bírósági épületek állagát mint objektív feltételt, a számítástechnikai infrastruktúrát, a bírósági ügykezelés rendjét és így tovább, még sorolhatnánk a vizsgálódás tárgyába tett területeket.
Ugyanakkor hatásvizsgálatokat is végeztek. Nem tudunk egyetérteni azokkal a kritikai észrevételekkel, amelyek egyértelműen olyan jelleget kölcsönöznek az igazságszolgáltatási reformnak, illetőleg igyekeznek neki adni, hogy mindenféle hatásvizsgálat nélkül kerültek benyújtásra a törvénymódosítási elképzelések, illetve a törvénycsomag. Ez nem így van. Nagyon komoly és részletekbe menő hatásvizsgálatok történtek, amelyek évek óta folynak, és nemcsak az Igazságügyi Minisztériumban, hanem a bíróságok különböző szintjein, továbbá az érdekvédelmi testületekben is. Mindezek alapján megállapították azt, hogy 1991 és 1995 között 162 olyan jogszabályt alkottak, amelyek a bíróságok hatáskörét érintették valamilyen formában. Ebből a 162 jogszabályból 98 jogszabály a bíróságok hatáskörét növelte, amely önmagában is és egyértelműen a konkrét feladat növekedését eredményezte.
Nagyon röviden szeretnék szólni a bírói kar korösszetételéről. Mindannyiunk előtt ismert, hogy a bírák 50 százalékának jelenleg körülbelül öt évnél kisebb szakmai gyakorlata van. Amennyiben örvendetes és előremutató jelenség a bírói kar jelentős megfiatalodása, ugyanakkor egyben nehézségek hordozója is, hiszen nyilvánvaló az, hogy ítélkezni, a legbonyolultabb életviszonyok megoldását elősegíteni csak kellő szakmai és élettapasztalat birtokában lehet.
Tisztelt Országgyűlés! A bírói létszám emelését mind a korábbi, mind a jelenlegi kormányzat többször is támogatta és segítette. A bírók javadalmazása terén is történtek igen jelentős lépések, azonban mindezek sem voltak képesek jelentősen javítani a már vázolt nehézségeken. Az eljárások gyorsítását célzó úgynevezett gyorsító csomag sem hozta meg olyan mértékben azokat az eredményeket, mint ahogy azt korábban elvártuk tőle. Mondhatjuk tehát azt, hogy rész-reformintézkedések egymástól elszigetelten meghatározó eredményre nem vezethetnek.
Szabad legyen hivatkoznom arra, hogy a reformcsomag előkészítése során is, a törvényjavaslatok benyújtása után is nagyon sok jól képzett, nagy tapasztalattal rendelkező bíróval, ügyésszel folytattunk beszélgetéseket; én magam is, hiszen képviselővé választásom előtt aktívan ügyvédkedtem, elég széles körű ismeretséggel rendelkezem a bírói karon belül is. Kitűnő képzettségű, nagy tekintéllyel és nagy tudással rendelkező bíráktól hallottam azt, hogy a reformcsomag összességében igenis nagyon komoly eredmények hordozója lehet, azonban nem egyik percről a másikra, hanem néhány évnek biztosan el kell telnie addig, amíg a kedvező változások éreztetni fogják a hatásukat. Természetesnek tartják ezt is - és ezt a szakma jelesei mondják, nem én -, hogy elképzelhető: az intézkedések bevezetése átmeneti nehézségeket fog okozni, bizonyos területeken átmeneti visszaesést is okozhat. Gondoljunk arra, hogy amíg az egész szervezeti rendszer - jó magyarsággal - "beáll" és az elképzeléseknek megfelelően működik, addig sok bizonytalansági tényezőt is le kell gyűrni, fokozatosan le kell majd gyűrni és megtenni a szükséges lépéseket.
(9.50)
Tisztelt Országgyűlés! Vázoltam a reform szükségességét.
Most felteszek egy kérdést, mégpedig azt, hogy mit tehet egy ilyen helyzetben egy felelős igazságügyi kormányzat. Vagy hallgat az óvatoskodó, sokszor gáncsoskodó ellenvéleményekre, vagy komplex, a problémák összességét megoldó intézkedésrendszer végrehajtására határozza el magát. Egyértelmű a válasz: meg kell tennie - mert a további halogatásra egyszerűen nincs lehetőség! Nem lehet arra várni, hogy a feltételek megteremtődjenek! A feltételek nem fognak önmaguktól megteremtődni, sem a személyi, sem pedig a tárgyi feltételek. Ebben a folyamatban a feltételrendszer változásának és alakulásának együtt kell mozogni a reform többi elemével, egymással kölcsönhatásban, egymást kiegészítve és egymást támogató módon.
Tisztában vagyunk azzal, hogy például a négyszintű igazságszolgáltatás bevezetése nem fogja eredményezni önmagában a nagyobb létszámú, jól felkészült, gyakorlott bírák megjelenését. De ha ez a szintrendszerváltozás nem következik be, akkor a lehetősége sem teremtődik meg annak, hogy az évek folyamán ez a jól képzett, gyakorlott bírói kar felnőjön. Ha arra várnánk, hogy az intézkedéseket mindenütt előzze meg az objektív feltételek kulcsrakész állapotban történő megteremtése, akkor a reformot még a jövő évezred végéig sem vezethetnénk be.
Köztudott az, hogy az infrastruktúra terén csak szakaszosan, évről évre léphetünk előre. Az egyik megoldott feladat megoldásából következik az újabb elvégezhető tennivaló, és csak mindezek eredményeként szabadulhatnak fel mindazok az energiák, amelyek mind a személyi, mind a tárgyi tekintetben mélyreható változásokat eredményezhetnek.
