BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bevallom, hogy semmivel sem érzem magam nagyobb szakértőnek a gyermekvédelmi törvény vitájában, mint az imént a határőrségről szóló törvénynél. De mint ahogy ott is fölmerült egy olyan általános kérdés, ami folytán nem bírtam ki, hogy ne kérjek szót, itt is, e törvény szövegében is van egy olyan általános kérdés, ami nemcsak arra késztet, hogy fölszólaljak, hanem még arra is késztetett, hogy módosító indítványt nyújtsak be.
(19.10)
A törvényjavaslat 10. § (1) bekezdése ugyanis a gyermekek kötelezettségeire vonatkozólag tartalmaz rendelkezéseket, és az én módosító indítványom a 62. pontban ennek az egész bekezdésnek, tehát a 10. § (1) bekezdésének az elhagyására irányul. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a 63. pontban az érintett bekezdés első francia bekezdését illetően mások - Csizmár Gábor, Csige József, Szabó Sándorné, Kristyánné Aknai Erzsébet, Egerszegi László, Rozgonyi József, Juhászné Lévai Katalin, Juhász Gábor és Ecsődi László - is benyújtott egy módosító indítványt. Ezt a módosító indítványt az előterjesztő is támogatja, meg a bizottságok is támogatják, tehát azt kell mondanom, hogy a legégbekiáltóbb pontját ennek a szakasznak MSZP-s képviselőtársaim is megcélozták a maguk módosító indítványával, és ebben, úgy tűnik, hogy egyetértés van a kormány képviselőivel is, tehát ez mindenképpen feltehetően elmarad a törvényből.
Mégis bevezetésképpen ezt is szeretném indokolni, hogy ezt miért támogatom. Bevallom, eredetileg én is csak erre a négy szóra gondoltam, elhagyni, aztán kiderült, hogyha figyelmesebben végigolvastam ezt a bizonyos (1) bekezdést, akkor az (1) bekezdés egészének elhagyására kell javaslatot tennem. Szeretném megismételni, hogy nem szakértőként, se nem pedagógusként, se nem egészségügyi szakemberként, se nem jogászként szólok hozzá ehhez a kérdéshez, hanem egyszerű laikusként, akiből kétszer 25 év tapasztalata beszél. Ugyanis a szülő-gyerek viszonyt egyszer 25 évig mint gyerek, utána 25 évig mint szülő éltem meg; és ezen az alapon, néhány hozzám közel álló gyerekkel is megkonzultálva ezt a bekezdést, mondanám el azt, amit erről mondani szeretnék.
Miről van szó? Ugye, a gyerekek kötelességeiről beszél a törvényjavaslat ezen a ponton, és leszögezi a 10. § (1) bekezdésében, hogy a gyerek kötelessége különösen, mert egyéb kötelességei is vannak, hogy szüleivel együttműködjék, eleget tegyen a szülők elvárásainak - most csak rövidítve idézem -, hogy magatartásával illeszkedjék be a környezetbe, hogy képességeinek megfelelően tegyen eleget tanulmányi kötelezettségének, és tartózkodjék az egészséget károsító szerek használatától; és az elsőben, ahol együttműködjék a szüleivel, ott az is benne van: és irántuk tiszteletet tanúsítson.
Most szeretném nagyon nyomatékosan leszögezni, félreértések elkerülése végett, hogy én is kívánatosnak tartom, hogy ez így legyen. És azt hiszem, mindannyian kívánatosnak tartjuk, hogy a gyerek működjék együtt a szülőkkel, és tisztelje őket; kívánatosnak tartjuk, hogy tegyen eleget a szülők elvárásainak; még inkább kívánatosnak tartjuk, hogy képességeinek megfelelően tanuljon; és még ennél is inkább kívánatosnak tartjuk, hogy tartózkodjék az egészségét károsító szerek használatától. Nem abban van a vita, hogy ezek a követelmények helyeslendőek, támogatandóak, kívánatosak. Csak abban az egy apróságban van vita, hogy ez egy törvény szövegébe belekerüljön. És hogy megértsük, hogy ez miért nem helyes, miért kellene ezt kihagyni, ezért induljunk ki abból, amiben egyetértünk MSZP-s képviselőtársaimmal, meg egyetértünk a bizottságokkal, meg egyetértünk, urambocsá! még a kormánnyal is, tehát abban, hogy miért nem kell beleírni a törvénybe, hogy szülei iránt tiszteletet tanúsítson, mert ez az, amit mindenki ki akar venni.