Azokra az érvekre, hogy a törvénycsomag még hiányos, hiszen abból hiányzik a büntető törvénykönyv reformjára vonatkozó kodifikált anyag, csak azt tudom válaszolni, hogy az ezzel kapcsolatos munkák előrehaladott stádiumban vannak, és a törvénytervezet, de nemcsak a büntetőeljárási, hanem az ügyvédségről szóló törvénytervezet is időben az Országgyűlés elé fog kerülni.
Itt csak egy gondolat erejéig szeretném megemlíteni azt, hogy a korábbi igazságügyi kormányzat által is támogatott kétszintű fellebbezési rendszer a büntetőeljárási jogban csak a négyszintű rendszer kialakításával oldható meg. Éppen azért hivatkoznék arra, hogy a reformcsomag minden egyes része összefügg egymással, mint ahogy itt a szintrendszer a büntetőügyekben olyannyira áhított kétszintű fellebbezési rendszerrel is összefüggésben van.
Tisztelt Országgyűlés! A fentiekben mintegy a bírósági szervezet irányából közelítettem a reform néhány összetevőjéhez. Szólnom kell azonban arról, hogy legalább olyan jelentős célkitűzés a bíróságok igazgatásának, a belső és a külső igazgatásnak a reformja is. Azt hiszem, senki sem vitatkozik arról, hogy a bírói szervezetet igazgatási szempontból is el kell különíteni a végrehajtó hatalomtól, és olyan autonómiával kell felruházni, ami kifejezésre juttatja a hatalmi ágak érdemi különválását, ugyanakkor a bonyolult összefüggések kifejezésre juttatják a cselekvési autonómia viszonylagosságát is, amelyek a hatalmi egyensúlyok irányába kell hogy hassanak. Ez így nagyon bonyolultnak tűnik, de sokkal egyszerűbben is megfogalmazhatom: a kormánynak, illetve az azt képviselő igazságügyi miniszternek ki kell vonulnia a bíróságok igazgatásából, át kell adnia a helyét egy olyan szervezetnek, amely a fejlett demokráciákban ezt a hatalmi ágak önállóságának csorbítása nélkül tudja elvégezni. Megjegyezni kívánom, hogy a másik fontos külső igazgatási tényező, a költségvetési kapcsolatrendszer is sok tekintetben újraszabályozást igényel.
Ma már világosan látjuk, hogy a fenti problémák megoldásának egyik útja az országos igazságszolgáltatási tanács létrehozása, amelyre a reformtörvények is javaslatot tesznek. Ennek helyét és működését részletesen meghatározza a törvénytervezet, ezzel mintegy megteremti a bíróságok igazgatásának zárt rendszerét. Meggyőződésem, hogy a reformcsomag ezen intézménye az egyik legvitatottabb kérdés lesz mind a parlament előtt, mind pedig a szakmai berkekben, hiszen már eddig is többen felvetették és feltehetően ez a szám a jövőben csak növekedni fog akkor, amikor bizonyos hatalmi koncentráció megjelenését látják ebben az intézményben, illetőleg ennek az intézményrendszernek a vezetésében. Mert kétségtelen, hogy a tizenöt tagú testületből kilenc tag bíró, még négy kívülálló szerv, jelesül a legfőbb ügyész, az Országos Ügyvédi Kamara elnöke, az Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi bizottságának, illetve az Országgyűlés költségvetési bizottságának tagja is részt vesz teljes szavazati joggal a testület munkájában, ugyanakkor a tanács elnöke hivatalból a Legfelsőbb Bíróság mindenkori elnöke. A testület döntéshozatali mechanizmusa a többségi elvet követi, azzal, hogy szavazategyenlőség esetén az elnök véleménye dönt.
Mindezek alapján vetik fel azt, hogy egyfajta hatalmi túlsúly jelenik meg ebben az intézményben, ami félő, hogy ellenőrizhetetlenné teszi annak működését mindazokban az esetekben, amikor a jogszabályi, illetőleg az önkorlátozás mint demokratikus rendezőelv nem érvényesül kellő módon vagy mértékben. Ezt azért mondjuk mi magunk is, hogy egy nagy jelentőségű reformlépés kapcsán nem szükségtelen, hogy elidőzzünk e téma mellett, és esetleg a jobbító szándékú vélemények befogadásra kerüljenek.
Tisztelt Országgyűlés! Nagyon jelentősnek tartom, hogy a reform a bíróságok belső igazgatásának jelenlegi anomáliáit is feloldja. A törvény meghatározza a bíró helyét és szerepét, egzakt módon, félreérthetetlenül rendezi jogait, biztosítja függetlenségét, de egyben kifejezésre juttatja azt is, hogy munkáját egy testület tagjaként végzi, ahol egyéb igazgatási szabályok is érvényesülnek.
Végezetül a szervezet rendszere, az igazgatás és ehhez kapcsolódóan a bírák javadalmazása, előmenetele, az egyéb bírósági dolgozók jogviszonya mind-mind újraszabályozásra kerül a reform kapcsán, s mindezt természetesen végigvezetik az ügyészség vonatkozásában is.
A most rendelkezésemre álló rövid idő csak gondolatfelvetéseket tartalmaz. Ezeket majd az általános vita további részeiben, illetőleg a részletes vitában tudjuk kifejteni. A cél azonban egyértelmű és világos: az igazságügyi reform következetes megvalósíthatása érdekében a törvénycsomag megszavazása és a tervezetnek megfelelő időpontban azok hatályba léptetése, amit frakciónk támogat.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