Azért nem kell ennek belekerülni, mert nem kívánatos, hogy a gyerekek tiszteljék a szüleiket? Nem. Nyilvánvalóan nem azért kell ezt belevenni, hanem azért nem kell belevenni, mert az, hogy a gyerek tiszteli a szüleit, ha jól meggondoljuk, akkor egy természetes állapot. Ugye, a megszülető gyerek első élménye az, hogy ott van az a nagy, meleg, puha, akit szeret, meg ott van az a nagy, erős - ezzel most már az apjánál tartok - aki mindent tud, akire mindig lehet számítani, és akit biztos, hogy tisztelni fog. És az egész gyerekkor úgy telik el, hogy nincs más, akihez olyan közel állna a gyerek, mint az anyja; nincs más, akit olyan erősnek, nagynak, okosnak, bölcsnek, ügyesnek tartanak, és mindent meg tud oldani, amit ő nem, ez általában az apja.
Azt gondolom tehát: az, hogy a gyerek tisztelje a szüleit, még ha benne is van mind a tízparancsolatban, mind az úttörők 12 pontjában, biztos, hogy nem kell törvénybe iktatni. Már csak azért sem kell, mert ha ez a viszony mégsem úgy alakul, ahogy a tízparancsolat meg az úttörők 12 pontja előírja, akkor ennek sosem a gyerek az oka, hanem mindig az az oka, hogy az a szülő nem méltó arra, mert nem úgy viselkedett, mert nem úgy járt el, nem úgy él, hogy a gyereknek tisztelni kelljen. Azért nem, mert például hazugságon kapta a szüleit, mert azt látta, hogy nem úgy viselkednek egymással, ahogy neki mondják, és ezt nem akarom most fölsorolni, mert késő van. Tehát azt gondolom - és ebben egyetértek MSZP-s képviselőtársaimmal -, hogy nem kell beleírni a törvénybe, hogy tisztelje a szüleit; annak ellenére, hogy ezt mindnyájan kívánatosnak és normálisnak tartjuk.
Ha ebben már egyetértettünk, akkor mehetünk tovább azokkal a francia bekezdésekkel, amelyekben eddig a kormány még nem ért velem egyet, és most kell róla meggyőznöm - legalábbis a bizottsági ülésen nem értett velem egyet ebben a kormány. A legnyilvánvalóbb pont, hogy képességének megfelelően tegyen eleget tanulmányi kötelezettségének. Kívánatos? Persze, hogy kívánatos. Az úttörő jól tanul. Ezt is megtanultam már, amikor én még gyermekkorban voltam, és nemcsak a szüleimet tekintettem nagynak és okosnak, hanem a tanáraimat meg az iskolát meg az egész úttörő szervezetet. Akkor megtanultam. Nem voltam mintagyerek egyébként, 3-as magatartásom is volt. Tehát azt szeretném csak elmondani, hogy persze tanuljunk. De vajon az, hogy a gyerek hogyan tanul, az csak a képességein múlik, hogy mennyire tud tanulni, ha 100 százalék szorgalommal, összpontosítással fejti ki az erőfeszítést, vagy azon is múlik, hogy vasárnap vagy amikor a televízióban a Dallas van, akkor ő most tanul vagy megnézi a Dallast? Nyilvánvaló, hogy azon is múlik, hogy Dallas vagy házi feladat? Ez pedig minden gyerek életében egy naponta ismétlődő fontos döntés. És minden gyerek - minél nagyobb, annál inkább - napról napra, hétről hétre döntési szituációba kerül, hogy megfelel e törvény előírásának, vagyis hogy képességeinek megfelelően tegyen eleget tanulmányi kötelezettségének, vagy nem teljesen tesz képességeinek megfelelően eleget tanulmányi kötelezettségének, hanem szórakozik, alszik, focizik és így tovább. Én azt gondolom, hogy ez a törvény azt a szuverenitást veszi el a gyerektől, amikor törvényes kötelezettségének tekinti, hogy képességeinek megfelelően tanuljon, hogy szuverén emberként - hangsúlyozom, korlátozottan szuverén, mert ott van az iskola, meg a szülő, de mégiscsak szuverén emberként - mérlegeli azt, hogy mennyire a tanulásra, mennyire a játékra és mennyire a lebzselésre és egyébre fordít időt.
Nagyon jól tudjuk, hogy minden felnőttnek ez természetes joga, hogy az életében mérlegeli, hogy a kötelességeinek tesz-e eleget, munkahelyen vagy itt az Országgyűlésben, itt ül például az ülésteremben, vagy inkább valami más s foglalatosságon vesz részt. Hát vajon a gyereknek nincs önálló, szuverén döntése az életének nagyon sok kérdésében, például abban, hogy mennyit tanul, és mennyit nem? Nyilvánvalóan van, és ez a törvényszöveg azért rossz, törvénnyé tenni a tanulás kötelezettségét azért rossz, mert az emberi szuverenitást és döntést próbálja elvenni a gyerektől. Márpedig ez a szuverenitása a gyereknek is meg kell hogy legyen, életkorától függően különböző mértékben lehet egy gyerek szorgalmas, vagy lusta, a lustaság nem törvénysértés
Ha ebben már egyetértünk, akkor mehetünk tovább. Mi a helyzet a b) meg a c) pontokkal? Nem akarok minden pontról külön beszélni. Tehát annak, hogy eleget tegyen szülője vagy más törvényes képviselője elvárásainak, illetve hogy magatartásával, viselkedésével illeszkedjék be a fejlődését biztosító családi környezetbe. Vajon amikor egy gyerek életkorának megfelelő módon konfliktusba kerül a szüleivel, nem tesz eleget a szülők elvárásának, vajon akkor törvényt sért? Én azt hiszem, hogy egy gyerek számára ugyanolyan természetes, mint egy felnőtt számára - csak korlátozott mértékben -, hogy önálló véleménye van, hogy önállóan dönt abban, hogy lemegy az udvarra játszani vagy nem, hogy megeszi az ebédet vagy nem, és nagyon sok mindenben konfliktusba a kerül a szülők elvárásaival. Ha nem kerülhetne a gyerek konfliktusba a szülők elvárásaival, még ha a szülő megítélése meg a társadalom megítélése szerint azok jogos és indokolt elvárások is, ha nem engednénk meg a törvényben, hogy a gyerek konfliktusba kerüljön a szülő elvárásával, azzal az emberi szuverenitást, az önállóságot vonnánk meg teljesen attól a gyerektől.
(19.20)
Azt gondolom, ez is egy olyan passzus, amit nem szabad törvénybe iktatni, mert ennek nincs értelme. Tehát egyszerűen az emberi szuverenitást vonjuk el a gyerektől, az önálló - hangsúlyozom: a korlátozottan, de mégiscsak önálló - életvezetés lehetőségét, jogát vonjuk el a gyerektől az (1) bekezdésben szereplő a)-b)-c)-d) pontokkal. Én tehát azt javasolom, hogy szabadítsuk meg ezt a törvényszöveget ettől a nagyon nem idevaló bekezdéstől, ennek a pontjaitól.
Nyilván azt gondolják, az aztán biztos nem vitatható, hogy a gyerek tartózkodjon az egészségét károsító szerek használatától. Mint ahogy az sem vitatható, hogy a felnőtt tartózkodjon az egészségét károsító szerek használatától, a dohányzástól, az alkoholtól meg sok minden egyébtől. Még azt is mondhatnám, hogy a csokoládétól meg a hústól, ha túl sokat eszik belőle... Igen, indokolt, hogy az ember mértékletesen éljen, a felnőttnél is, meg a gyereknél is. De ő dönt. Minden normális felnőtt ember teljesen maga dönt, mindaddig, amíg másokat nem károsít a cigaretta füstjével, hogy a cigarettával tönkreteszi-e a saját egészségét vagy sem. Azt gondolom, ha minden felnőtt állampolgárnak ezt a jogot megadjuk, nem mondhatjuk azt, hogy a gyerektől teljesen elvonjuk. Életkorától függően a szülő befolyása mellett... Én nem gyújtottam rá abban az első 25 évben sem, meg a másodikban sem, és a gyermekeim sem gyújtottak rá ebben a 25 évben, ahol én már szülőként játszottam szerepet ebben a viszonyban, de nem azért, mert akár nekem megtiltották volna a szüleim, akár én megtiltottam volna a gyerekeimnek, de különösen nem azért, mert nekem ezt a törvény megtiltotta.
Azt gondolom, még az e) pontot is ki kell venni ebből a törvényszövegből. Marad tehát az, hogy az egészet.
Hadd mondjam el - mindjárt kész vagyok -, hadd jegyezzem meg, hogy amikor idáig eljutottam, eszembe jutott, hogy megnézem az indokolást. Mivel indokolja az előterjesztő, hogy ennek benne kell lenni a törvényben? És arra jutottam, amire a fejének rázásával az államtitkár úr is utal, hogy nincs benne indokolás; nem indokolja a törvény semmivel, hogy mi szükség van erre a törvényben. És igaza van, hogy nem indokolja, mert nincs is rá indok.
Azt javasolom tehát, képviselőtársaim, hogy állapodjunk meg abban, hogy ezt semmi sem indokolja. Szóban persze elhangzott az, hogy de hát egy csomó bekezdés szól itt a gyerekek jogairól, akkor legalább egy bekezdésnek kell szólni a gyerekek kötelezettségeiről is, mert másképp felborul az egyensúly a jogban.
Tessék megnézni az alkotmányt, az új alkotmány tervezetét! Hány bekezdés van ott az emberi és állampolgári jogokról, és mennyi van ott kötelességekről? Hiszen az alkotmány emberi jogi része a polgár szabadságát védi az állammal és a többi emberrel szemben. Nos, amikor a gyerekek jogairól van szó, akkor a társadalom legnagyobb hátrányos helyzetű kisebbségének, a gyerekeknek a jogait kell igenis védeni. Kötelezettségből jut nekik elég, mert természetes helyzet a családban is, az óvodában is, az iskolában is, hogy elsősorban kötelezettségek hárulnak a gyerekre. Nem kell törvénynek előírni, a pedagógusok, szülők, nagyszülők, keresztszülők és a többi egész ármádiája préseli a gyerekekre a kötelességeket. Bizony, a jogaikról kell beszélni, úgyhogy nem indokolja a jogok és kötelességek viszonya, hogy itt a törvénynek kellene a gyerekek kötelezettségeit is előírni.
S végül az utolsó megjegyzés. A másik indok, amit szóban hallottunk, az az volt, hogy ha nincs a törvényben, akkor mire fog hivatkozni az iskola házirendje. Hát kérem szépen, régen rossz annak az iskolának, amelyik a maga házirendjét csak a törvényre való hivatkozással tudja a tanulókkal, a diákokkal elfogadtatni. Azt hiszem, ha nincs egy iskolának olyan tekintélye, hogy a kész iskola az iskolaközösségbe belépő első osztályos gyerekekkel a maga házirendjét törvényes hivatkozás nélkül is el tudja fogadtatni, akkor régen rossz annak az iskolának, azon az iskolán már nem fog semmiféle törvény sem segíteni.
Megismétlem, tisztelt képviselőtársaim: azt javasolom, akkor járunk el valamennyien helyesen, ha elfogadjuk az én módosító indítványomat, nemcsak azt a 63. módosító indítványt, amelyik csak azt a szülők iránti tiszteletet írná elő kötelezően, hanem az én 62. módosító indítványomat is, ami ezt az egész bekezdést törölné. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
